Hogy az ördög vinné el! - Hellboy kritika
Hogy az ördög vinné el! - Hellboy kritika
Hogy az ördög vinné el! - Hellboy kritikaKülcsín
A Hellboy eredetileg képregénynek készült, amelyet nem a Marvel és nem is a DC Comics álmodott meg, hanem a Dark Horse Comics égisze alatt munkálkodó Mike Mignola. Első megjelenését 1993-ra datálják, azóta pedig számos képes újság oldalán mutathatta meg, mire is képes a pokol legmélyebb bugyrait is megjárt szuperhős.
A hollywoodi filmesek közül elsőként Guillermo del Toro látott benne fantáziát, aki a karakteres és szúrós tekintetű Ron Perlman főszereplésével gyorsan le is forgatta a hangzatos magyar címet kapó Pokolfajzatot, majd a film 2004-es debütálása után - a sikerre való tekintettel (bár a kritikusokat nem vette meg) - hozzá is látott a második etap lebonyolításához. A Hellboy II. - Az aranyhadsereg (2008) már a mozipénztáraknál sem teljesített jól, így az előre betervezett harmadik epizód soha nem készülhetett el.
Helyette Hollywood tizenegy év után úgy gondolta, hogy eleget ült a projekten, és mivel amúgy sincsen jobb ötlet (meglepő?), rebootolják a pokoli bestia kalandjait, gondolván, ezzel a húzással mindenki jól jár. A mai mozinézőt amúgy is kilóra meg lehet venni a látvánnyal, fröcskölő vérrel (ami instant 18-as karikát eredményez) meg jó adag káromkodással. Ja, amúgy nem.
Főszereplőnek ezúttal David Harbourt tették meg (megmondom őszintén, én maradtam volna a jó öreg Perlmannél), a rendezői székbe pedig az a Neil Marshall került, aki... mivel is bizonyított? A főként sorozatokkal (meglepődve láttam, hogy a Trónok harca két részét is dirigálta) és horrorokkal (A barlang) munkálkodó rendező nem biztos, hogy a legjobb választás volt ilyen volumenű projekt élére. Na, mindegy. A filmgyárban tudják, mit csinálnak (kacsint).
Sztori
A Hellboy egy jó reboothoz méltóan egészen a kezdetektől mutatja be kedvenc ördögfiókánk történetét.
Tehát adott nekünk a méltán híres Artúr király (Mark Stanley) - na, meg hű mestere, Merlin (Brian Gleeson) -, akik hosszas küzdelmek árán legyőzik a Vérkirálynőt, alias Nimuét (Milla Jovovich), ezzel elkerülve, hogy szó szerint elszabaduljon a pokol.
Igen ám, de az ősi varázslónőt sem akármilyen fából faragták: miután jó pár év múlva egyesítik testének világban szétszórt darabjait, visszatér, hogy bosszút álljon az emberiségen. Persze ehhez társakra is szüksége lesz, így összeverbuválja a világegyetem legocsmányabb lényeit (boszorkányokat, meg alvilági arcokat), akik mindent és mindenkit elpusztítanak, ami és aki az útjukba áll.
Egy ilyen vidám szituációban kell helytállnia Hellboynak (David Harbour) is, aki pokoli teremtményhez képest cseppet sem jelent veszélyt a hétköznapi népekre. Sőt, Trevor Bruttemholm professzor (Ian McShane) felügyelete mellett pont az alvilági lényektől szabadítja meg szeretett bolygónkat. Most, hogy a Vérkirálynő pedig újra szolgálatba állt, neki kell rendet tennie az elszabadult bestiák között.
Persze a csúnya és gonosz boszi szemet vet kedvenc pokolfajzatunkra, így már csak az a kérdés marad, hogy Hellboy kinek az oldalán fejezi be a bulit?
Karakterek
Ha másra nem is, arra azért kíváncsi voltam, hogy Ron Perlman után ki és hogyan kelti életre az egyik legmenőbb ördögi lényt, Hellboyt. A választás ezúttal David Harbourre esett, aki a Stranger Thingsben már megmutatta magát, így amikor meghallottam, hogy neki kell eljátszania a pokoli fiút, egyetlen szó jutott az eszembe: jutalomjáték.
Ehhez képest mit kaptam? Inkább nem írom le, ami most a fejemben van, legyen elég annyi, hogy nem azt, amit sokan vártak. Harbour összességében nem győzött meg Hellboyként, mackós megjelenése pedig - a műizmok ellenére - sem tudott tartást adni a világ egyik, ha nem a leglazább karakterének. Volt egy-két olyan varázslatos pillanat (rockzene fel, szarkazmus be, majd dara reggelig), amely megmutatta, milyen is lehetett volna egy tökéletes Harbour-féle Hellboy, ám ebből sokkolóan keveset láthattam. Attól, hogy valaki néha kap egy-egy ötöst, de amúgy tele van egyesekkel, nem lesz jó tanuló. Ja.
Milla Jovovich neve manapság garancia a minőségre, és ezt nem jó értelemben mondom. Jól mutat a mozivásznon, nem arról van szó, sokkal inkább egysíkú játékáról, amely lazán megállja a helyét a B-kategórias filmekben, ám a Hellboy ezúttal érezhetően több akart lenni, mint elődje, de mégis csúnya bukta lett a vége, és ebből Jovovich is bőven kivette a részét. Sajnálom!
Összegzés
Megmondom a tutit, hogy amint elérkeztem az összegzőrészhez, sűrű sóhajtozások közepette jó pár órára félreraktam a laptopom. Nem, nem azért, mert nem tudok mit írni, netalántán kell még egy kis idő, hogy összerakjam a fejemben a bonyolultabbnál-bonyolultabb szálakat. Nem. Sokkal inkább azért, mert már nagyon is unom leírni hétről-hétre ugyanazokat a szavakat.
Röviden: Hollywood, reboot, kuka. Komolyan mondom, egy kezemen meg tudom számolni a sikeresen újragondolt mozikat (többek között a Tomb Raider, amelyről készült kritikánkat itt olvashatjátok), és egyáltalán nem értem, hogy a producerek miért nem pihentetik legalább pár napra ezt a koncepciót. Hogy nincs ötlet? Na, az más tészta. Ezért nem a nézőt kéne büntetni.
Szóval a Hellboyban, ha már (szó szerint) a poklot-poklát éljük meg, rengeteg vérrel találkozhatunk. Ezen kívül a megszámlálhatatlan mennyiségű káromkodás is szemet szúrhat, és kifújt. Figyeljétek meg, hogy csak és kizárólag ezek maradnak meg bennetek, ugyanis a Hellboy tényleg ennyit tud.
Úgy mentem a moziba, hogy semmilyen elvárásom nem volt a filmmel kapcsolatban, ehhez képest a készítőknek ezt is sikerült alulmúlniuk. Csak ücsörögtem széttárt karokkal, és nem értettem, hogy ez miért jó nekik. Miért rebootolnak minden alkotást, hogy aztán pár év múlva ismételten újragondolják azt? Semmi értelme...
A címszereplőt alakító David Harbour üdébb színfolt (mondjuk tőle is többre számítottam), meg akad egy-két látványosabb snitt, de sajnos a Hellboy ennyit tud. Persze akiknek bejön a literszámra locsolt vér, illetve az indokolatlan káromkodás, azoknak én leszek maga az ördög. A többiek meg inkább lessék meg Guillermo del Toro pokolfajzatjait, jobban járnak.
