1 évnél régebbi cikk

A múlt kapuja Fehérváron
Fehérvár Médiacentrum fotója
Németh Zoltán
A múlt kapuja Fehérváron

Kisebb időutazás, rengeteg apró pici részlettel gazdagítva, mindez egy kapubejáróba sűrítve. A székesfehérvári Csitáry G. Emil utca egyik házának kapuja emlékmentőként visz el minket a rendszerváltás előtti időkbe.

A rendszerváltás hazánkban minden téren, így a köztéri alkotások esetében is komoly átalakulást jelentett. Természetesen a letűnt kor, a kommunizmus erősen propaganda jellegű alkotásainak nagy része eltűnt a forgalmas területekről, sőt, jelentős részük a megsemmisítés sorsára jutott. Valljuk be, elég elhamarkodott volt ez a fajta leszámolás, hiszen egy-egy alkotás még a történelemkönyveknél is részletesebben mesél nekünk a letűnt időkről.

Szerencsére azért maradtak olyan köztéri alkotások, melyek jól mutatják be az elmúlt korszakokra jellemző sajátosságokat. Székesfehérváron az egyik ilyen a vasútállomás épületének oldalán található, mely egy korabeli vasút 500 kilométeres kihívásának állított emléket.

De akad más korabeli emlékkép is, méghozzá egy 1948-ban átadott lakóház kapuja Székesfehérváron, a Csitáry G. Emil utcában. Az épület bejáratát jobbról és balról is egy-egy dombormű díszíti, a műveket Gáldi Gyula szobrászművész készítette. Gáldi Gyula 1908-ban Berlinben született és 1981-ben Budapesten hunyt el. Sokoldalú szobrászművészként ismerték, szobrai mellett készített kisplasztikákat, sőt, érméket is.

Székesfehérvári alkotásai egyaránt háromtagú családot, édesapát, édesanyát és gyermeküket ábrázolják. A domborművek egyértelműen a kor politikai irányvonalának szigorú betartásával készültek, hiszen az egyik oldalon a háromtagú családot földművesként, a másik oldalon pedig gyári munkásokként mutatja be, szimbolizálva a kor családmodelljének felsőbb szinten kívánt és elvárt „prototípusait”.

Maguk az alkotások kimondottan jó állapotban maradtak fenn, szerencsére elkerülte őket a vandalizmus, no meg a rendszerváltás utáni nagytakarítás is. Reméljük, még hosszú ideig gazdagítják Székesfehérvár köztéri alkotásaink sokszínű seregét.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek