Partly cloudy22 °C
2019. szeptember 17. kedd Zsófia
Menü

Nyár, nagymama, kirándulás, tábor

Nyár, nagymama, kirándulás, tábor
Tabló a 2016 nyarán megrendezett fehérvári táborokról (Fotó: okkfehervar.hu)

Nem tudom, találkozott-e mostanában valaki elsős gyerekkel? 3 héttel a vakáció előtt már úgy kipurcantak, hogy reggelenként alig lehet beléjük lelket verni. Pedig hetente legalább 2-3 felmérőt, tudáspróbát és egyéb dolgozatot írnak. És ez így van a többi évfolyamon is. Jön a szünet, a szülő szervezi a nyári programot. A vakáció alatt egy dolog tilos: tanulni küldeni a gyereket.

Azt hiszem, az a gyerek manapság a legszerencsésebb, akinek még vidéken élnek a nagyszülei és nyáron több hétre falura tud utazni. A falusi életforma, a természetközeliség a legjobb élettapasztalat egy gyereknek: megtanul fára mászni, gyümölcsöt szedni, és ha vannak más gyerekek is, akkor velük csatangolni, átmászni kerítésen… Óriási élmény lehet az állatok közelsége, etetése, a tojások összegyűjtése is – már, ha a nagyszülők még vagy már tartanak mondjuk baromfit. Ezek mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a gyerek jobban eligazodjon a világban.

Nyár, nagymama, kirándulás, tábor

Nyaralós ebéd a nagyinál  (fotó: HBÁ)

Persze a városi nagymamával, nagypapával való időtöltés sem megvetendő – egyszerűen azzal, hogy a nagyszülő és az unoka között alakul a kapcsolat és benne megtapasztalja a gyerek, hogy az idősebb emberek hogyan élnek és mennyire máshogy gondolkodnak, igen sokat jelenthet a fogyatékossággal, mássággal szembeni érzékenység és tolerancia kialakulásában is.

A családi nyaralásnál nincs jobb, de ha nem sikerül valamiért hosszabb szabadságra menni, akkor legalább családi kirándulást iktassunk be a nyárba, ahol a gyerek a szülőkkel együtt tapasztalja meg a természetet, hogy milyen fa, milyen virág, bogarak, madarak vesznek körül! Szakemberek szerint ezek az ismeretek sokkal jobban beépülnek, mint a másoktól szerzett tudás. Ha nem vagyunk azok a kimondott természetbúvárok, akkor induljunk digitális kirándulásra!

De ha a nyári programban táborozás is szerepel, akkor azért több dolgot is figyelembe kell venni: a család anyagi helyzetét, a gyermek(ek) életkorát, azt, hogy hány gyerek felügyeletét kell megoldani, és nem utolsósorban azt is, hogy mi magunk hogyan gondolkodunk a nyár eltöltéséről. Szakemberek szerint jó, ha a tábor nem csak gyermekmegőrző – bár a napközis táborokat sokan erre a célra veszik igénybe. Pedig ezek is lehetnek igazán színvonalasak, mint ahogy ez Fehérváron szokás:

 „Ami a vesszőparipánk, az az, hogy mindenkinek szüksége van önismeretre ahhoz, hogy boldogulni tudjon az életben. Ezért már óvodás korban elkezdhető a mesetábor. Önismeretet ad, és feszültségeket old – hangsúlyozza Fischer Imre pszichológus. De ott vannak az általános és középiskolában a korosztályhoz illeszkedő önismereti táborok is, amelyek egy egész életen át hasznosak lesznek.”

Nyár, nagymama, kirándulás, tábor

Verstábor Csíkcsomortánban 2016 nyarán  (kép: okkfehervar.hu)

És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy lehet az élethosszig tanulás mintájára élethosszig táborozni is: mindig van olyan tábor, amibe 15-25-55 éves korunkban is elmehetünk, és épp nekünk is rendezik. Nem is annyira az életkor számít, hanem inkább az – hangsúlyozza a szakember azzal kapcsolatban, hogy a gyerek milyen életkorban mehet már „ottalvós” táborba – hogy semmiképpen ne táborozással kezdjük a leválást szülőről. Ezt ugyanis sem a szülő, sem a gyermek nem viseli jól. Az életkorról pedig elmondható, hogy vannak olyan gyerekek, akik már nagycsoportos óvodásként könnyedén beilleszkednek egy tábori közösségbe és képesek napokat eltölteni távol a szülőktől, más gyerekek pedig csak 9-10 évesen lesznek képesek kibírni egy-két hetet a szüleik nélkül.

Filkornné Sándor Rózsa, a székesfehérvári Tolnai Úti Óvoda Sziget utcai tagintézményének vezetője a következőket hangsúlyozza: „Hároméves korban még egyáltalán nem javaslom a nyári táborozást, főleg nem az „ottalvósat”. Szerintem az 5 éves kor az, amikortól lehet erre is gondolni. De ebben az életkorban az fontos, hogy legyen ismerős felnőtt és gyerek is a táborban és ne legyen pár napnál hosszabb a táborozás. A legideálisabb, ha az első táborba a saját óvónéni viszi el a saját csoportját, akikkel már 2-3 éve együtt vannak nap mint nap.”

Nyár, nagymama, kirándulás, tábor

Óvodásoknak ismeretlen környezetben fontosak az ismerős arcok: az óvónéni, az ovistársak  (fotó: Kovács Enikő)

Az óvodapedagógus szakember arra is figyelmeztet, hogy ha úgy alakul a helyzet, hogy ismeretlen felnőtt gondjaira bízzuk a kisebb gyermekünket (például a nagyobb testvérével együtt menne a táborba), előtte kérdezősködjünk körbe az ismerősök körében, hogy mennyire tud a különböző korosztályokkal bánni. Mert aki jól bánik egy kiskamasz csoporttal, nem biztos, hogy kezelni tudja egy 5-6 éves gyerek panaszait.

A gyerek tehát elmegy táborozni. És ha már hosszabb időt ki kell bírni egymás nélkül, a szülőnek bizony önfegyelmet kell tanulnia! Nem szabad elutazáskor azt hangsúlyozni, hogy mennyire fog a gyerek hiányozni, inkább azt, hogy biztosan jól fogja ott érezni magát a gyerkőc. És megbeszélni vele például azt, hogy amikor hazaér, milyen finomsággal várjuk… Szigorúan tilos naponta többször hívogatni a gyereket, mert akkor nem tud igazán kikapcsolódni, és bekapcsolódni a tábor életébe. Sőt gyakorló szülőként azt mondom, egy kisiskolásnak sem adnék mobilt a táborba, nemhogy ovisnak. Ha valami baj van, akkor a táborban dolgozó felnőttek majd megoldják, vagy ha akkora a gond, elérnek.

Nyár, nagymama, kirándulás, tábor	Fehérvári és környékbeli nyári táborok 2016-ban  (képek: okkfehervar.hu)

„A gyermek szocializációja szempontjából feltétlen jó a táborozás, mert új kapcsolatok létesülnek, térben és időben egy kicsit kiszakad a saját környezetéből – mondja Fischer Imre. De arra figyelni kell, hogy ne legyen rossz élmény az első táborozás! Az a véleményem, hogy azért ne vigyük túlzásba mennyiségileg a táborozást. Ne csak erről szóljon a nyár!”

A szakemberek egyetértenek abban, hogy a táborválasztásba próbáljuk bevonni gyermekeinket is, hiszen ez aztán igazán róluk szól. Egy művészeteket kedvelő, vagy kevésbé mozgékony gyereknek jók lehetnek a finommotorikát és kreativitást fejlesztő kézműves táborok. Ha valaki sportol, természetesen ott vannak az edzőtáborok. Még a nehezen kezelhető gyerekek számára is vannak az úgynevezett terápiás táborok, amelyek persze nem azonosak például a honvédelmi táborként hirdetett katonás fegyelmet megkövetelő táborokkal. Egyet viszont tilos! Tanulni küldeni a gyereket a táborba. A nyár a pihenésé!

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

  • Bucz Hunor az Öreghegyi Disputa vendége
    Bucz Hunor az Öreghegyi Disputa vendége
  • Még lehet bérleteket válltani a Vox Mirabilis Kamarakórus hangversenysorozatára
    Még lehet bérleteket válltani a Vox Mirabilis Kamarakórus hangversenysorozatára
  • Varsóban tartották a számítógépes programozók legnagyobb európai versenyét
    Varsóban tartották a számítógépes programozók legnagyobb európai versenyét
  • Ötezer doboz cigarettát találtak egy német rendszámú teherautó alvázában
    Ötezer doboz cigarettát találtak egy német rendszámú teherautó alvázában
  • Hungarikum együttes A Szabadművelődés Házában
    Hungarikum együttes A Szabadművelődés Házában
  • Nőtt az illegális bevándorlás valamennyi Európába tartó migrációs útvonalon
    Nőtt az illegális bevándorlás valamennyi Európába tartó migrációs útvonalon
  • Nagy lépést tett a környezetvédelemért a Pécsi Tudományegyetem
    Nagy lépést tett a környezetvédelemért a Pécsi Tudományegyetem
  • Székesfehérváron is sok program lesz a Kulturális Örökség Napjain
    Székesfehérváron is sok program lesz a Kulturális Örökség Napjain

Eseménynaptár

  • 3 millió forintos uniós forrás a csákvári kórháznak
    3 millió forintos uniós forrás a csákvári kórháznak
  • Lendületben van az építőipar
    Lendületben van az építőipar
  • Digitálisan nézhető a felújított János vitéz
    Digitálisan nézhető a felújított János vitéz
  • Nem ugrott meg a nyelvvizsgára jelentkezők száma a felsőoktatási felvételi szigorítása miatt
    Nem ugrott meg a nyelvvizsgára jelentkezők száma a felsőoktatási felvételi szigorítása miatt
  • Megnyílt az Alba Innovár 2
    Megnyílt az Alba Innovár 2
  • Folytatódik az M7-es autópálya felújítása
    Folytatódik az M7-es autópálya felújítása
  • Nagy a mozgolódás az étel- és italautomaták piacán
    Nagy a mozgolódás az étel- és italautomaták piacán
  • Október 6-ig lehet pályázni növényekre Székesfehérváron
    Október 6-ig lehet pályázni növényekre Székesfehérváron
  • Székesfehérvár is csatlakozott az Európai Mobilitási hét programjaihoz
    Székesfehérvár is csatlakozott az Európai Mobilitási hét programjaihoz