1 évnél régebbi cikk

Móri út: egy évig készült, új kerékpársáv és két körforgalom is van rajta
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Móri út: egy évig készült, új kerékpársáv és két körforgalom is van rajta

Végéhez ér a Móri út felújítása. Az elmúlt egy évben közel másfél kilométeren újult meg az útpálya. Két körforgalom és kerékpársávok is épültek. 

Víziközmű-felújításokkal indult az év elején a Móri út felújítása, majd helyreállították a csapadékvíz elvezető rendszert is. Ez után következhetett az útpálya felújítása. Az elmúlt egy évben közel másfél kilométernyi szakasz újulhatott meg a Zichy ligettől a Szent Vendel utcáit.

Két körforgalmat, kerékpáros sávokat és új parkolókat is építettek a felújított szakaszon.

"Kettő körforgalom épült a szakaszon, két ütemben, két közbeszerzési eljárás keretében. Átalakítottuk a Csitáry G. Emil utca csomópontját, az Irányi Dániel utca pedig két irányú lesz a jövőben, illetve kerékpársávok is készültek a Móri út mind két oldalán, irányhelyesen" - sorolta a fejlesztés részleteit a projekrzárón Nagy Zsolt,  a Közlekedési Iroda vezetője 

"A Móri út egy lüktető fő ere a városnak. Fehérvár és Felsőváros egyik legforgalmasabb útja újulhatott meg" – erről már Földi Zoltán beszélt a projektzárón. A felújításnak köszönhetően jó minőségű úton érkezhetnek meg a városba az agglomerációból a munkavállalók, ugyanakkor az itt élők életminőségén is javítottak a fejlesztéssel – hangsúlyozta az önkormányzati képviselő. 

A teljes fejlesztés 1 milliárd 154 millió forintos európai uniós forrásból valósulhatott meg.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek