10 hónapnál régebbi cikk

Mit keres a mesterséges intelligencia és a történettudomány egy rendezvényen? 
Fehérvár Médiacentrum fotója
Madarász Dominik
Mit keres a mesterséges intelligencia és a történettudomány egy rendezvényen? 

Történettudományi, zöld energiával és a mesterséges intelligencia előretörésével foglalkozó témák is szerepeltek a Kodolányi János Egyetem Tudományos Diákköri Konferenciáján, pénteken.

1999 óta szervez a Kodolányi Tudományos Diákköri Konferenciákat, annak érdekében, hogy az egyetem hallgatói a nagyközönség számára is be tudják mutatni kutatási témáikat.

Az idei évben 9 hallgató prezentált a konferencián. Történelmi témák úgy szerepeltek az előadások közt, mint a mesterséges intelligenciával, vagy épp a zöld energiával foglalkozó kutatások. Mint, azt Kovács László, a KJE oktatási és tudományos rektorhelyettese elmondta: „Az egyetemen oktatott társadalom-, bölcsészet- és gazdaságtudományi képzések hallgatói is képviseltették magukat a konferencián. Érdekesség, hogy az idei évben három tanulmány is a mesterséges intelligenciával foglalkozik."

A hallgatók azzal, hogy részt vettek a mostani TDK-n, két legyet ütnek egy csapásra!

A fiatalok szakdolgozatukhoz is fel tudják majd használni kutatási eredményeit, ugyanakkor további tanulmányaikhoz plusz pontokat is jelenthetnek az esetlegesen elért jó eredmények. Azon hallgatók pedig, akik a legérdekesebb vagy épp legújszerűbb előadásokat tartották a pénteki diákköri konferencián, tovább juthattak az Országos Diákköri Konferenciára is. Az előadásokat az egyetem valós időben streamelte is, de az egyes témák a későbbiekben is visszakereshetők lesznek a Kodolányi János Egyetem online felületein. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek