1 évnél régebbi cikk

Okos buszok, új alvázon, új fejlesztés Fehérváron 
Fehérvár Médiacentrum fotója
SZMB
Okos buszok, új alvázon, új fejlesztés Fehérváron 

Lezárult az Ikarus és az Óbudai Egyetem projektje mely során elektromos, ún. önjáró autóbusz alvázat fejlesztett az egyetem és a vállalat, melyre kis túlzással bármilyen felépítmény felszerelhető.

Korábban 841 millió európai uniós támogatást nyert az Ikarus, önjáró, elektromos, intelligens alvázcsalád fejlesztésére, a prototípusokat most mutatták be a sajtónak. 

"Ez a fejlesztés egy olyan alvázcsalád létrehozására irányult, ami kiegészíti az Ikarus kész autóbusz termékpalettáját. A tapasztalat az, hogy kész autóbuszban, főleg elektromos járműben szűk a piac, viszont, ha megadjuk a termékünkkel azt a lehetőséget, hogy karosszálókkal is együtt tudunk működni, akik már rendelkeznek megtervezett karosszériával és az rá tud települni a mi alvázunkra, akkor az egy versenyképes helyzet lehet. "  - mondta el Moór Gyula a projekt fejlesztéséért felelős főmérnök. 

Tehát a most fejlesztett alvázra, kis túlzással bármilyen felépítményt fel tudnak szerelni majd. Azon országok pedig, ahol az infrastruktúra lehetővé teszi az elektromos töltésű buszok használatát, potenciális vevőknek számítanak majd az Ikarus számára. 

"A piaci igényeknek próbálunk megfelelni most, arra törekedtünk, hogy egy jól működő alvázra gyakorlatilag bármilyen felépítményt rá lehessen építeni a vevő igényei szerint."

"Elképzelhető, hogy lesz olyan vevő, akinek konkrét elképzelése és kész karosszéria szerkezete van, amit az alvázunkhoz tudunk igazítani, de elképzelhető olyan is, hogy velünk terveztetik meg a felépítményt is erre az alvázra." -mondta el a fejlesztés kapcsán Fehér Roland, az Ikarus Járműtechnika Kft. vezérigazgatója.

A két és fél évig tartó fejlesztés során az Óbudai Egyetemmel működött együtt a cég

Az egyetem első sorban kiegészítették az Ikarus fejlesztését – modellezték az új felépítmény működését, de piac elemzéseket és kutatásokat is végeztek, ugyanakkor a busz informatikai rendszerét is ők fejlesztették. "Olyan informatikai rendszert hoztunk létre, amely valós időben tudja monitorozni a jármű állapotát, az aktuális szervízadatokat – mindezt figyelemmel lehet kísérni mind az üzemeltetői oldalon, mind pedig az Ikarus szervízei számára." - ismertette a fejlesztés eredményeit Dr. Semperger Sándor, Óbudai Egyetem, Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar egyetemi docense. 

Tavaszra már minden engedéllyel rendelkezik majd az új alvázra felépített úgynevezett midibusz, melyből nem kizárt, hogy a fehérvári hálózatba is kerül pár darab a város közösségi közlekedés fejlesztési programjának részeként.

"Sokat haladtunk az elmúlt években, hiszen most már 8 év alá szorítottuk a flotta átlagéletkorát. Szeretnénk előbbre lépni. Most már ki is próbáltuk ezt az ún. midibuszt, melynek, ha meglesz minden engedélye, akkor alkalmas lehet arra, hogy a város a Volánbusszal közösen vásárolhasson ebből. Meglátjuk, hogy milyen feltételek mentén tudunk ebben előbbre jutni." - mondta el a prototípus bemutatásakor Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere. 

A prototípusok legyártását követően az Ikarus készen áll a sorozatgyártásra- hangzott el a felépítmények bemutatásakor. Ha igény mutatkozik rá, az újonnan fejlesztett, úgynevezett Midi buszokból éves szinten jelenleg 300 darabot gyártására áll készen a vállalat, azonban nagyobb igény esetén kapacitás bővítéstől sem riad vissza a gyár.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek