Örömükben táncra is perdültek a fehérvári nyugdíjasok az idősek világnapján
Örömükben táncra is perdültek a fehérvári nyugdíjasok az idősek világnapján

Az ENSZ 1991-ben rendezte meg első alkalommal az idősek világnapját október 1-jén. Azóta a világ sok országában, így hazánkban is évről évre szerveznek programokat, hogy felhívják a figyelmet az idős emberekre, arra, hogy tapasztalatuk, tudásuk révén hasznos tagjai a társadalomnak. Az Alba Regia Sportcsarnokban megrendezett hagyományos találkozón Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője is köszöntötte a szépkorúakat.








A zenés gálán, színvonalas műsorral várta Székesfehérvár Önkormányzata a város nyugdíjas közösségét Sári Évi, Pesák Ádám és Serbán Attila örökzöld, fülbemászó slágerekkel ajándékozta meg a közönséget. Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében kiemelte, ez egy fontos pillanat évről évre, de a városnak kötelessége, hogy az év valamennyi napján figyeljenek a régi fiatalokra.
Az idősek örömmel fogadták, hogy ebben az évben ismét nívós programmal tisztelték meg közösségüket. A zenés délután bebizonyította, hogy az idősek világnapja akkor a legszebb, ha együtt ünnepelünk, s tesszük ezt vidámsággal és jókedvvel, sok-sok mosollyal, nevetéssel.