7 évnél régebbi cikk

Egy kis szerda esti rasszizmus
Fehérvár Médiacentrum fotójaEgy kis szerda esti rasszizmus

Két éve voltam utoljára kosármeccsen, ezért is vártam annyira a szerda estét. Több dolog is eszembe jutott, hogy miről írok majd utána: a meccsről egy jó kis beszámolót vagy netán arról, hogy miért is jó fehérvári kosárszurkolónak lenni. De az meg sem fordult a fejemben, hogy végül egyvalakiről szól majd ez a poszt: egy szurkolóról, a hetedik sorból.

Ha van sportág, ahol szerintem elképzelhetetlen a rasszizmus, akkor az a kosárlabda. A játékosok jelentős része afroamerikai, akiket az NBA-ből kiszórnak vagy be sem kerülnek oda. Ők jellemzően Európában kötnek ki és zömmel lokális sztárokká válnak. Ha visszagondolunk a fehérvári kosárlabda-történelemre, akkor Dávid Kornél, Halm Rolland, Góbi Ricsi és a többiek mellett a húzónevek az olykor csak egy-egy szezonra ide szerződő fekete srácok voltak: Robert Shannon, Lance Blanks, Anthony Maroney, Chad McClendon vagy éppen Damian Hollis. Sőt, jobbat mondok: a jelenlegi legjobb magyar kosárlabdázó, a fehérvári kosárlabda egyik nagy büszkesége, Hanga Ádám félvér, édesapja guineai származású.

Na, többek között ezért sem értettem Önt, onnan a hetedik sorból, hogy miért kellett a szerdai Alba Fehérvár-Basic Brussels meccsen az első félidő vége előtt valamivel egy olyan ízeset beniggereznie. Nem akarok álszent lenni, nem is akar nagy tanulsággal szolgálni ez az írás. Tudom, hogy nem várható el mindenkitől, hogy ugyanúgy gondolkozzon a világról. De kimenni egy kosármeccsre és ott niggerezni az pont olyan, mintha a moziból kifelé a pénztárnál követlené vissza a pénzét, mert Denzel Washington és Halle Berry voltak a főszereplők. De hát látta a plakátot, nem? Tudta, mire veszi a belépőt. 

Nézzük az esetet egy másik szemszögből: erős háromnegyed háznál, tizenéves gyerek nem messze Öntől, és amikor éppen nem megy a szekér akkor egy "rohadt anyátokat, hülye niggerek!" kiáltással próbálja jobb játékra sarkallni a srácokat? Segítek: ettől nem lesz jobb senkinek. Az is szomorú lett volna, ha ezt a brüsszeli csapat játékosainak tetszik beóbégatni, de így, hogy a saját csapatunknak szólt, na így aztán ultraciki. Egyébként mindegy, mert feltehetően egyik csapat afroamerikai játékosai sem értettek egy másik szót sem az egész kirohanásból, csak azt, hogy nigger. De azt nagyon is értették, még a brüsszeli kispadon is, tessék csak megnyugodni. Átment az üzenet, csak egész mást következtetést vontak le belőle. 

Tetszik tudni, a gond ezzel az, hogy ezek a fiúk többnyire zsoldosok. Amikor a szezon végén lelépnek innen, nekünk jó esetben egy, a csarnok tetejéről lelógó, bajnoki címet jelző zászlót hagynak itt, mi pedig majd egy száraz, szenvtelen sor leszünk egy évszámmal a Wikipedia oldalukon, hogy itt is játszottak ekkor és ekkor. De a fejükben ott lesznek azok a részletek, amikor a hazai közönségből valaki éppen hangosan bekiabálva leniggerezte egy lecsúszó kétpontos vagy egy rossz passz miatt. 

Sokkal jobb választás lenne és Önhöz is jobban illene az alábbiak közül valamelyik, ha már mindenáron itt óhajtja levezetni a felgyülemlett napi feszültséget: te szerencsétlen hülye; te fakezű balf..; idióta vagy ezekhez hasonlók. Ráadásul, ha mindezt egy műanyag pohár sör társaságában teszi, higgye el, hogy mindenkinek jobb lesz.

Azt ugyanis a vak is látja, hogy ez az Alba Fehérvár messze nem a legjobb, ami az elmúlt évtizedeket figyelembe véve összeverődött a Gáz utcában. Lehet, hogy nem nyerik meg a bajnokságot. Lehet, hogy döntőbe sem jutnak. Az is lehet, hogy a négy közé vagy a rájátszásba sem kerülnek be (jó, ez azért tényleg elég kínos lenne). És most tessék megkapaszkodni egy hatodik sori széktámlában: nem fogjuk a szezon összes meccsét megnyerni és nulla kapott ponttal sem hozzák majd le a meccseket. Na és akkor mi van?  A tempója és a lüktetése miatt járunk kosárlabdára, amiatt, hogy akár másodpercek alatt többször is fordulhat az állás, és ezt Ön is pontosan tudja, hiszen nem ez volt az első meccs, amit a hetedik sorból nézett végig. 

De ha már nem tetszik bírni szívvel az izgalmakat, inkább maradjon otthon. Ha szájjal sem bírja, akkor meg pláne. Ha viszont mégis kijön a következő hazai meccsre is, ezt a niggerezést legyen már olyan kedves, és hagyja otthon. 

A meccset egyébként 86:79-re megnyertük.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek