„Az utódlás nálam olyan helyzetben van, mint az egész szakma”
„Az utódlás nálam olyan helyzetben van, mint az egész szakma”
„Az utódlás nálam olyan helyzetben van, mint az egész szakma”Ám ha hivatásról beszélünk, akkor nem lehetünk felületesek, ha kihalófélben lévő hivatásról van szó, akkor pedig kötelező a mélyebb feltárás! Erre tettünk kísérletet Molnár László műhelyében, ahol a „varrógépdoktorra” várnak a zakatoló szerkezetek.
Talán az lenne a legkézenfekvőbb, hogy először megkérdezzem, mit kell a varrógépeken szerelni, mivel keresik meg önöket a géptulajdonosok. De az legalább annyira fontos, hogy kik keresik a varrógépszerelőt!
A szakmunkás-bizonyítványomban így áll: varrógépkötőgép-műszerész. A kötőgépműszerész részét már most el is engedhetjük, mert utoljára húsz évvel ezelőtt láttam kötőgépet, ami teljesen kiment a divatból, nem is használja jóformán senki. A varrógépeknél más a helyzet, ugyanis rendkívül széles skálán mozognak a fajták, a típusok. Lábbal, kézzel vagy géppel hajtott masinák százai fordulnak elő. Csak itt, körülöttem ahány gép van, annyi fajta. De javítunk komputervezérlésű hímzőgépeket is.
Hányan vannak a megyében, akik ezt a széles géparzenált képesek javítani?
Én bátrabban felelnék, mint ahogy a kérdés elhangzott. Szerintem két kezemen meg tudom számolni, hogy az országban hányan vagyunk, akik nemcsak hozzá mernek nyúlni valamennyi gépfajtához és -típushoz, hanem azokat meg is javítják!
Ennyire kihalásra ítélt ez a mesterség?
Úgy néz ki, hogy igen. Harmincegy éve kezdtem a szakmát, abban az időben csak a városban előfordult tíz varrógépműszerész. És akkor nem beszéltem arról, hogy itt volt a Vörös Október Ruhagyár (VOR), a Tulipán Rt. Ruhagyár – ezek miatt volt műszerész, sőt műszerész-utánképzés is! Talán én voltam az utolsó, aki erre a szakmára kapott képzést és bizonyítványt.
A kilencvenes években járunk?
Igen, ez a kilencvenes évek, amikor még volt oktató, volt tankönyv, volt iskola és gyárak, amik befogadtak. Pesten jártam iskolába, de megszüntették, a képzés leállt. Minket nem követett újabb generáció.
Miért szűnt meg a képzés? Azért, mert a nagy gyárak bezártak vagy a lakossági igény is eltűnt?
A nagyipar halt meg. A lakossági igény nem, mert szinte minden háztartásban előfordul legalább egy varrógép. A filozófiám az, hogy ahol meg nincs varrógép, oda el kell adni egyet. A műszerészképzés megszűnt, viszont a lakossági varrógépállomány egyre nagyobb, hiszen a multiktól úton-útfélen vásárolhatnak az emberek. A városban hárman vagyunk aktív varrógépműszerészek. Az egyik már nyugdíjas, a másik nálam dolgozik nyugdíj-kiegészítésként. A Dunántúlon hatan vagyunk összesen.
Ezt jól értettem? Az egész Dunántúlon hat varrógépszerelő?
Sajnos jól. Ez abból is látszik, hogy hozzám hoznak Siófokról, Veszprémből, Dunaújvárosból, a Balaton környékéről, Kaposvárról, de Tatabányáról is varrógépeket.
Azt akkor már kimondhatjuk, hogy ez a mesterség kihalt?
Én még élek!
De képzés nincs, tehát nem lesz szakember.
Vannak kihalt mesterségek, mint például a kádár. Régen szinte minden háznál volt legalább egy kis boroshordó, ezért szükség volt a kádárra. Ma már nincs. A tárolás is, a szokás is megváltozott. Hasonló a helyzet sok más szakmánál, mint például a lószerszámkészítő. De egyelőre a varrógépműszerésznél más a helyzet, mert a multik gyártják, az emberek veszik, és ahol ember és műszer együtt van, ott javításra is lesz igény.
Ha már a kilencvenes években leállították a képzést, akkor nem születhet szakember, csak autodidakta módon. Jelentkeznek önnél szakemberjelöltek?
Beszéltünk erről idősebb kollégákkal, és ha lenne is rá igény, nem tudjuk, hogy lehetne ezt a gyakorlatban megvalósítani. Ha jönne is egy fiatal „inasként” hozzám, hiába tanítanám meg alapvető dolgokra, nem tudnék neki papírt adni még évek múltán sem. De a varrógépműszerész szakma nem olyan, amit gyorstalpalón el lehet végezni. A varrógépek logikája ugyanaz, de rengeteg megoldás van egy-egy típuson belül is! És akkor nem beszéltem a háztartási és az ipari varrógépek különbségéről. Egy varrodában nem egyszerűen gyors varrógépek vannak, hanem interlock, gomblyukazó varrógép, fedőzőgép. És a textiliparnak is rengeteg fajtája van, mert nem mindegy, hogy fehérnemű-, kárpit-, farmer- vagy bőrvarróról beszélünk. Harmincegy év tapasztalat után nemrég jártam Tapolcán, ahol egy olyan automata varrógépet kellett javítanom, amit még életemben nem láttam. A kollégákkal egyetértünk abban, hogy ezt a szakmát megtanulni tíz év kell.
Ha látszik, hogy minden háztartásban ott a varrógép, ha az ipar sem szabadult meg még ettől a szerkezettől, akkor miért nincs műszerészképzés?
Azt hiszem, ezt nem tőlem kell kérdezni. Én azt sem tudom, miért szűnt meg a képzés. Amikor érettségi után jártam Pestre az iskolába, folyamatosan a Vörös Október Ruhagyárban voltam mint gyakorlati tanuló, és egy hónapban egyszer kellett az iskolába mennem oktatásra. Talán azért szűnhetett meg a képzés, mert ezek a cégek a privatizációt követően megszűntek. Arról nem beszélve, hogy a könnyűipart gyakorlatilag megtámadta a Távol-Kelet, és olcsóbb volt tőlük készterméket venni, mint amennyibe itthon a nyersanyag került.
Világos. Egy szakma letűnéséhez kellett a globális világ is. Honnan jött az ötlet, hogy varrógépműszerész legyen?
Érdekes a kérdés. Apukámhoz nincs köze a szakmámnak, anyukámhoz viszont már van. Ő riseléssel, kézimunka-előnyomással, madeirázással foglalkozott. Amikor kisfiú voltam, ott álltam a lábbal hajtós gép mellett, és néztem édesanyámat, ahogy a rámakeretet mozgatja. Sosem felejtem el, hogy Böhm Józsi bácsi járt hozzá, amikor a varrógéppel probléma volt. Egy kis bőrtáskával és biciklivel érkezett. A táskában csavarhúzó, kombinált fogó meg egy kalapács lapult. Ennyi. Tátott szájjal figyeltem, mit csinál anyukám varrógépével. De anyukám elégedett volt, ki is fizette. Úgy voltam vele, hogy ezt én is meg tudom csinálni! Itt kezdődött a történet. 1989-ben egy esztergomi egyházi iskolában érettségiztem, amit nem nagyon díjaztak akkor a felsőfokú intézményekben, gondoltam, inkább szakmát nézek. Három lehetőségem volt: aranyműves-ékszerész, optikus-látszerész vagy varrógépműszerész. Odahaza igazából az első kettőt már ki is zártuk, de jött szüleim egyik ismerőse, aki beszélt arról, hogy három év múlva megy nyugdíjba az egyik varrógépműszerész a Vörös Október Ruhagyárból. Az iskola kétéves, egy év a kötelező sorkatonai szolgálat, mire odakerülök, az öreg átadja nekem a helyet. Így is lett!
Ennyire tudatosan számolták ki tizennyolc éves korában, mi lesz majd három év múlva?
A gondviselés rendezte így az életemet. Tanulóként a szocializmusban kezdtem a Vörös Október Ruhagyárban, amit aztán megvették a franciák a rendszerváltás után, abból lett a Tulipán Rt. Mivel én közben katona lettem, a francia igazgató megkeresett a honvédségnél, hogy szeretettel vár az új gyárba.
A Tulipánba mint végzett mester került. Mennyi időt húzott ott le?
Két és fél–három évet, ha jól emlékszem.
Ott már ön volt a mester?
Öten voltunk a karbantartóknál, és mind az öten mindenféle munkát végeztünk. Már korábban megtanultam hegeszteni, fúrni, villanyt szerelni, esztergálni. Így hálás is vagyok, amiért univerzális embert faragtak belőlem.
Két és fél év a Tulipánban. És utána?
Nagyon szerettem ott dolgozni, és nemcsak azért, mert sok nő vett körül! Ám egyre többen hívtak házhoz, hogy javítsak meg varrógépeket. A munkaidőm a gyárban hattól délután kettőig tartott. Kettőkor kezdődött a maszek világ. Két év után nyitottam egy üzletet, ahol anyukám volt az első alkalmazottam, ő vette át a munkákat. Két óra után irány az üzlet, csináltam a javításokat. Ez olyan szintre jutott, hogy döntenem kellett: vagy maradok a Tulipánban vagy folytatom a vállalkozást.
Gondolom azért beruházásra is szükség volt. Vagy megoldotta azzal a csavarhúzó–kombinált fogó–kalapács hármassal?
Jól kerestem a Tulipánban, így a fejlesztések is folyamatosak voltak, és tudtam fizetni az üzlethelyiség bérleti díját is. Ahogy nőttek az igények, úgy nőtt a szerszám- és alkatrészkészletem.
Édesanyja miben segítette?
Ott volt az üzletben, várta az ügyfeleket, átvette a feladatokat. Amikor eljöttem a Tulipántól, akkor is segített nekem. Sajnos már nincs közöttünk. Nagyon szép időszaka volt életemnek a közös munka! Később a feleségem vette át a helyét.
Hogy érdemes csinálni egy szakmát? Mi az, ami belülről kell, hogy fakadjon?
Küldetéstudat és elhivatottság! Tóth Györgynek hálás vagyok, aki varrógépgyűjtő. Neki van a legnagyobb gyűjteménye. Üzleti kapcsolatban voltunk egymással. Jóval idősebbként látta bennem az ifjú titánt. Akármikor jártam nála, mindig megmutatott egy-egy régi varrógépet, és mondott róla pár szót. Egy alkalommal elővett egy ezernyolcszázas évekből való, rendkívül bonyolult gomblyukazógépet, és így szólt: „Lacikám! Ezt most neked adom, légy szíves, restauráld!”. Fél évig biztos foglalkoztam vele. Atomjaira szedtem a gépet, és működőképes állapotban visszavittem. Gyuri bácsi el volt ájulva. Minden alkalommal mutatott valamit, és ez a tudás belém ivódott. Így gyűjteni kezdtem a régi varrógépeket, de hozták is sokan. Lehet, hogy jobb lett volna bélyeggel foglalkozni, mert ez bizony helyet is kér. Ám rengetegen hoznak régi gépet, hogy a nagymamáé, a dédié volt, tudok-e vele kezdeni valamit. Egy-egy ilyen restaurálás után, ha jönnek vissza a gépért, látom a könnyes szemeket. Ilyenkor hálás vagyok Gyuri bácsinak!
Van olyan, hogy valamit nem tud megcsinálni?
Volt már ilyen. Ilyenkor gyötör a lélek. Általában olyan alkatrészhiba miatt nem tudok továbbmenni, aminek a pótlása nem vagy csak nagyon nehezen oldható meg. Ha olyan gépről van szó, ami régi, igyekszem megvenni, hiszen nemcsak a hazai, de a német és az angol varrógépgyűjtők szövetségének is tagja voltam.
Mit tesz azokkal a termékekkel, amik kommerszek, tömeggyártásban olcsón előállítottak?
Létezik olyan varrógép, aminek nem vállaljuk a javítását. Márkaneveket nem akarok mondani, de ezek már úgy jönnek ki a gyárból, hogy nem működnek. Na, ezekhez nem vagyok hajlandó hozzányúlni!
A varrógépnek legyen neve, vagy megfelelő, ha elegendő vas van benne?
Mindkettő. A márkanév azért kötelezi a gyártót, és száz-százötven év után nem adnak ki pocsék árut. És igen, legyen benne vas, azaz fémalkatrészekből álljon! Ezekkel persze ára is lesz a varrógépnek, de ez nem fogyasztási eszköz! Nem havonta veszünk egyet, de még kétévente sem, mint a drága, kétszázezer forintos telefonokat. Ha valaki nyolcvan-százezer forintért vesz varrógépet, az legközelebb huszonöt év múlva gondolkozik azon, hogy cseréljen-e.
És lehet, hogy javítani is akkor jön be először?
Még ez is lehetséges!
Akkor menjünk vissza az első, meg nem válaszolt kérdésre, és tegyük félre az ipari varrógépeket! Mit csinál a varrógépszerelő?
Mindegy, hogy lábbal hajtott vagy komputervezérlésű egy varrógép, a varrógépműszerésznek ugyanaz a dolga mindegyikkel: takarítás, a forgó, kopó alkatrészek átvizsgálása, az összes hurokfogó ellenőrzése a tűtörés gyakorisága miatt. Utóbbiakat lecsiszolni, polírozni. Még ma is elcsodálkozom azon, hogy mennyi vasdarab hadonászik, forog ide-oda egy szerkezetben, s az érzékeny cérna meg engedelmesen szalad a megfelelő irányba.
Melyek a leggyakoribb hibák?
Szakítja a cérnát, kihagyja az öltést, illetve ha beáll a szerkezet. Ezek a hibák az esetek többségében a hanyagság miatt fordulnak elő, mert nem takarítják a gépet, pláne nem olajozzák.
Megvédve a hölgyeket és az urakat, talán úgy gondolkoznak, hogy a gép szolgáljon ki engem, ne nekem kelljen tisztogatni, simogatni.
Nem vagyunk egyformák. Van, akinek tiszta az autója és csilivili a varrógépe. Aki ilyen, azt én talán nem is látom.
Az ön hivatását veszélyezteti a manapság divatos mesterséges intelligencia?
A mesterséges intelligencia helyettem semmit nem fog megoldani, tehát nem fenyeget még a robottechnikával sem. A mesterséges intelligenciával elsősorban az ipari varrógépeknél és a komputervezérlésű hímzőgépeknél találkozunk, de ott sem okoznak veszélyt a szakmára.
De lehet más veszély is. Van-e gyermeke, illetve lesz-e utódja, aki a hivatást folytatja?
Igen, van két gyermekem. Egy lányom és egy fiam.
Mennyire érdekli őket a szakma?
A lányomat semennyire, bár amikor varrótanfolyamokat szerveztünk itt, az üzletben, akkor a lányom és a fiam is elvégezte azt. A fiam itt dolgozik velem, de nem ez lesz a jövő a számára. Megtanulta már az alapvető fogásokat, nem riad meg egy karbantartástól, javítástól, de elsősorban a webáruházzal és az internetes témákkal foglalkozik. Azt elmondhatom, hogy az utódlás nálam olyan helyzetben van, mint az egész szakma!
Most még fényében van az üzlet, de elmúlik az idő, és negyven év múlva bottal a kezében már nem biztos, hogy vállal annyit, mint ma. Nem fél attól, hogy ön lesz az, aki becsukja az ajtót?
Gondolkozni fogok rajta. Köszönöm a házi feladatot! Azért bízom a gondviselésben, hiszen eddig velem volt, és remélem, nem húzom ki a gyufát később sem!
A gondviselés a következő negyven évben is önnel lesz, de az a hat ember a Dunántúlon nagyon kevésnek tűnik. Mekkora az átlagéletkoruk?
Az a szomorú, hogy én vagyok a legfiatalabb, mindjárt ötvenöt évesen. Gyors fejszámolással, bő hatvan pluszos a társaság.
Akkor már nem kérdezem, hanem mondom: negyven év múlva ön csukja be az ajtót, és vége.
Bízom benne, hogy nem. Nem tudom.
