Ropogtak a légfegyverek
Fehérvár Médiacentrum fotója
Rába Henrietta
Ropogtak a légfegyverek

Légpisztolyban és légpuskában próbálhatták meg tudásukat iskolások, felnőttek, kadétok szombaton délelőtt. A FEMETA és a MATASZ Fejér Vármegyei szervezete évadnyitó légfegyverversenyre várta a lövészet szerelmeseit.  

Nagy volt az érdeklődés a Fejér Megyei Tartalékosok Alapítvány és a Magyar Tartalékosok Szövetsége Fejér Vármegyei Szervezetének évadnyitó légfegyveres lőversenyén a Helyőrségi Klubban található lőteremben. Most is mint általában, közel harmincan próbálták meg tehetségüket ebben a sportágban. 

"A versenykiírás szerint 20 lövést, értékelt lövést kell leadniuk pisztollyal és puskával is. erre a húsz lövés leadásra húsz percük van. az értékelt lövések leadása előtt próba lövéseket adhatnak le, annak érdekében, hogy megszokják a fényviszonyokat, megszokják a fegyvert, azt követően a húsz értékelt lövés következik. tehát egyszer tud beállni a pisztolyos és a puskás is a lőállásra, hiszen nem a gyakorlás, hanem a verseny a célja a mai napnak"- mondta el Rózsemberszki István, a FEMETA lőterem vezetője. 

A FEMETA célja a versennyel, hogy népszerűsítse a lövészsportágat, ezen belül a légfegyveres lövészsportot. Ez alkalommal légpuskával és légpisztollyal lehetett lőni, kiegészítő programként pedig lézerpuskával és lézerpisztollyal lehetett gyakorolni. 

Ezt a fajta versenylehetőséget harmadik alkalommal szervezték meg. Egy versenyévadban 8-9 megmérettetésen próbálhatják ki magukat az általános és középiskolások, kadétok, és a lövészet iránt érdeklődő felnőttek a FEMETA lőtermében. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek