1 hónapnál régebbi cikk

5 gyönyörű fenyőfát díszíthetnek közösen a fehérváriak a Kori ligetnél
·Hírekkarácsony·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
fehervariprogram.hu
5 gyönyörű fenyőfát díszíthetnek közösen a fehérváriak a Kori ligetnél
·Hírekkarácsony·Utolsó frissítés: undefined

A korábbi közös fenyődíszítés nagy sikert aratott, így idén is lehetőséget kapnak a város lakói, hogy – lehetőleg az időjárás viszontagságainak is ellenálló díszekkel – varázsoljanak az ezüstfenyőkből karácsonyfát.

Tavaly született meg az ötlet a Facebookon, hogy legyen Székesfehérváron mindenki karácsonyfája - az ötlet a városnál is nyitott fülekre talált, a lehetőség pedig jól sült el, sokan helyeztek el egy-egy díszt a Zichy ligetbe felállított fára.

Ebben az évben 5 szép, földlabdás ezüstfenyő várja a fehérváriakat december 1-jétől a Zichy ligetben, a Koriliget közelében, a sétány mellett, amelyeket kedvére díszíthet majd minden fehérvári.

Akár kellemes családi program is lehet elkészíteni a közös karácsonyfára szánt apróságokat, amelyeket december 23-ig akaszthatnak fel a fenyőkre azok, akik szívesen részt vesznek az „öltöztetésben”. Nem árt tekintettel lenni persze az időjárásra: fontos, hogy esőnek, hónak, szélnek ellenálló díszek kerüljenek fel a fákra, hiszen azok a tervek szerint vízkeresztig, azaz január 6-ig állnak majd a Zichy ligetben – remélhetőleg sok fehérvári örömére.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek