Cloudy9 °C
2019. március 19. kedd József
Menü

Gánt lehet az ország legszebb fekvésű faluja

Gánt lehet az ország legszebb fekvésű faluja
Gánt, Fejér megye legszebb fekvésű faluja (Fotó: kektura.click.hu)

Ehhez persze néhány szavazatra is szüksége lesz a Székesfehérvártól 24 kilométerre fekvő falunak. Az origo.hu szavazásán a Fejér megye legszebb fekvésűnek választott faluja egyelőre a 6. helyen áll. Szavazni október 13-án délig lehet.

Az origo.hu szeptember 25-én nagyszabású, egész Magyarországot átölelő szavazásra hívta olvasóit: melyik a legszebb fekvésű magyar falu? A témával kapcsolatos cikkek rendre Lantos Gábor neve alatt jelennek meg, aki a portál egyik legismertebb utazási újságírója, többek között néhány évvel ezelőtt bejárta Észak-Európát, útjáról pedig 100 nap északon címmel könyv jelent meg. Ha valaki, akkor tehát Lantos Gábor biztosan tudja, mi az, hogy igazán szép fekvésű falu. 

Az első fordulóban a 19 megyei közgyűlés szakemberei ajánlottak 3-3 jelöltet szavazásra, ezek közül kerültek ki megyei győztesek. Fejér megye három jelöltje Gánt (a megyei elődöntőben: 14.256 szavazat, 46%), az első helyről hajszállal lemaradó Sukoró (13.522 szavazat, 44%) és Nadap (3299 szavazat, 11%) voltak. A szavazás első fordulójának összesítése alapján a legtöbben a Bács-Kiskun megyei Császártöltésre (21.913 voks) szavaztak, második lett a Komárom-Esztergom megyei Súr (16.491 voks), míg a harmadik legtöbb szavazatot megyénk büszkesége, Gánt kapta.

A döntő szavazásról szóló cikk vasárnap reggel jelent meg, azóta összesen közel 21.000 szavazat érkezett az előzetesen 19 legszebb fekvésűnek ítélt falura, köztük Gántra. A Fejér megyei település jelen cikk írásának pillanatában 1346 szavazattal a 6. helyen áll. Az első egyelőre Súr (3912 szavazat), a második Császártöltés (3264 szavazat), a harmadik pedig Feked (1701 szavazat, Baranya megye).

A további jelöltek között olyan falvak kaptak helyet, mint például a kilenclyukú hídjáról és húsos palacsintájáról ismert Hortobágy (Hajdú-Bihar megye); a Tisza holtágról híres Mártély (Csongrád megye); az egyetlen olyan magyar falu, amely szerepel az UNESCO világörökség listáján, a váráról és a porcelánról nevezetes Hollókő (Nógrád megye); vagy éppen a Szentendrei-sziget északi csücskén elhelyezkedő Kisoroszi (Pest megye).

A szavazatok leadásának határideje október 13., csütörtök 12 óra. Szavazni az origo.hu vasárnapi cikkének aljára görgetve lehet. Ha esetleg előbb megismernéd Gántot és csak utána klikkelnél, nézd meg ezt a két perces videót:

UPDATE: Súr a legszebb fekvésű magyar falu, Gánt az ötödik lett

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Ez is van

Eseménynaptár

  • Megalakult a Székesfehérvári Zenés Szórakozóhelyek Egyesülete
    Megalakult a Székesfehérvári Zenés Szórakozóhelyek Egyesülete
  • Mentorokat kaptak a Versünnep döntősei
    Mentorokat kaptak a Versünnep döntősei
  • Nincs magyar áldozata a hollandiai lövöldözésnek
    Nincs magyar áldozata a hollandiai lövöldözésnek
  • Csütörtökön és pénteken változtathatnak a diákok a középfokú felvételi jelentkezésükön
    Csütörtökön és pénteken változtathatnak a diákok a középfokú felvételi jelentkezésükön
  • Már most rengetegen jelentkeznek a nyári táborokba
    Már most rengetegen jelentkeznek a nyári táborokba
  • Szerdától olcsóbb lesz a gázolaj
    Szerdától olcsóbb lesz a gázolaj
  • Négy fehérvári helyszínen is várják az önkéntes szemétszedőket
    Négy fehérvári helyszínen is várják az önkéntes szemétszedőket
  • Holnap délelőttől forgalomkorlátozás lesz a Széchenyi – Horvát István útkereszteződésben
    Holnap délelőttől forgalomkorlátozás lesz a Széchenyi – Horvát István útkereszteződésben
  • Folytatódnak Réber-kiállításhoz szervezett programok a Játékmúzeumban
    Folytatódnak Réber-kiállításhoz szervezett programok a Játékmúzeumban