Nosztalgikus álomutazás a filmgyártás aranykorában - Volt egyszer egy... Hollywood kritika
Nosztalgikus álomutazás a filmgyártás aranykorában - Volt egyszer egy... Hollywood kritika
Nosztalgikus álomutazás a filmgyártás aranykorában - Volt egyszer egy... Hollywood kritikaKülcsín
Quentin Tarantino karrierje igencsak régre nyúlik vissza: néhány színészként való próbálkozás és rendezés után 1992-ben kiadta a Kutyaszorítóbant, amely óriási sikert hozott a számára: a karakterek közötti frappáns párbeszédeket, a túlzott káromkodást és az elnyújtott snitteket azóta is védjegyéül szolgálnak. Azt is mondhatni, hogy az a film tette fel Tarantinót a térképre. Majd befutott a '94-es Ponyvaregény, amely az egyik legzseniálisabb mozi. Ha nem láttátok, lessétek meg, erősen ajánlós.
Ezt követően a Jackie Brownról beszélt mindenki, majd a két Kill Bill és a Grindhouse - Halálbiztos borzolta tovább a kedélyeket. Onnantól kezdve pedig Tarantino csupa olyan mozival rukkolt elő, amely nem csak szűk réteget, hanem egytől-egyig minden filmszeretőt megnyert magának: láttunk kifordított második világégést a Becstelen brigantykban, meglátogattuk a vadnyugatot a Django elszabadulban, és ha már ott voltunk, akkor megismerkedtünk az Aljas nyolcassal is.
És ezek után még csodálkoztok, hogy mindenki be van zsongva, ha Tarantino újabb alkotással készül? Hát ha még az Hollywood fénykoráról szól, Leonardo DiCaprióval és Brad Pittel kiegészülve? Maga a tökély.
Sztori
Történetünk az 1969-es Hollywoodban veszi fel a fonalat, ahol is Rick Dalton (Leonardo DiCaprio) karrierje leáldozóban van, ugyanis már senki nem akar alkalmazni western sorozattal befutott egydimenziós színészt. Rick legjobb barátjának, illetve korábbi kaszkadőrének Cliff Booth-nak (Brad Pitt) sírja el bánatát, aki a dublőrmutatványok után ismételten arra teszi fel az életét, hogy megmentse Dalton hátsóját.
Eközben Sharon Tate (Margot Robbie) és rendező férje, Roman Polanski (Rafal Zawierucha) éppen Rick szomszédságába költözik, ettől azonnal felcsillan a dörzsölt veterán szeme, ugyanis az a fixa ideája, hogy ha összebarátkozik a celebpárral, akkor ismételten felragyog a csillaga Hollywoodban. Persze ahogy lenni szokott (és a történelemkönyvekből tudjuk: Manson-mészárlás), nem minden úgy alakul, ahogy eltervezte...
Karakterek
A Volt egyszer egy... Hollywood - Quentin Tarantino alkotásaihoz híven - rengeteg karaktert mozgat, akiket nem is akármilyen nevek keltenek életre: többek között Emile Hirsch, Timothy Olyphant, Dakota Fanning, Bruce Dern, Luke Perry, Damian Lewis, Al Pacino, Maya Hawke, Clifton Collins Jr., Zoë Bell, Nicholas Hammond, Michael Madsen és Kurt Russell, de az a szép, hogy ezt a névsort napestig sorolhatnám. Ám akikre a leginkább kíváncsi voltam, nyilván a főszereplők: Leonardo DiCaprio, Brad Pitt és Margot Robbie.
Utóbbi a filmet látva annyira nem is főkarakter, ugyanis bár Sharon Tate kétség kívül központi szerepet tölt be a cselekmény alakulásában, nem nagyon halljuk beszélni. Leginkább csak nézzük ahogy álmodozik, illeg-billeg és tesz-vesz a giccses hollywoodi forgatagban, azt is jó távolról. Ám ezzel is, mint mindennel a filmben, komoly üzenete van Tarantinónak, amely csak az alkotás végén fog összeállni a fejetekben.
Most pedig következzen DiCaprio és Pitt párosa: amikor meghallottam, hogy ez a két fenegyerek egy moziban fog játszani, ráadásul legjobb spanokként, majd megőrültem, ugyanis olyan kiváló színészekről beszélünk, akik bárkit képesek lejátszani a vászonról, és biztos voltam benne, hogy megy majd az adok-kapok abban a tekintetben is, hogy ki viszi a prímet. Ebben az esetben sem spoilereznék, azért meg kell említenem, hogy míg a jó öreg Leo simán a hátán viszi a filmet, addig a legerősebb jelenetek Pitthez kötődnek. Na, így hozzátok ki a győztest. A lényeg a lényeg, hogy egyszerűen mindketten zseniálisak.
Összegzés
Na, hát eddig is a szívem csücske volt Amerika és a nyugati-part (főleg Los Angeles), ám Quentin Tarantino mozija utána úgy érzem, hogy soha nem voltam még ennyire szerelmes Hollywoodba. Olyan utazásba merültem el nyakig, amelyből nem akartam visszatérni a jelenbe. Egyszerűen úgy ahogy van, lenyűgözött a mozi, ugyanis tökéletes korképet adott (és lerótta tiszteletét) a '60-as évek filmgyáráról, és ha ehhez még hozzávesszük a rendező úr zsenijét (bár a klasszikus Tarantino-vonások hiányoztak, lényegében az ő szemén keresztül leskelődünk), akkor megkaptuk az év mozgóképes alkotását? Könnyen lehet.
A főszereplő páros (DiCaprio, Pitt) simán viszi a prímet, viszont a harmadik húzónévnek használt Margot Robbie-t viszonylag keveset láthatjuk a mozivásznon, azt is leginkább távolról szemlélődve, ráadásul igencsak kevés mondatot adtak a szájába. De itt is, mint a Volt egyszer egy... Hollywood bármilyen nemű hiányosságánál - mert akad: a megszámlálhatatlan mennyiségű kikacsintás és a látvány mindenért kárpótol. És tényleg, ugyanis az alkotás olyan hangulatot áraszt magából, hogy az valami elképesztő. Mintha csak akkor és csak ott tudnád elképzelni az életed. Tudom, tudom, sok leszek.
A Volt egyszer egy... Hollywood ettől függetlenül kőkemény Tarantino-mozi, amelyben a szokatlan történetvezetésből, a sztárparádéból és az indokolatlan mennyiségű vérből sem lesz hiány, ám ezzel együtt is bátran ajánlom mindenkinek, aki kicsit is szimpatizál az említett sztárok pályafutásával, na, meg úgy tokkal-vonóval Hollywooddal. Felkészül a rendező harmadik Oscar-díja? Én megszavaznám.
