6 évnél régebbi cikk

Sportolódinasztiák az ARAK Aktívon
Fehérvár Médiacentrum fotójaSportolódinasztiák az ARAK Aktívon

Lassan-lassan felnő a csemete, a felnőttkor küszöbe felé közelítő ARAK Aktív tizenhatodszor is nagy sikert aratott Fehérváron.

De ezen nem is kell csodálkoznunk, hiszen ismét minden adott volt a nagy sikerhez: rengeteg gyermek, sport, fergeteges szurkolótáborok és remek hangulat. A tizenhatodik Aktív megmaradt az egy esztendeje kialakított új rendszeréhez, és ez érezhetően kellő vitalitással és lendülettel látta el a kis atléták tehetségkutatóját. Hirt Károly, az ARAK elnöke summázta tömören, hogyan is fér meg a versenyzés és a sorozat gála jellege.

- Minket mindig az villanyoz fel, hogy látjuk a feljövő, új évfolyamok ugyanolyan lelkesen csinálják, mint tették korábban. A gyerekek szeretnek versenyezni, szeretik megmutatni, hogy mit tudnak és nekik teljesen mindegy, hogy csak a részvételért kapnak egy érmet, vagy elsők lesznek, vagy ötödikek, esetleg nyolcadikok. Mi nem hirdetünk győztest, ez egy gálaverseny, e téren az iskolák kérését hallgattuk és fogadtuk meg. De a gyermekek számára a versengés élményéből ez semmit nem von le.

Versengés pedig akadt bőven! A futó, ugró- és dobószámok remek kombinálásából megszületett négy versenyszám hihetetlen izgalmakat hozott, a csemetéikért lelátón szurkoló szülők pedig a fergeteg biztatást tették a közösbe. Ha már szülők, bizony, a város sportéletének jó néhány jeles képviselője buzdította csemetéjét az Alba Regia Sportcsarnokban. Deli Rita, az Alba Fehérvár KC női kézilabda csapatának vezetőedzője például kislányát, Szofit kísérte el az Aktívra.

- Nagyon izgultam, sokkal jobban mint egy kézilabda mérkőzésen! Amikor a gyermekemet látom, egy teljesen más környezetben, egy teljesen más sportágban, akkor nagyon tudok izgulni érte. De ügyesek voltak nagyon! Itt most abszolút anyukaként figyeltem, a kézilabda pályán már túl van az első mérkőzésén, de itt most csakis és kizárólag anyukaként szurkolok és nagyon dobog a szívem érte!

A Németh László Általános Iskola 1/b. osztálya is büszkélkedhetett egy jeles szurkolóval, a Videoton FC egykori gólvágója, Sitku Illés kisfiát kísérte el a versenyre.

- Itt most abszolút igaz, hogy a részvétel a fontos nem pedig az eredmény. Ügyesek voltak, a kisfiam szerint nem izgultak a társaival, pedig ez az első ilyen versenyük. Nem volt atyai kényszer, de focizik a Videoton korosztályos csapatában, aztán csinálja, ameddig jól esik neki. Én annak örülök, ha sportol valamit, hogy miben érzi jól magát, az már majd az ő döntése lesz.

Az országosan is elismert és több más városban, klubnál is mintaként szolgáló ARAK Aktív tehát idén is bizonyította, érdemes megmozgatni a kicsiket. A folytatás? Nem kérdéses, jövőre jöhet a tizenhetedik!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek