7 évnél régebbi cikk

Mikor kezdjünk el edzeni szülés után?
Fehérvár Médiacentrum fotójaMikor kezdjünk el edzeni szülés után?

Folytatván a „Mikor? Mit? Hogyan?” kérdéskörét, most a gyermeküket váró anyukák sportolása után lépünk egyet, a szülőszobán túlra tekintünk, azaz megnézzük, hogy mikor szabad nekiállni edzeni hagyományos szülés, illetve császármetszés után.

A hölgyek általában naivan azt hiszik, hogy a szülőszobából kijövet a pocakjuk megszűnik létezni - legalábbis olyan formában, mint amilyennek az utolsó hónapokban látták -, és mindenki észreveszi majd rajtuk, hogy már nem „egyben vannak ketten”, hanem „külön”, és sorra jönnek a gratulációk. Valakinek ez az elképzelt idillikus kép azonossá válik a valósággal, ám a többség sírva rohan haza, amikor rákérdeznek az utcán (amikor éppen sikerül valakire rábíznia egy kicsit a babát): „Na, és mikor fog megszületni a pici?”

A kilenc hónap alatt megnövekedett babaházikó ugyanis nem fog sitty-sutty visszaolvadni eredeti állapotába. Azért bizony meg kell dolgozni: diétával és edzéssel. És, hogy hogyan?

Szülés után erőt kell venni magunkon és nekiállni a mielőbb sportolásnak
(Fotó: Counsel & Heal)

A legfontosabb kérdés először is az idő! A friss anyukák általában az első hetekben, hónapokban már annak is örülnek, ha pár órát alvással tudnak tölteni. És ez majd fokozódik később, de először még mindenki azt hiszi, hogy úgyis egyre könnyebb lesz, pedig nem, csak szimplán hozzászokunk a terheléshez, a nemalváshoz, a gyereksíráshoz, a folyamatos gyerek utáni rendrakáshoz, a felgyülemlett szennyeshez, mosatlan edényhez stb. Mondom úgy, hogy a lányom már tinédzser, tehát átvészeltem jópár évet gyerek mellett, látom a különböző korszakok buktatóit (el is estem párszor), és persze nem tudok gyereket nevelni, csak próbálkozom még mindig - de ez már egy másik témához tartozik.

Úgyhogy vissza a testedzéshez: a kimerültség általános probléma az anyukák körében a babák szoptatása, tisztába tétele, szórakoztatása, altatási körforgása miatt, miközben a házimunka is az anyukára hárul.

A hölgyek ilyenkor nem tudnak annyi időt szánni a személyes szükségleteik kielégítésére (legyen szó akár egy hajmosásról vagy egy forró fürdőről - ezek egy ideig a különleges, ritka élvezetek közé tartoznak majd, bár lehet, hogy valakinek a sorstól más adatott meg, de általánosságban ez a valóság), így az edzésre sem.

A babákat az első hetekben nem is lehet másra hagyni - és nem is szívesen válnak meg tőlük az anyák még egy órára sem, ami teljesen érthető, én is folyamatosan szorítottam magamhoz a lányomat, még akkor is, amikor valójában pár perc nyugalomra vágytam, annyira erős volt az anyai ösztön és a ragaszkodás - , így az első lépés úgyis az lesz az edzés felé vezető úton, hogy az anyuka otthon próbálkozik pár alapgyakorlattal.  

Az anyukák szeretik, ha mindig velük van a gyermekük - és így van ez jól! 
(Fotó: Temesvári Márta)

Természetesen a gyermekágyi időszakot használjuk pihenésre (már amennyire lehet ugye…), és csak azt követően próbálkozzunk az edzéssel, és akkor is csak olyan mértékben, hogy azt ne érezzük megterhelőnek! Nem az a cél, hogy még jobban kimerüljünk vagy lesérüljünk!

Ha a szülés során nem lépett fel komplikáció, akkor várjunk egy hónapot, és először csak bőszen toljuk a babakocsit a friss levegőn – ha szerencsés helyen lakunk, akkor egy szép nagy parkban, erdőben, amely már a látványától fogva is megnyugtatóan hat az emberre -, és kerüljük a súlyzókat.

Ha császármetszésünk volt, akkor toljuk ki ezt a várakozási időt két hónapra, és figyeljünk arra, hogy teljes legyen a regenerációnk (ami személyenként változik)! Ne sürgessünk semmit! A hasgyakorlatokat pedig pláne ne erőltessük, mert szétnyílhat a sebünk!

Gyakran felmerül a tej-kérdés is: Sokan úgy hiszik, hogy a mozgás a tej mennyiségének csökkenését okozza. Ez viszont nem igaz! Genetikailag meghatározott, hogy kinek mennyi teje van, csak kis mértékben befolyásolható különböző eszközökkel és módszerekkel - bár a mértékletességre mindig vigyázni kell!

Ha szoptatás alatt kezdjük el a testmozgást, akkor időzítsük a szoptatás utáni órákra, mivel edzés során megnő a tej tejsav tartalma, amit a legtöbb baba nem szeret. Hogy gyermekünk kedvére/ízlésére tegyünk, kerüljük az izomlázzal járó edzéseket, vagyis az erős intenzitást – így nem termelődik annyi tejsav! Mindig az alapoknál kezdjük és tartsuk be a fokozatosságot!

Az edzést lehetőség szerint időzítsük a szoptatás utánra.
(Fotó: Gaja Fittness)

Először tehát otthon gyakoroljunk: ez lehet köredzés-jellegű gumiszalaggal, a saját testsúly felhasználásával. A köredzések fejlesztik az erőt, állóképességet, s felpörgetik a zsírégetést. Ebből elég lesz először tíz perc, majd húsz. A lakásunk védettségét elhagyva a babakocsival rallyzva is végezhetünk gyakorlatokat: guggolhatunk, kitörhetünk. (Ez nem épp az anyukák kedvence, és tiltó listán való szereplése függ attól is, hogy mennyire gyógyultak be sebeink!)

Az anyukák gyakran érzik úgy, hogy egyedül vannak problémáikkal, és senki se érti meg őket. Ezért jó, ha folyamatosan kommunikálnak olyan hölgyekkel, akiknek az övékhez hasonló korú gyermekük van.

Ez többszörösen jó ötlet: lehetőség nyílik folyamatos tapasztalat-cserére, különböző megerősítésekre (Jól csinálom? Nem jól csinálom?), sírni-ríni is lehet kollektívan (Hazudik, aki azt mondja, hogy sose omlott még össze a terhelés alatt és nem vágyott arra, hogy valaki pontosan átérezze a problémáját, meghallgassa, elmondja, hogy nála mi hogyan történt - és az illető nyilván nő legyen…), és persze edzeni is sokkal élvezetesebb együtt!

Sokkal élvezetesebb a közös edzés, mintha magányosan csináljuk! 
(Fotó: Temesvári Márta)

Hogy miért? Először is erőt adhatunk egymásnak. A fáradt, kimerült, időhiányban szenvedő anyukát noszogatni kell, hogy mozogjon. Ha összefognak hárman-négyen, akkor mindig lesz, aki ellustulna, s aki biztatja és elrángatja edzeni ilyenkor is (szeretetből!).

Nagyon jó a baba-mama torna, amit a kisbabával együtt végezhetünk, így a picik se maradnak ki a mókából! E torna során úgy formálhatjuk testünket, hogy közben a gyerekeket is bevonjuk a programba: először úgy emelgetjük őket, mintha súlyzók lennének. Ezt nagyon szokták élvezni a picik, s még erősebbé válik a szülő-gyermek kapcsolat, hiszen a bizalom fontos szerepet kap a mozgás során. Sőt, a gyerek megszokja, hogy az anyukája rendszeresen edz, és úgymond a lételemévé válik majd neki is a sport – ahogyan az esti fürdés is.

Amikor a babák nagyobbak lesznek, már kicsit „félrerakhatjuk” őket pár gyakorlat erejéig, s amíg vígan ismerkednek egymással, mi egyre csak erősödünk és erősödünk és úsznak le a zsírpárnák is.

A babák ismerkednek egymással, amíg az anyukák edzenek.
(Fotó: Temesvári Márta)

A fogyáshoz persze nemcsak mozgás szükséges, hanem megfelelő étrend is. Így legközelebb mi másról is ejthetnénk majd szót, mint a helyes táplálkozásról és elővesszük a súlyzókat is, vagyis: Diétára fel, vasakat elő!

A sorozat összes cikkét ide kattintva olvashatod el: Testszobrászat 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek