5 évnél régebbi cikk

Visszatér a képernyőre a sokak által kedvelt Süsü, a sárkány
Fehérvár Médiacentrum fotójaVisszatér a képernyőre a sokak által kedvelt Süsü, a sárkány

Nem csalás és nem is ámítás, ugyanis tényleg visszakapjuk a legendás tűzokádót, sokak gyerekkorának felejthetetlen szereplőjét, Süsüt, a sárkányt. Az új részekben Süsü apai örömök elé néz, és még a világűrbe is kilátogat.

"Én vagyok a híres egyfejű, a nevem is annyi csak: Süsü" - így kezdődik a sokak fejébe bevésődött főcím (ha a szövegre is kíváncsi vagy, akkor katt ide), amely a barátságos Süsü, a sárkányt mutatja be. Süsü 1976 és 1984 között nem kevesebb, mint 22 epizódon (9 a klasszikus Süsü, a sárkány, 13 pedig Süsüke, a sárkánygyerek) keresztül varázsolta el a lurkókat és felnőtteket egyaránt, történetei számos kedves emléket csalhatnak elő.

Nos, a Bors információi szerint már nem sokáig kell csupán a nosztalgiának élnünk, ugyanis három epizód erejéig visszatér a tévéképernyőre a híres egyfejű. Az örömhírt a Nemzet Művésze, a Süsü forgatókönyvéért felelős Csukás István osztotta meg a Borssal.

"Sokáig gondolkodtunk, de végül megszületett az ötlet, hogy Süsüt a mai kor gyermekei is megismerjék, miközben a korábbi generációknak is örömet szerzünk. Annyit elárulhatok, hogy az epizódok vázlata kész, a költségvetés összeállt, talán év végére készen is lehetnek az epizódok. Ugyanúgy bábtechnikával dolgozunk. Az első részben Süsü ellátogat az emberek földjére, a másodikban összeházasodik és megszületik a gyermeke, Süsüke, aki a harmadik epizódban a sárkányok és emberek földje után az űr­be is ellátogat" – mesélte a legendás író.

Majd hozzátette, hogy ha már újra előkerült a Süsü, a sárkány ötlete, akkor csakis a jellegzetes hangját kölcsönző Bodrogi Gyulával tudja elképzelni az egyfejű karakterét. A Bors megkereste a 84 éves színészlegendát is, aki a laptól tudta meg, hogy újra hangját adhatja gyerekkorunk hősének.

"Nagyszerű hír, álmomban nem gondoltam volna, hogy az életemben még újra Süsünek adhatom a hangomat. Nagyon tetszik az ötlet, ha ugyanabban a szellemiségben készítjük, mint a korábbi részeket, nem szabad ezt is digitalizálni. Ha ezt tartják, szívesen vennék részt a munkában. Az alapanyaggal biztos nem lesz gond, hiszen Istvánról egy ország tud­ja, mekkora író, generációk nőttek fel és fognak felnőni a meséin" – mesélte a Kossuth-díjas színész.

Ha ez mind igaz, akkor nemsokára újra szemügyre vehetjük a híres egyfejű tűzokádót. Hogy pontosan mikor és hol lesz látható, az még egyelőre nem derült ki, csak egyet tudok: alig várom!

 

 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek