Clear sky20 °C
2019. április 19. péntek Emma
Menü

Elkezdődött a Bíborszív lemezfelvétele

Elkezdődött a Bíborszív lemezfelvétele
A Bíborszív (Fotó: Pápai Barna)

A fmc.hu cikke nyomán ajánlotta fel Spányi Antal megyéspüspök, hogy támogatja a Bíborszív Utcai Formáció lemezfelvételét, ifjabb Straub Dezső hangmérnök pedig vállalta, hogy ingyen elkészíti azt. A munkálatok most elkezdődtek...

Sohonyai Edit kolléganőm írt még karácsony előtt a Bíborszív Utcai Formációról, amely sokak számára lehet ismerős. Ha elsőre nem ugrik be, hogy kikről van szó, segítek: ez a formáció zenél rendszeresen a Liszt Ferenc utcai szökőkútnál. Amikor Edit interjúzott velük, megtudta, hogy az álmuk egy saját lemez. Erre figyelt fel Spányi Antal megyéspüspök, aki a cikk megjelenése után támogatásáról biztosította a formációt, míg ifjabb Straub Dezső felajánlotta, hogy ingyen elkészíti első lemezük felvételét. 

Elkezdődött a Bíborszív lemezfelvétele

A dalok rögzítése pedig már el is kezdődött a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban, ahol Sohonyai Edit mellett Spányi Antal is meglátogatta a formációt, amelynek tagjai kissé megilletődötten, de nagy hálával mondtak köszönetet a neki segítő embereknek és szervezeteknek.

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

  • Notre-Dame - Nem volt akkora a pusztítás, mint amekkorának tűnt
    Notre-Dame - Nem volt akkora a pusztítás, mint amekkorának tűnt
  • Eredményes a vastagbélrákszűrés
    Eredményes a vastagbélrákszűrés
  • Még mindig próbálkoznak a csalók az E.ON nevében
    Még mindig próbálkoznak a csalók az E.ON nevében
  • Két hétre bezárják a Keleti pályaudvart
    Két hétre bezárják a Keleti pályaudvart
  • Húsvéti forgatag a Szennai Skanzenben
    Húsvéti forgatag a Szennai Skanzenben
  • Elkerülhető az aszály mesterséges vízpótlással
    Elkerülhető az aszály mesterséges vízpótlással
  • A Hold déli sarkán landol a következő amerikai expedíció
    A Hold déli sarkán landol a következő amerikai expedíció
  • Családi programok a Várkert Bazárban
    Családi programok a Várkert Bazárban

Eseménynaptár

  • Magához tért a lakáshitel-piac
    Magához tért a lakáshitel-piac
  • Húsvéti szemétszállítás - hétfő helyett vasárnap ürítik a kukákat
    Húsvéti szemétszállítás - hétfő helyett vasárnap ürítik a kukákat
  • Templomlátogatás kerékpárral
    Templomlátogatás kerékpárral
  • A túlélés diadala - emlékezés a holokausztra
    A túlélés diadala - emlékezés a holokausztra
  • Húsvéti táncház a Malom utcában
    Húsvéti táncház a Malom utcában
  • Áramszünet lesz Palotavárosban
    Áramszünet lesz Palotavárosban
  • Nagypéntek - keresztútjárás a Palotavárosi Kálváriánál
    Nagypéntek - keresztútjárás a Palotavárosi Kálváriánál
  • Felvételi - lehet pótolni a hiányzó dokumentumokat
    Felvételi - lehet pótolni a hiányzó dokumentumokat
  • Kampány indul a vezetés közbeni mobilozás visszaszorításáért
    Kampány indul a vezetés közbeni mobilozás visszaszorításáért
  • Budapesti Tavaszi Vásár a húsvét jegyében
    Budapesti Tavaszi Vásár a húsvét jegyében
  • Nem szűnik meg a miskolci gyermekváros
    Nem szűnik meg a miskolci gyermekváros
  • Felveszik a harcot a játékfüggőség ellen
    Felveszik a harcot a játékfüggőség ellen
  • Automatikusan kapnak személyit az újszülöttek
    Automatikusan kapnak személyit az újszülöttek