2 hónapnál régebbi cikk

Több gránátot is elhajítottak a Bregyó Sportcentrumban, Fehérváron!
Fehérvár Médiacentrum fotója
SZMB
Több gránátot is elhajítottak a Bregyó Sportcentrumban, Fehérváron!

Persze nem éles, csak gyakorló kézigránátokat kellett egy adott célba dobni a diákoknak az Országos Haditorna Verseny Fejér vármegyei döntőjén. A fiatalok mindemellett futottak, kúsztak, és sebesülteket is cipeltek. 

Ismét Székesfehérvár adott otthont az Országos Haditorna Verseny Fejér vármegyei döntőjének. Összesen nyolc versenyszámban kellett összemérjék tudásukat az induló csapatok, melyek közt volt mátrix futás, lézerpuska lövészet, akadálypálya és totó is. Így nem csak fizikai, egészségügyi ismereteket igénylő és elméleti feladatok is vártak a diákokra.

Ezévben a vármegye három városából, 19 középiskolás csapat érkezett a döntőre. Az évről évre megrendezett haditorna versenyen pedig minden résztvevő egy kicsit közelebbi képet kapott a Magyar Honvédségről is.

„Felhívjuk a fiatalok figyelmét a sportra és az egészséges életmód fontosságára, illetve ez a verseny a honvédelmi nevelés része is. Próbáljuk a fiatalok figyelmét ráirányítani a Magyar Honvédségre.” - magyarázta a verseny céljait Németh Andor, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 3. Hadkiegészítő és Toborzó Központ parancsnoka. Németh Andor hozzátette, hogy az a csapat, amelyik megnyeri a Fejér vármegyei versenyt, jogot szerez arra, hogy részt vegyen az országos döntőn, melyet jövő tavasszal rendeznek majd meg. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek