10 hónapnál régebbi cikk

A szerelem hullámhosszán – Különleges Valentin-napi koncertre várták a szerelmeseket a Vörösmarty Színházba
Fehérvár Médiacentrum fotója
Pexels/Rahul Pandit
A szerelem hullámhosszán – Különleges Valentin-napi koncertre várták a szerelmeseket a Vörösmarty Színházba

Örökzöld slágerek, romantikus dallamok - idén is különleges Valentin-napi koncert várta a szerelmes párokat. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar szólistákkal együtt biztosította a tökéletes hangulatot.

Gőzerővel készültek a színészek a Valentin-napi koncertre a Vörösmarty Színházban. A szerelem hullámhosszán című előadás idén is nagy népszerűségnek örvendett, az erre való tekintettel hozták át a darabot a nagyszínpadra.

Az idei egy kicsit más mint ami eddig volt, hiszen eddig egy kisebb Valentin-napi hangversenyünk volt a Magyar Királyban. A nagy érdeklődésre való tekintettel idén már bejöttünk a Vörösmarty Színházba. Az érdeklődést jól jelzi az is, hogy gyakorlatilag teltház van, azt gondolom, hogy mindig is lesz igény az ilyen jellegű zenére-mondta el Ruff Tamás, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója.

Az est folyamán felcsendültek örökzöld slágerek és romantikus dallamok is, amelyeket a közönség együtt dúdolhatott a színészekkel, a fellépők pedig mindent megtettek annak érdekében, hogy romantikus hangulatot varázsoljanak a színház falai közé, Valentin naphoz méltóan.

Nekünk csak fel kellett ülnünk a szerelem hullámhosszára és siklani a közönséggel, valamint biztosítani számukra azt az érzelmi töltetet, amivel beültek az előadásra.

Szomor György hozzátette, minden fellépésénél a lehető legtöbbet igyekszik kihozni magából. A színész mellett színpadra lépett még szólistaként  Fehér Adrienn, Füredi Nikolett, Jónás Andrea, Kovács Áron és Rezsnyák Róbert.

A koncertet követően a szerelmeseket egy-egy pohár pezsgő és finom vacsora várta a színház kávézójában.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek