1 hónapnál régebbi cikk

Tíz éve indította el első duális osztályát a Denso
Fehérvár Médiacentrum fotója
Kiss László
Tíz éve indította el első duális osztályát a Denso

Jubilált a Denso. Az első tanévben két iskolával közreműködve, három szakmában, összesen hat diákkal kezdte el a vállalat a munkát. Ma már öt iskolával dolgoznak együtt, és ötvenkilenc tanulójuk immár munkatársuk is egyben.

A DENSO Gyártó Magyarország Kft. 26 éve van jelen Székesfehérváron. A széles termékpalettának és a folyamatos fejlődésnek köszönhetően ma már közel 5000 munkavállalót foglalkoztat.

A gépjárműalkatrész-gyártó vállalat vezetősége hisz abban, hogy a szakmai és a személyes fejlődés a távlati célok megvalósításának kulcsa.


A Denso éppen ezért 2014-ben bekapcsolódott a duális képzésbe, hogy a diákok elméleti oktatását
gyakorlati tudással egészítsék ki. Ehhez kapcsolódóan Cser-Palkovics András kiemelte: „A város fejlődése szempontjából is kulcsfontosságú az ipar működése”.

A polgármester úgy fogalmazott: „Ha az ipar növekszik, akkor a város is fejlődni tud, az itt élők egzisztenciális lehetőségei javulnak. Azonban a technológia folyamatosan fejlődik és ehhez a szakképzett munkaerő tekintetében segíteni kell a cégeket, iskolákat, szakképzési centrumokat, egyetemeket, a fiatalokat”.

A város vezetője örömét fejezte ki azért, hogy a Denso - ami több szempontból is stratégiai partnere Székesfehérvárnak - elkötelezett a következő nemzedék oktatása iránt.

Szincsák Attila, a Denso Gyártó Magyarország Kft. alelnöke szerint a duális képzés részükről egy befektetés a jövő irányába.


Azért kapcsolódtunk be annak idején a programba, mert hiszünk abban, hogy egy nagyvállalat akkor sikeres, ha gondoskodik az utánpótlásról, gondoskodik a jövőbe fektetett energiákról."


A duális programban résztvevő diákok részvételükért oklevelet vehettek át a cégnél pénteken. Az ünnepség végén a Denso vezetősége és a város polgármestere megköszönte a vállalat oktatóinak, valamint a partnerintézményeknek a kiemelkedő munkáját.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek