6 évnél régebbi cikk

Fehérváron is tanulható az ősi magyar küzdősport
Fehérvár Médiacentrum fotója
kovacs.v.orsolya
Fehérváron is tanulható az ősi magyar küzdősport

A magyarok ősidők óta egy kissé ívelt, ám annál precízebb, technikázásra igen alkalmas, ázsiai eredetű vágófegyverrel, a szablyával vívtak. Az évszázadok alatt sporttá szelídült vívótechnikának az ötvenes években ásták meg a sírját, mivel a gyűlölt felsőbb társadalmi osztály jelképét látták benne. Mélyre azonban nem tudták temetni, mert néhány éve újra felfedezték a magyar szablyavívást, és a régi szakirodalmak alapján oktatni kezdték – immár Fehérváron is. Kiderült: a szablyavívás nem a pontszerzésről szól, hanem a tiszta találatról és a jó védésről. Rehabilitációjának oka pedig nem más, mint hogy fegyelemre, egymás tiszteletére és összpontosításra tanít, nem mellesleg edzi a testet és a szellemet.

A Magyar Szablyavívó Egyesület 2012 óta létezik, az idei évtől pedig Fehérváron is elérhetők képzéseik. „A vívás a történelem során mindig végigkísérte a magyarságot. Mi a tizenkilencedik századnak, a párbajok korának katonai szablyavívási hagyományait szeretnénk megismertetni, megtanítani a mai generációkkal.” – magyarázza Sylvester Mátyás, a fehérvári szablyavívó-iskola alapítója. Ennek a kornak a hagyományaiból gyökerezik a magyar sportvívás, mely egyedülálló sikereket ért el a huszadik századi nemzetközi sportversenyeken.

Az egyesület célja, hogy ezt a méltánytalanul elfeledett sportot az utókornak továbbadja (Fotó: Kiss László)

Harctérről a tornacsarnokba

A vívás onnantól vált fokozatosan sporttá, amikor a kard, mint csatatéri fegyver a lőfegyverek megjelenésével elvesztette jelentőségét. Mint harci eszköz később a párbajokban kapott nagy szerepet, amikor ügyes-bajos dolgaikat a férfiak egymás között karddal intézték el. „A tizenkilencedik század óta vannak hiteles írások ennek a vívásnak a milyenségéről, technikájáról. Ugyanakkor létezett egy Magyar Királyi Honvéd Toldi Miklós Vívómester- és Sporttanárképző Intézet, melynek egyik vezetője Borsodi László őrnagy volt. Ő kidolgozott egy módszert, amit később róla neveztek el. Ez a módszer annyira hatékony volt, hogy ennek eredményeképpen tizennyolc magyar olimpiai bajnok, több tucat világbajnok és Európa-bajnok született a történelem során.” – tudjuk meg Sylvester Mátyás vívóoktatótól. Az említett sportintézményt az ötvenes években bezáratták, a vívómesterek egy része az életével fizetett, másokat gulágra küldtek. A rendszernek ugyanis nem volt szüksége a vívásra, mert azzal együtt járt egyfajta tartás és hazafias nevelés.

A vívás a párbajok során kapott nagy szerepet (Fotó: Kiss László)

Nevezze meg segédeit!

Nem kell nagy képzelőerő, hiszen aki már látott kosztümös-romantikus filmet, esetleg huszáros történelmi adaptációt, az szemtanúja lehetett párbajnak is. Persze nem mindegy, hogy első vagy utolsó vérig, szablyával vagy lőfegyverrel folytatták le mindezt az urak. Egy biztos: lefolytatták – erősít meg Sylvester Mátyás, méghozzá Magyarországon jellemzően szablyával: „Úriemberek nem bonyolódtak szóváltásba, verekedésbe, tettlegességre. E helyett a sértett fél keresett magának két párbajsegédet, akik a másik felet szólították fel arra, nevezze meg ő is saját párbajsegédeit. Természetesen először adott volt a lehetőség arra, hogy elnézést kérjen, de ez általában nem történt meg, így végül sor került a vívásra. Egy vívómester bíráskodása alatt zajlott minden, a sértett és a sértő fél ingujjra vetkőzve kezdett neki a vívásnak, és általában egy orvos is volt a helyszínen. A segédek megbeszélték egymás között a feltételeket. Nem volt mindegy a végkimenetel, vagyis az, hogy első vagy utolsó vérig tart a párbaj.”

A huszadik század felé közeledve egyre szigorúbban vették a párbajokat, így egyre kevesebbszer fordult elő az „utolsó vérig” verzió. Ennek ellenére komoly, nagy súlyú becsületsértések esetén előfordult, hogy pisztollyal vettek elégtételt – itt nagyobb esélye volt annak, hogy valamelyikük meghal.

Nem a pontszerzés, hanem a tiszta találat számít (Fotó: Kiss László)

Kard vagy szablya?

A kard mindig egyenes formájú, a szablya viszont kissé ívelt. A magyarok ősidők óta ezt az ívelt változatot használták, ami egyébként Ázsiában terjedt el leginkább. Míg a karddal a vértbe öltözött vitézek két kézzel megmarkolva lesújtottak, és akár testrészek levágására is alkalmas volt, addig a szablya finomabb technikára volt berendezkedve: sebészi pontosságú, gyors vágásokat ejtett az ellenfél testén. Ezért lett alkalmas arra, hogy a szablyavívó technika később sporttá váljon. Maga a szablya azonban még a Horthy-korszakban is a vitézek oldalán lógott, és komoly vívóiskolák gondoskodtak arról, hogy használni is tudják. Az 1938-as fehérvári vitézavatáson is ilyen szablyával eskették fel a vitézeket.

A szablya sebészi pontosságú vágásokat ejt (Fotó: Kiss László)

Mit kezd a szablyával egy mai gyerek?

Az egyesület célja legfőképp az volt, hogy ezt a méltánytalanul elfeledett sportot az utókornak továbbadja. „Nálunk nem a pontszerzés, az éremszerzés a lényeg, hanem a jó védés és a tiszta találat bevitele számít. Emellett azt vettük észre, hogy a vívás a jó kondíció mellett szellemileg is éberen tart, hiszen koncentrált figyelemre tanítjuk a gyerekeket.” – vallja Sylvester Mátyás. A vívóoktatótól azt is megtudtuk, hogy felnőtt férfiak is érdeklődnek a történelmi küzdősport iránt. Ez akár bizonyítéka lehet annak is, hogy a vívás nem egy belénk nevelt dolog, hanem generációkon átöröklött vonzódás. Így aztán azon sem kell csodálkoznunk, ha csemetéink a játszótéren egy talált bottal vívni kezdenek. Mondhatnánk, hogy a vívás kultúrája innen már csak egy lépés, mert a szablya már ősidők óta a kezünkben van.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek