Aranyember-díj 2025 - Szászi József és Gergely Anna is a díjazottak között
Aranyember-díj 2025 - Szászi József és Gergely Anna is a díjazottak között

Az Aranyember-díj odaítéléséről tizedik alkalommal döntött a Tarsoly Ifjúságért Egyesület által megbízott Aranyember-díj Bizottság.
Ebben az évben Gergely Anna történész, Szászi József tanár és a sukorói Vadmadárkórház a három díjazott.
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület minden évben március 25-én, a Római Szerződés aláírásának évfordulóján hozza nyilvánosságra, hogy kiknek ítéli oda az Aranyember-díjat. A Római Szerződés az első lépés volt annak idején, 1957-ben az európai integráció felé, az Európai Unió megalakításához.
A kitüntetést évente azok a Fejér vármegyéhez kötődő polgárok és közösségek nyerhetik el, akik a szakterületükön kimagasló munkát végeznek, szemléletüket, értékrendjüket meghatározza a nyitottság, amely egybevág az európaiság gondolatával. Ennek szellemében arra is elkötelezetten törekednek, hogy átadják ismereteiket, tapasztalataikat a társadalom minden rétegének – különösképpen a fiatalabb nemzedékeknek.
Az Egyesület 2025-ben is három Aranyember-díjat adományoz. Aranyember-díjjal ismeri el az egyesület Gergely Anna történész, muzeológus, Székesfehérvár és Fejér vármegye zsidó múltjának kutatóját, valamint Szászi József tanár, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság tagjának munkáját.


A díjjal minden évben egy-egy közösséget is kitüntetnek: idén a Vadmadárkórház, Sukoró elkötelezett szemléletformáló tevékenységét ismeri el az Aranyember-díjjal a Tarsoly Ifjúságért Egyesület. A díjakat egy későbbi időpontban, ünnepélyes keretek között adják majd át.