2 évnél régebbi cikk

Alba Kempo SE: túl a tavaszi versenyszezonon
Fehérvár Médiacentrum fotója
Koza Márk
Alba Kempo SE: túl a tavaszi versenyszezonon

61 aranyéremmel - közötte 7 világbajnoki címmel – zárta a tavaszi versenyszezont az Alba Kempo Sportegyesület.

Véget ért a tavaszi versenyszezon a székesfehérvári Alba Kempo Sportegyesület számára. A csapat mozgalmas félévet tudhat maga mögött: sokfelé jártak, több helyszínen is bizonyítottak a harcosok.

„Kemény edzésekkel, kitartó felkészüléssel, edzőtáborral, országos és nemzetközi versenyekkel, valamint rengeteg büszkeségre méltó eredménnyel, győzelemmel és sikerrel zártuk a szezont” – foglalta össze az elmúlt hónapokat Polgár Tamás, az Alba Kempo SE vezetője-edzője. – „A tavaszi versenyeket már önálló egyesületként kezdtük, ugyanis bejegyezték a klubunkat, mint sportegyesületet.”

A fehérvári kempokák az évet a Zen Bu Kan Kempo szövetség téli edzőtáborával indították. Mátraházán a haladó övfokozatú tagjaik képezhették tovább magukat és fejleszthették tudásukat.

Februárban megkezdték a célzott felkeszülést a WAC harcművészeti világbajnokságra, hiszen csapatuk az idei évben három Magyar Zen Bu Kan Kempo válogatott taggal is büszkélkedhetett. Szabó Rebeka, Burián Bendegúz és Koza Márk a tavalyi évben elért eredményi alapján képviselhette hazánkat és Székesfehérvárt a Portugália WAC világbajnokságon. A fiatalok a vébéről hét világbajnoki arannyal, három ezüst- és egy bronzéremmel tértek haza.

„Óriási büszkeség töltötte el az egész csapatot, hiszen kőkemény szabályrendszerben, nagyon erős nemzetközi mezőnyben tudtak győzedelmeskedni az albás harcosok” – mondta Polgár Tamás, majd elmesélte, hogy március elején citrom- és narancssárga öves házivizsgát tartottak, ahol a zen bu kan kempóval még csak ismerkedő sportolók adhattak számot a tudásukról.

Ezt követően egyesületük négy tagja részt vett a HS Kinizsi Közelharc Kupán is, mely a Magyar Honvédség Katonai Küzdősport Bajnoksága. Kovács Martin, Bognár Roland, Szücs Tibor és Czentár Imre négy aranyat, három ezüstöt és egy bronzérmet bunyózott össze nagykesztyűs és földharc szabályrendszerekben. Ezen kívül Tibi elnyerte a Legharcosabb versenyzőnek járó különdíjat is!

Április elején legifjabb kempokáik tatamira léptek az I. Spartan Kupán Debrecenben. A gyerek csoport edzői, Burián Bence és testvére, Bendegúz méltán lehettek büszkék tanítványaikra, hiszen Burián Réka (aki egyben kishúguk is), Suplicz Dana Dorka, Buruncz Bence, Filótás Dávid, Forró Máté és Forró Zsombor összesen 5 aranyat, 7 ezüstöt és 2 bronzérmet szerzett a viadalon.

Pár hét múlva, április végén rendezték meg a Global Grappling Bajnokságot. Ezen az országos versenyen földharc alapú küzdelmeken bizonyíthatnak a sportolók, ami egy kiváló lehetőség a kemposoknak arra, hogy kipròbálják magukat. A bajnokságon nyolcan képviselték a fehérvári csapatot: Forró Zsombor, Forró Máté, Buruncz Bence, Ildzsa Bálint, Major Ákos, Ivan Hushuliak, Czentár Imre és Vadányi Fülöp. A srácok végül öt első, kilenc második és két harmadik helyezést tudhattak magukénak.

A május a Zen Bu Kan Kempo Magyar Bajnoksággal indult, ahonnan az Alba Kempo SE csapata sem hiányozhatott: Czentár Imre, Szabó Rebeka, Pintér Hanna, Jónás Zsolt, Prim Károly, Burián Bendegúz, Bognár Roland, Major Ákos, Vadányi Fülöp, Móricz Gergő és Vaszkó Levente mérte össze tudását ellenfeleivel. Egy hosszas, ám sikeres versenynap után csapatversenyben harmadik helyezést értek el a fehérváriak a 31 csapat közül, ami 21 aranyat, 10 ezüstöt és 2 bronzérmet jelentett.

Május végén Kecelen gyűltek össze a kempokák, hogy a Diákolimpián és Global Grappling Bajnokságon mérkőzzenek meg egymással. Itt Király Levente, Forró Zsombor, Forró Máté, Buruncz Bence és Burián Bendegúz hat aranynak és három ezüstéremnek örülhetett.

Június elején ismét a legkisebbeken volt a sor: az albások gyerek csapata a XI. Seregélyes Kupán is bizonyított.  Galambos Gergő, Horváth Kende, Pipis Pál, Farkas Ádám, Suplicz Dana, Kiss Levente, Forró Máté, Buruncz Bence, Burián Réka, Forró Zsombor, Füzes Koppány, Ildzsa Bálint, Király Levente összesen 13 aranyat, 9 ezüstöt és 2 bronzérmet gyűjtött össze. Ez csapatban az ötödik helyet jelentette a 21 csapatos mezőnyben.

„A tavaszi versenyszezont 61 aranyéremmel zártuk, közötte 7 világbajnoki címmel. Ezüstből 44-et, bronzból pedig 10-et tudtunk begyűjteni” – foglalta össze Polgár Tamás. – „A versenyeredmények mellett arra vagyunk a legbüszkébbek, hogy egy baráti, összetartó közösséget alkotunk, ahová - úgy gondolom - jó tartozni. Továbbra is várunk minden érdeklődőt edzéseinken kortól, nemtől függetlenül. Köszönet mindenkinek, aki valamilyen formában segíti és támogatja csapatunkat!”

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek