4 évnél régebbi cikk

Jobb húsvéti ajándékot kívánni sem tudtam volna - Csodapark kritika
Fehérvár Médiacentrum fotójaJobb húsvéti ajándékot kívánni sem tudtam volna - Csodapark kritika

Első nekifutásra úgy éreztem, igencsak bajban vagyok, ugyanis húsvét hétvégéjére semmilyen látványos filmmel nem kecsegtetett a mozi felhozatala. Aztán kinéztem magamnak a Csodaparkot, amely animációs alkotás létére jócskán elbújt a blockbusterek mögött, és amennyire nehezen fedeztem fel, annyira ütősre sikeredett. Tudom már, mi hiányzott az életemből. Nézzük, hogyan teljesített nálunk a Csodapark! (Spoilermentes kritikánk következik.)

Külcsín

Gyerekkoromtól kezdve mind a mai napig élek-halok a rajzfilmekért és az animációs mozikért. Már felnőttebb fejjel sem akartam elengedni őket, így amíg a többség már romantikus vígjátékokon engedte ki a felgyülemlett gőzt, addig én főként mesékkel ütöttem el szabad perceim. Ha meg nagyon rám tört a nosztalgia, akkor felcsaptam a Scooby-Doo, illetve a Tom és Jerry legrégebbi epizódjait, így ismételten gyereknek érezhettem magam.

Sajnos manapság egyre kevesebb időm jut mindenféle animációs filmekre, pedig választék akad bőven. Sőt, azt vettem észre, nem telik el úgy hét, hogy ne debütálna valamilyen újabb lurkóknak szánt alkotás, amelyeken a gyereklelkű felnőttek is szívesen elidőznek.

Elég csak megemlítenem a nemrég bemutatott A LEGO-kaland második felvonását, a Ralph lezúzza a netet, a Pókember: Irány a Pókverzum!-ot, netalántán a Hotel Transylvania 3. - Szörnyen rémes vakációt. Tehát igazán nem panaszkodhatunk, és hogy húsvét táján is dobbantson valamit Hollywood animációs részlege, megérkezett a Csodapark, amely a trailereket meglesve igencsak érdekes alkotásnak ígérkezett.

A mozi forgatókönyvéért az a Josh Appelbaum és André Nemec felelősek, akik már dolgoztak együtt a Szemfényvesztőkön és a Tini Nindzsa Teknőcökön, a pofás kis figurák hangját pedig többek között olyan neves színészek kölcsönzik, mint Jennifer Garner, Mila Kunis, Ken Jeong vagy Matthew Broderick.

Sztori

A fiatal June (Brianna Denski) tökéletes harmóniában él szüleivel egy amerikai kertvárosban, szabadidejében pedig a Csodapark felépítésével foglalatoskodik - természetesen csak a képzeletében. June szülei is tevékeny részt vállalnak a fantáziavilág létrehozásában, ám egy nap minden dugába dől, ugyanis kiderül, hogy a lány édesanyja súlyos beteg, így be kell feküdnie a kórházba.

Onnantól kezdve June mindennapjait nem a Csodapark szépítgetése, hanem a valóság (ezzel együtt az aggódás édesanyjáért) köti le, így szépen lassan elhanyagolja álomvilágát. Egy nap céltalan barangolásának köszönhetően a fiatal lány eltéved a közeli erdőben, majd váratlanul az eddig csak a fantáziájában létező Csodaparkban találja magát.

Igen ám, de ebben a verzióban nem minden játék és mese, ugyanis a plüssmajmok zombikká változnak, és feltett szándékuk elpusztítani a varázslatos világot. Így hát June összeszedi minden bátorságát, és Csodaország kedves lakóival együtt szembeszállnak a gonosz lényekkel.

Karakterek

Animációs filmhez hűen a karakterek és a színészi teljesítmények kiértékelése ezúttal is háttérbe szorul.

Tehát a Csodapark főhőse (ahogy már eddig kitalálhattátok) June lesz, akinek személyében egy nagyon okos kislányt ismerhetünk meg. Bizonyos tekintetben szülei fölé nő, ám felfedezhető benne az ízig-vérig gyerek is, aki olyan élénk fantáziával rendelkezik, amellyel simán lepipálna egy-két írót. 

Karaktere igencsak érdekes fejlődésen megy keresztül édesanyja betegségének köszönhetően: a lány úgy érzi neki kell átvennie a családfő szerepét, ezzel együtt pedig folyamatosan rajta tartja szemét az édesapján (mintha nem lenne elég baja).

A Csodapark zseniálisan ábrázolja June szüleit is, akik kitűnő pedagógiai érzékkel rendezik le lányuk zűrösebb ügyeit. Persze a moziban ülő anyukáknak és apukáknak kicsit erős lehet az effajta sarkítás, ám ettől eltekintve példaértékű a lány felmenőinek viselkedése. 

Összegzés

A Csodapark kifejezetten olyan mese, amely nem lesz a gyerekek legnagyobb kedvence, ám amikor beülnek rá, akkor garantáltan élvezni fogják minden percét. Valahogy én is így voltam ezzel, ugyanis nem láttam semmi olyat, amit eddig ne lőtt volna le már valamelyik animációs film, ám mégis olyan hangulatot sugároz a mozi, hogy öröm volt végignézni.

A látvány és a zene kifogástalan, igazán mesés köntöst húztak fel egy olyan történetre, amely finoman érinti a felnőtté válás problematikáját, illetve azt, hogyan nőjünk fel úgy, hogy a gyerekkorunkban felépített Csodaparkunk még sokáig velünk legyen.

Húsvét hétvégéjén (persze a tojáskeresésen és a locsolkodáson túl) jobb programot keresve sem találhattok, tökéletes kikapcsolódás kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

10/8 - Öröm volt elmerülni a Csodapark világában

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek