1 hónapnál régebbi cikk

Tanszervásárlási utalványokat kaptak a családok
Fehérvár Médiacentrum fotója
Maráczi Lilla
Tanszervásárlási utalványokat kaptak a családok

Minden család számára megterhelő az iskolakezdés. Évről évre a rászoruló gyermekeket támogatja a Székesfehérvári Szociális Alapítvány tanszervásárlási utalványokkal. Idén több mint 18 ezer forint segítséget jelentenek az utalványok gyerekenként.

Pénteken délelőttől vehették át a tanszervásárlási utalványokat a rászoruló családok a Székesfehérvári Szociális Alapítvány irodájában. Tavaly gyerekenként 15 ezer forint értékben tudta támogatni a szervezet azokat, akik jelezték igényüket. Idén összesen több mint 600 ezer forinttal segítik a családokat, hogy ne legyen nagyon megterhelő anyagilag az új tanév kezdete.

"Mi is láttuk és nyilván a családok is észlelik, hogy az iskolaszereknek az ára is emelkedett és próbáltuk ezt követni, és a lehetőségeinkhez képest ehhez igazítani az adományainkat. Eddig 40 gyerek jelentkezett. Gyakorlatilag 660 ezer forint értékben vásároltunk utalványokat. Ezek ide a Gáz utcába, az írószer boltba szólnak. Több éves gyakorlat alapján úgy látszik, hogy a családok elégedettek voltak, mindig ott vásároltak. Nyilván ezekkel az utalványokkal csak ott lehet vásárolni."- mondta el Láng Györgyné, a Székesfehérvári Szociális Alapítvány elnöke.

A támogatáshoz iskolalátogatási igazolás és az egy főre jutó kereset lejelentése volt szükséges. Az alapítványt még évekkel ezelőtt a Városgondnokság hozta létre. Idén Székesfehérvár Önkormányzata 4 millió forinttal támogatja a szervezethez fordulókat. Nagy segítséget jelentenek minden évben a tanévkezdéshez az utalványok. 

"Az elmúlt években szerencsére eljutottunk odáig, hogy a tankönyvek lényegében nem kerülnek már a szülőknek pénzbe, az iskolakezdés az nagyon komolyan megterheli így is a családi büdzsét. Nagy öröm, hogy az önkormányzatunk akár az intézményi hálózatában, akár civil összefogásban tudja támogatni azokat az igazán rászoruló családokat, akiknek nagyon-nagyon nehéz lenne máskülönben az iskolakezdés. Most is a Székesfehérvári Szociális Alapítvány 18 ezer forintot meghaladó mértékű utalvánnyal tudja támogatni a rászorulókat"- Róth Péter,  Székesfehérvár alpolgármestere.

Az utalványokat a Gáz utcai papírboltban lehet beváltani. Az üzletben évfolyamonként összeállított csomagok várják a családokat. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek