7 évnél régebbi cikk

Metál zenére hastáncolni? Miért ne?
Fehérvár Médiacentrum fotójaMetál zenére hastáncolni? Miért ne?

Hastánc és metál zene. Nem hallottam még senkiről Lévay Enikőn kívül, aki e két műfajt összepárosítaná a fejében. Sőt, ő túlmegy a szellemi síkon, és az összeházasított fogalmak kapcsolatának gyümölcsöző eredményét színpadi produkcióival a nagyközönség elé is tárja. Csak úgy. Könnyedén. Csípőriszálósan.

Lévay Enikő hat évvel ezelőtt kezdte el a saját ízléséhez alakítani a hastáncot, ami azt jelentette, hogy félrerakta a hagyományos hastáncos zenéket, amelyek általában andalítóan hatnak mindenkire, és simán elaludna bárki egy ilyen előadáson, ha a színes fátylakkal táncoló hölgyek látványa nem jelentene kimondottan izgalmas élményt.

A megszokott dallamokat tartalmazó CD tehát a polc távoli, alig elérhető zugába került, és jött helyette a metál!  Ezzel egy időben egy formáció is alakult: Demons of Hessa. Ezzel a csapattal lépett fel többször is Enikő, és sokkolta a közönséget. Azokat, akik jó húsban lévő, testes hölgyeket várnak az előadásokon, és relaxációs zenét. Mert itt ugyan nem azt kapták! A lányok kimondottan jól néztek ki és a műsor is formabontó volt. (Azért így múlt időben, mert mostanában egyéb elfoglaltságaik miatt nem léptek színpadra.)

Metál zene és hastánc - együtt (Fotó: Lévay Enikő)

A hastáncról tudjuk, hogy egyaránt formálja a táncos testét és lelkét: a női szépséget hangsúlyozó mozdulatok hatnak a lélek harmóniájára, elősegítik a szunnyadó női energiák feléledését. Ahogy hatására a test és a lélek szépül, fokozódik a női önbizalom, a pozitív kisugárzás.

Ez látszik meg Enikőn is, aki 12 éves kora óta hastáncol. Egyik beszélgetésünk során bevallotta, hogy mindig szeretett kitűnni a tömegből, s ezért alakította saját stílusára ezt a műfajt. Amikor táncolni kezdett, akkor még nem ismerték annyira a hastáncot hazánkban, ám pár év elteltével már nagyon sok oktató és tanítvány csípője ringott a megszokott ütemekre. Vagyis már nem számított annyira különlegesnek ez a mozgásforma.

A „változtatáshoz” hozzájárult az is, hogy mindig is szerette a metál zenét, és a hastánc, pontosabban az azt kísérő dallamok nem illettek személyiségéhez.

– Az első szokatlan koreográfiám az Equilibrium együttes egyik zenéjére készült el, s a mai napig az a kedvencem mind zeneileg, mind látvány tekintetében – mondta Enikő. – A családom egyébként kimondottan szereti azt, ahogy táncolok. Régebben minden közös összejövetelen megleptem őket egy kis bemutatóval, sőt olykor az egyik unokatestvérem is csatlakozott hozzám. A rokonaim most is gyakran eljönnek velem a fellépésekre.

A 25 éves lány egy éve az oktatásba is belefogott:

– A tanításban az a nehéz, hogy mindenkire külön kell figyelni, és a képességekhez mérten összeállítani az órát. Vannak, akik szinte azonnal el tudják sajátítani a mozdulatokat, míg mások kicsit lassabban hozzák össze a kombinációkat. Nehéz megtalálni a középutat úgy, hogy senki se unatkozzon, vagy ne érezze magát kellemetlenül.

A hastánc főként a derék, csípő környékét formálja (Fotó: Lévay Enikő)

Korosztály tekintetében teljesen vegyes, hogy kik járnak hozzá. A legfiatalabb tanítványa 14 éves, de általában 20-40 éves hölgyek tanulnak hastáncolni.

Sokakat érdekelhet, hogy milyen összefüggés van a testzsír-százalék és a hastánc látványvilága között. Mint megtudtam, testalkattól teljesen független ez a tánc, bár tény, hogy nem árt, ha van egy kis husi, mivel a legtöbb mozdulat látványosabb tud lenni egy kis zsír jelenlétekor. Például a rázásoknál kimondottan jól jön, ha van mit rezegtetni.

Mivel a hastánc minden testrészt megmozgat, és elég intenzív is tud lenni, ezért természetesen fogyni is lehet tőle, ha az ember aktívan űzi. Főként a derék, csípő környékét formálja, izmosítja.

– Volt már rá példa, hogy valaki eljött az órámra, és nem szerette volna tekergetni a csípőjét, mert nem volt hozzá önbizalma, és a hasát sem akarta megmutatni – mondta Enikő. – A hastánc nem kimondottan szemérmes lányoknak való! A szerelmem kimondottan szereti, hogy tanítok, de régebben volt olyan párom, aki nagyon ellenezte, hogy "félpucéran mutogassam magam más pasiknak". A hastánc szerintem kimondottan jó önbizalom növelő, jó tartást ad, és az ember még akkor is nőiesnek érezheti magát tőle, ha nem kimondottan nevezhető klasszikusan nőiesnek. Én is alapvetően fiús viselkedésű vagyok, de amikor táncolok, Igazi Nőnek érzem magam.

Enikő tánc közben Igazi Nőnek érzi magát (Fotó: Lévay Enikő)

Enikő a hastánc mellett rúdtáncol és twerket is tanul, amit finoman bele is csempész minden alkalommal az óráiba. Egy évig salsázott is. Újító zenéjére elég változóan reagálnak tanítványai, fellépéskor pedig a közönség.

– A konzervatívabbaknak persze kevésbé tetszik, és közülük többen is mondták, hogy jó, amit csinálok, de miért ilyen rossz zenére táncolunk? – árulta el nevetve. – Ez engem egy cseppet sem zavar. Igaz, hogy a lányok többsége vagy hastáncolni szeret, vagy a metál zene iránt érdeklődik, s nagyon ritka, hogy e kettő találkozzon az ízlésben, de szerencsére egyre többen vannak, akiket sikerül egy kicsit „átnevelni”.

A sorozat összes cikkét ide kattintva olvashatod el: Testszobrászat  

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek