Flaschner Kálmán - a műköszörűs dinasztia birkózó bajnoka
Flaschner Kálmán - a műköszörűs dinasztia birkózó bajnoka
Flaschner Kálmán - a műköszörűs dinasztia birkózó bajnokaA 90-es években lepődtem meg először, amikor a Képes Sport hetilap egyik számát lapozgatva láttam Flaschner Kálmánt birkózó bíróként az aktuális olimpián felemelni egy versenyző kezét. Akkor tudatosult bennem, hogy a mi derék iparosunk, mesterünk bizony a sporthoz is kötődik. Hol kezdődött ez a szerelem a sporttal, a birkózással? Nagyjából mikor és milyen körülmények között?
- Még kisgyerek voltam 1954-ben, amikor édesapám levitt a BVSC-hez birkózni, azóta nekem két szerelmem van: a szakmám és a birkózás.
- Ha jól tudom, nem Budapesten, hanem valahol a határvidéken születtél, tehát amikor a BVSC-be levitt edzésre édesapád, már túl voltatok egy nagy költözésen. Jól gondolom?
- Igen, én a határvidéken születtem, mivel német származásúak vagyunk, édesapám, illetve a család, amikor vége lett a háborúnak, itt telepedett le. Én már itt születtem meg 1946-ban. Előbb Cegléden élt a család, aztán mentünk Budapestre.
- A BVSC-s időszak, a kezdeti évek milyenek voltak?
- Igencsak eleven
kisgyerek voltam, amikor az apu levitt a klubhoz. Úgy tartották, hogy nagyon "rossz" vagyok, de azt mondták, hogy majd ott, ha birkózom, megjavulok, így ottragadtam, és lassan, lépcsőről-lépcsőre mentem tovább előre. Azt nem tudom, hogy megjavultam-e, de az tény, hogy 1959-ben volt az első versenyem, akkor már 5 éve birkóztam, s elég sokat tudtam a sportágból ahhoz, hogy ki tudjak bontakozni, így megmaradtam a birkózásnál. Jöttek a sikerélmények, nyertem serdülőben országos versenyt, majd ifjúsági válogatott lettem.
1973-ban először Lengyelországban, utána Németországban, majd Ausztriában versenyeztünk, és jött fölfelé szépen minden.
- Amikor elérted a végleges súlyodat, melyik súlycsoportban versenyeztél?
- A 62 kg, de 57-ben is birkóztam sokáig. Közben jött a katonaság, ide akartak hozni Fehérvárra a Szondihoz, de valahogy megúsztam, és itt maradtam, mint vállalkozó iparos, 1967 óta dolgozom a szakmámban. A birkózástól sem szakadtam el, 1980-ban elvégeztem a TF-et, ott voltam a Szondiban is sokáig edző, aztán bizonyos konfliktusok miatt abbahagytam, elváltak az útjaink, de mint nemzetközi bíró folytattam, ennek köszönhetően pedig bejártam a világot. Amerikában, Japánban, Indiában, Dél-Afrikában, gyakorlatilag ahol van birkózás, ott megfordultam már.
- Beszéljünk egy kicsit arról az időszakról, mikor idekerültél Székesfehérvárra. Milyen körülmények hatására költöztél vagy költöztetek ide, ha már egyszer nem kellett bevonulnod?
- Mivel valóban ide akartak hozni katonának, édesapám mondta, hogy a következő bevonulással vonuljak be. De valahogy közben beteg lettem, így nem kellett angyalbőrbe bújnom, de a szakmát folytattam, már itt, Fehérváron. De a birkózástól soha nem szakadtam el.
- Szóval, ha már amúgy is ide akartak bevonultatni, akkor végül magadtól leköltöztél Fehérvárra, de aztán nem kellett bevonulni, viszont maradtál műköszörűsként a városban.
- Így van, pontosan.
- Megbántad, hogy ide jöttél?
- Nem bántam meg, vissza nem mennék Pestre semmi pénzért! De most is van egy üzletünk fönn a Váci utcában, édesapám halála óta a fiam viszi tovább ott a szakmát.
- Mutattál nekem korábban egy különleges kártyát, aminek a bemutatásával te gyakorlatilag szívesen látott, kiemelt vendég vagy a világ minden nemzetközi birkózó versenyén. Ilyen akárkinek nincs. Mi ennek a története?
- Bizony, nem akárkik kapnak ilyen.
Akik voltak kiemelt nemzetközi bírók, azoknak volt, van ilyen kártyája. Én a másodikat kaptam meg Magyarországon, Kruj Iváné volt az első. Ő már sajnos meghalt. Ezzel a kártyával az olimpia kivételével bárhová elmehetek a világon és V.I.P. vendégként kezelnek.
Erre nagyon büszke vagyok.
- Mennyire használod ki ezt a kártyát?
- Kihasználom, amennyire lehetséges. Pár hete volt egy világkupa, itt Magyarországon, ott voltam, ahogy előtte Pozsonyban az Európa bajnokságon, és szeptemberben megyek ki Zágrábba a világbajnokságra is. Jól eső érzés, hogy barátként fogadnak.
- Visszatérve egy kicsit az aktív pályafutásodhoz, arról nem beszéltünk, hogy milyen eredményeket tudtál produkálni utánpótlásban. Igaz, említetted, hogy voltak versenyeid, sikereid, de gyorsan léptél tovább. Kicsit bővebben, mi az ami elmondható a te aktív pályafutásodról?
- Serdülőben és ifiben nyertem 4-4 magyar bajnokságot, ifi válogatott voltam, majd utána, amikor jött a katonaság, akkor birkóztam volna tovább, de abba kellett hagynom. Dönteni kellett, vagy katona leszek, vagy abbahagyom, és így én abbahagytam.
- Miként jött képbe a bíróskodás?
- Egyszerűen tetszett. Először még nem is volt semmi vizsgám, megpróbáltam és azonnal bejött ez nekem, így mentem először országos harmad osztályba, majd másodosztályba, utána elsőbe. Így lettem először országos, később nemzetközi bíró, végül pedig exceptionnel, kiemelt olimpiai kategóriás. Ez egy felfelé vezető lépcső volt, '80-ban vizsgáztam exeptionelre Rómában. Azóta, hála istennek megy.
- Mennyi ideig tartott a lépcső alsó fokáról a tetejéig eljutni?
- 5-6 évig eltartott, mert 1990-ben lettem exceptionnel, előtte 10 évig haladtam előre a ranglétrán, majd mint kiemelt bíró, már világbajokságon működhettem. Összesen 29 világbajnokságon vezettem meccseket össze-vissza a világban, hála a jó istennek, és nagy segítség volt az, hogy beszéltem egy nyelvet, a németet anyanyelvi szinten.
- Tehát a családi vonal ebbe közrejátszott?
- Igen, az elődeim 1856-ban jöttek Fürstenwaldéból, ami Berlin és Frankfurt között található település, és azóta Flascher Kálmán néven én vagyok az 5. generáció a szakmában családi vonalon. Nálunk minden első szülött fiú Kálmán, a fiam is. Neki Pesten van üzlete a Váci utcában.
- Többszörösen kitüntetett vagy, Prima-közönségdíjat, Pro Civitate díjat, a birkózószövetségtől Félévszázad-díjat, a kamarától Iparos Mester Vállalkozói Díjat is kaptál. Melyikre vagy a legbüszkébb?
- Én mindegyikre egyformán büszke vagyok, mert mindegyikért tettem valamit, igyekeztem úgy dolgozni, ahogy apu mindig emlegette, hogy "dolgozni csak szépen és jól szabad", ahogy József Attila is mondta. De büszke vagyok a munkáimra is. Csináltam egy maláj tört, ami hullámos és kint van a kirakatomban. Édesapám 1967-ben csinált egy ilyet Sukarnónak, az első indonéz miniszterelnöknek és én is megtanultam elkészíteni, ez van itt kint a kirakatomban, s csináltam már több, nagy embernek ebből magam is.
- Számtalan világversenyen működtél közre a birkózószőnyeg mellett, illetve a szőnyegen. Mennyire nehéz ez a szakma? Kívülről nézve, én soha nem irigyeltem a bírókat, nagyon nehéz dolguk van.
- Nehéz, felelősségteljes.
Egy nagy meccsen, egy vb vagy olimpiai döntőn ugyanúgy izgulok, mint a versenyző. Nem lehet hibázni. Ahogy a gyerekeknél főleg nem lehet hibázni, mert a sikerélmény nekik kell, hogy miként legyenek nagy birkózók, majd példaképek, ezért ugyanúgy végig oda kell figyelni. Nem lehet csalni, koncentrálni kell. Pontosan bíráskodni.
Ez az alap, nagyon fontos!
- Nagyon kemény szakma, mert kívülről nézve azt látja az ember, hogy figyelitek a fogást, hogy miként találja meg a versenyző, szabályos-e az? A birkózók minden csibészséget bevetnek a siker érdekében, ezt azért idegileg is jól kell bírni.
- Így van. Aki nem volt birkózó, az nem is jó bíró, mert már tudnia kell, hogyha indít egy fogást a versenyző, akkor hova kell menni, helyezkedni, és mit kell figyelni, hova dobja az akciót. Nagyon kell figyelni a tushelyzetnél is, hogy valóban két váll legyen. Tényleg komoly koncentráció szükséges ehhez.
- Mi volt a legkényesebb szituáció amibe kerültél bíróként?
- Biztos, hogy volt több is, de így konkrétan én nem emlékszem ezekre.
- Kicsit könnyítve a kérdésen: mi a legemlékezetesebb pillanat, amit bíróként átéltél? Egy olimpiai fújás, világbajnoki döntő, vagy bármi hasonló nagy pillanat, mert ezekből kétségtelenül adatott neked jónéhány.
- Igen, egy világbajnoki döntő, ahol én voltam a vezetőbíró. Tulajdonképpen ő tartja kézben a meccset, mert van az elnök, aki vagy hozzájárul, vagy nem, a pontozóbíró, aki a "gyengébb" bíró, aki rábólint.
Volt ez a dél-koreai - orosz vb-döntő, amikor nagyon oda kellett figyelni, mert mind a ketten megkeresik - mind a két fél - ilyenkor a bírót, és nem azt mondják, hogy csaljál, hanem, hogy "figyelj oda"!
Ennyi elég, nyugtatólag hat a küzdő felekre, és ha a versenyző nyugodtan megy fel a szőnyegre, akkor egészen másképp, jobban birkózik. Ez egy emlékezetes meccs volt nekem.
- Egy birkózó bíró bármilyen súlycsoportban és fogásnemben közreműködhet?
- A birkózó bírónak kell a női birkózásban, a serdülőknél, az ifjúságiaknál, felnőtteknél működni, csak a bírónak a kategóriája adja meg, hogy hol bíráskodhat. Például egy országos minősítésű bíró nem bíráskodhat olimpián vagy nemzetközi versenyen, világbajokságon.
- Tehát te amikor már nemzetközi szinten működtél, utána országos bajnokságon nem fütyülhettél?
- De, én fütyülhettem, csak azok a kisebb minősítésű bírók nem fütyülhettek a nagyobb versenyeken. Itt van egy "stufen", egy lépcsőfok.
- Ma milyen kapcsolatod van a sportággal?
- Nagyon jó! Mint már említettem, most is eljárok világversenyekre, ott voltam a világkupán és szeptemberben megyek ki a világbajnokságra Zágrábba is.
- Mit adott neked ez a sportág összességében véve?
- A sport, a birkózás egyéniséget formál.
Egy egyéniséget adott nekem, kitartást, pontosságot, amikor már bíró lettem akkor is nagyon oda kellett figyelnem, így összességében ez egy mentalitás, egy életforma.
Ahogy a műköszörűs mesterség is.
- Nem bántad meg egy pillanatra sem, hogy ezt a szakmát választottad, hogy tulajdonképpen muszáj volt tovább vinni a családi hagyományokat?
- Nem is választhattam volna mást, mert kisgyerek korom óta a műhelybe írtam meg a leckét, mivel közelebb volt az üzlet az iskolához, mint a lakásunk és akkor ott is játszadoztam. Játszva tanultam meg a szakmát. Van egy kis késem, amit gyerekkoromban csináltam és máig velem van. Apunál tanultam persze, ő vitt mindenhova és kiküldött Németországba - akkor még Kelet-Németországba -, mert ott lehetett sokat tanulni a mesterektől, én pedig éltem ezzel. Mint régen voltak a céh legények, hasonló volt ez. Büszke vagyok arra, hogy kitűnővel szabadultam föl és 21 évesen már mestervizsgáztam.
- Ez a szerelem pedig a mai napig is tart. Itt ülünk most is a Juhász Gyula utcai kis üzletben, ha körbenézek akkor rengeteg késes, műköszörűs portéka, emlék van. Mi az ami ebben a szakmában a legszebb a te számodra?
- Amit megcsináltál. Mindig azt mondom, ezt meg merném mutatni az apámnak. Most már egyedüli borotva készítő vagyok az országban, az elején még csak úgy csináltam, csinálgattam, amikor letettem a mestervizsgát azt hittem, hogy én mindent tudok, de a fenét! 50 százalékig tudtam a szakmát. Folyamatosan kell fejlődni, gyakorolni, így ahova lehetett, mindenhova elmentem tapasztalatszerzésre. Most is járok ki a németországi Solingenbe, ami a szakma fellegvára, minden évben egyszer bemegyek a gyárba, ott vásárolom az alapanyagot, amiből készítem a zsebkéseket, borotvákat. Nekem a szakma a szerelmem, de játék is, és így nem fáradok el sohasem.
- Ritka, aki két szerelemmel éli le az életét. Esetedben az egyik a birkózás, a másik pedig a műköszörűs szakma. Van utánpótlása a családban mindkét szerelemnek?
- A fiam egyszer megpróbálta a birkózást, de megsérült a térde, és akkor elment a kedve tőle, nagyon sajnáltam. Unokám is próbálta, ő abbahagyta, de rá haragszom, mert volt tehetsége hozzá! Csak tudod, a szerelem elvitte, az igazi szerelem.
- Végig tekintve az egész életpályádon, mondhatjuk, hogy elégedett vagy, teli a pohár teljes mértékben nálad?
- Nem, nekem még van a bakancs listámon sok minden! A birkózást tekintve el akarok járni amíg élek és el tudok menni, versenyekre, ez természetes. A szakmámban olyan szakember nincs, aki még ne tanulna tovább. Lehet, hogy már nem fogom csinálni, de érdekel, azért járok ki Solingenbe a Dovóhoz, a Henckelshez, meg más cégekhez, hogy lássak, tanuljak. Hála istennek, a múltam nekem nagyon nagy előny, mert jártunk egy cégnél, ahol volt egy öreg mester, aki kérdezte, hogy honnan van a nevem meg a szakmám? Mondom, nekem már a a nagyapám is Flaschner Kálmán volt ebben a szakmában, még a háború elejéről emlékezett rá, hogy szállítottak nekünk. Én erre büszke voltam és most is az vagyok. Szóval csak elégedett lehetek.
