Bajban vannak a biciklikereskedők Fehérváron is
Bajban vannak a biciklikereskedők Fehérváron is

Itt a jó idő, ezzel együtt pedig egyre többen választják a kerékpározást. Az előző évekhez képest sokkal biztonságosabban lehet tekerni a frissen megépített bicikliutakon, azonban annak, aki most szeretne egyedi kétkerekűt, vagy alkatrészt venni, bizony várnia kell. Sok vidéki városból, köztük Székesfehérvárról is jelezték kereskedők, hogy nincs elég alkatrész, nehéz a rendelés.

Staudt Attila, a fehérvári Kerékpár Diszkont tulajdonosa szerint nagyjából másfél-két éve jelentkeztek a gondok. Ami jellemző, hogy a nagy gyártók rendre nem tudják teljesíteni a megrendeléseket, jelentős lemaradásban vannak.
"Továbbra is hiány van, a koronavírus valóban okozott egy komoly késést. Vártuk, hogy idén talán megoldódik a helyzet, de jött az ukrán háború. Ez akadályozza az alkatrészellátást, a gyártók nem tudnak időben legyártani, készre szerelni kerékpárokat, és néha a műhelyes munkákat megakasztja" - mondta el Staudt Attila.
A megoldás nagyon sok időt vesz majd igénybe, hiszen a túlrendelés közel háromszorosa a teljesítésnek. Közben, mint ahogy szinte mindenhol, úgy a kerékpáriparban is jelentős áremelkedést könyveltek el a kereskedők, ez jelen pillanatban 10-20 százalék körüli tavalyhoz képest.

Ugyanez igaz akkor is, ha használtan keresünk kerékpárokat. Míg tavaly az online piactereken elcsíphettünk akár 20-30 ezer forintért is minőségibb használt bicikliket, idén 40-50 ezer alatt nehezen találunk.
Staudt Attila szerint egy pozitív hatása azért mégis van a koronavírusnak: "A Covid-helyzet hozott tavaly, tavalyelőtt két kimagasló évet, nagy érdeklődés volt a kerékpárok iránt. Ez egy picit már csillapodni látszik, de a kerékpár bennmaradt az emberek tudatában, és a családok, akik az elmúlt években is tekertek, a vírushelyzet elmúltával is szeretnék folytatni. Megmaradt az érdeklődés, egy picit a tavalyi szinthez képest, azonban csillapodott a vásárlási kedv."
Aki tehát most szeretne elkezdeni tekerni, résen kell lennie, legfőképpen az árakat tekintve. Városi, munkába járós biciklit újonnan legolcsóbban 100 ezer forint körüli áron szerezhetünk be, a trekking ára 200 ezer forint körül kezdődik, a mountain bike-okat és az országúti kerékpárokat 400-500 ezer forint alatt pedig már ne is keressétek, ott a határ a csillagos ég.
(Szerző: Varga Zalán)