Clear sky19 °C
2020. április 9. csütörtök Erhard
Menü

Újra felkapták a neten A Videoton sztorit

Újra felkapták a neten A Videoton sztorit
Készülnek a színestévék (Fotó: fortepan.hu)

Schiffer Pál 1991-ben készült dokumentumfilmje a hétvégén újra felkerült az egyik legnagyobb magyar fájlcserélő oldalra. A Videoton sztori az első, és eddigi legnagyobb tömeges székesfehérvári elbocsátás történetét dolgozza fel.

A fájlcserélő oldalak sajátja, hogy néha ezer éves, régen elfeledett kincsek is újra felbukkannak rajtuk, nem csak a legfrissebbek. Ilyenkor sokan a homlokukra csapva klikkelnek a lefelé mutató nyílra és percek múlva már nézik, hallgatják, olvassák is a rég elfeledett darabot. Így történt ez a hétvégén azzal a dokumentumfilmmel, ami a rendszerváltás és leginkább az azt követő privatizáció egyik emblematikus korrajza lett 1993-as bemutatója után: valaki fogta és feltöltötte Schiffer Pál Székesfehérváron forgatott dokumentumfilmjét, amit azóta több százan le is töltöttek. 

Aki legalább második generációs fehérvári, annak biztosan van minimum egy ismerőse, aki egykor a Videoton alkalmazottja volt. Nem nehéz az ügy, hiszen a hetvenes, nyolcvanas években Székesfehérvár lakóinak jelentős része ebben a gyárban dolgozott, ezért is volt hatalmas visszhangja annak, amikor 1991-ben, kevéssel karácsony előtt csoportos leépítésre került sor. A Pulitzer-emlékdíjas rendező, Schiffer Pál három részes dokumentumfilmje, A Videoton sztori ezt a folyamatot örökítette meg, amiben leginkább a munkavállalók sorsán keresztül mutatja meg azokat a heteket, amikor egy város esett kétségbe. 

A film egyik emlékezetes része, amikor a főnök közli a munkaviszony megszűnését a fiatal munkavállalóval az alábbi monológ kísértében:

"Azért hogy én téged behívtalak annak nyilván egy oka van: az az, hogy a létszámleépítés kapcsán, ami gondolom téged nem lep meg különösebben, meg kell neveznünk munkatársakat sajnos. Adódik ez abból, mert hogy nincs olyan termék, ami tovább vinné a munkánkat, ebből következik, hogy a munkahely megszűnik és hát nevesítenünk kell azokat az embereket, akik a később hát a gyárkapun kívül kerülnek. Tehát azt szerettem volna ezzel mondani, hogy most a személyzetire megadjuk, tehát nevesítjük azokat a kollégákat, most téged, aki hogyha az érdekvédelmi szervek jóváhagyják, akkor a munkahelyed meg fog szűnni. Sajnálom, hogy ezt a lépést meg kellett lépni, de ebben a pillanatban előttünk jobb út nincs, mert nincs termékünk. Én ennyit szerettem volna mondani, nem tudom, hogy esetleg kérdésed, vagy észrevételed van-e?" 

Szóval egy kicsit (kényelmetlen) nosztalgia újra megnézni A Videoton sztorit, de minden fehérvárinak legalább egyszer kötelező darab. Furcsa, hogy mennyire messzinek tűnnek már a kilencvenes évek is, milyen távolinak tűnik az akkoriban minden lakás alapvető részének tekinthető diffenbachia (a szobanövény 19:16-tól), a ma már megmosolyogtató egyenbajuszok, egyenfrizurák és furcsa színű öltönyök (45:30-tól). 

A film első, 65 perces része egyébként a Youtube-ra is felkerült néhány hónappal ezelőtt, mutatjuk is, hogy hova:

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

A hét sztorija

  • Virtuális látogatás a tojásmúzeumba
    Virtuális látogatás a tojásmúzeumba
  • Rendben zajlik a távoktatás
    Rendben zajlik a távoktatás
  • Átképzési támogatási programot indít a kormány
    Átképzési támogatási programot indít a kormány
  • Hogy élik meg a bezártságot a gyerekek?
    Hogy élik meg a bezártságot a gyerekek?
  • Textilmaszkot varrnak a Vörösmarty Színház munkatársai
    Textilmaszkot varrnak a Vörösmarty Színház munkatársai
  • Elengedett nyelvvizsga kötelezettség - türelmet kérnek a fehérvári egyetemek
    Elengedett nyelvvizsga kötelezettség - türelmet kérnek a fehérvári egyetemek
  • Elmarad a nagycsütörtöki lábmosás szertartása
    Elmarad a nagycsütörtöki lábmosás szertartása
  • Visszafogottabbak a húsvéti beszerzések a koronavírus-járvány miatt
    Visszafogottabbak a húsvéti beszerzések a koronavírus-járvány miatt

Eseménynaptár

  • Digitális piacteret nyitott az Innoskart
    Digitális piacteret nyitott az Innoskart
  • Javul az intenzív osztályon kezelt Boris Johnson állapota
    Javul az intenzív osztályon kezelt Boris Johnson állapota
  • Módosul Húsvétkor a hulladékszállítás
    Módosul Húsvétkor a hulladékszállítás
  • Koronavírus: újabb 8 halott az országban, Fejérben 6 új beazonosított fertőzött
    Koronavírus: újabb 8 halott az országban, Fejérben 6 új beazonosított fertőzött
  • 980-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma
    980-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma
  • Ellenőrzik a forgalmas áruházak környékét 9 és 12 óra között
    Ellenőrzik a forgalmas áruházak környékét 9 és 12 óra között
  • Biztosítottak a védekezés feltételei is városunkban
    Biztosítottak a védekezés feltételei is városunkban
  • Ma újra birtokba vehetik a közlekedők a Fiskális utat
    Ma újra birtokba vehetik a közlekedők a Fiskális utat
  • Sokan szegik meg a kijárási korlátozásokat
    Sokan szegik meg a kijárási korlátozásokat