Clear sky20 °C
2019. szeptember 15. vasárnap Enikő
Menü

Hogyan újul meg a palotavárosi tavak környéke?

Hogyan újul meg a palotavárosi tavak környéke?
A palotavárosi tavak továbbra is a kikapcsolódást és a zöld város céljait szolgálják majd (Fotó: Kiss László)

Főzőtér, kutyafuttató és sok-sok zöldterület is várja majd a palotavárosiakat és a városrészbe érkezőket a jövőben. Egy sokrétű fejlesztésről van szó, mely kapcsolódik a Fehérvár Zöld Tüdeje Programhoz, és amelynek költségvetését a közelmúltban fogadta el a közgyűlés. Ez azt jelenti, hogy hamarosan indulhat a munka. Utánajártunk a fejlesztés részleteinek: Viza Attila, Palotaváros északi részének önkormányzati képviselője a Fehérvár Televízió Esti mérleg című műsorában beszélt a beruházásról.

Palotaváros egésze a maga húszezres lakosságával az egyik legsűrűbben lakott városrész, mely egyre inkább igényel olyan fejlesztéseket, amelyek az életminőség javítását szolgálják. A lakosságszám ellenére mégis szerencsés környékről van szó, hiszen sokkal levegősebb, mint például Víziváros, és zöldterületekben is gazdag. Erre kell építeni a beruházásokat – Viza Attila szerint ez már 2010-ben is világos volt: „Amikor képviselő lettem, Cser-Palkovics András polgármester megkért, hogy vizsgáljam meg a körzetemben lévő lehetőségeket, és tegyek javaslatot arra, milyen életminőség-javító fejlesztéseket tudnánk kivitelezni, hiszen a városrész ilyen tekintetben kissé elmaradott volt.”

Akkor fogalmazódott meg, hogy a palotavárosi tavakkal mindenképpen kellene kezdeni valamit. Egy olyan rekreációs szabadidőparkot álmodtak ide, mely nemcsak a városrész lakóit, hanem egész Székesfehérvárt kiszolgálja.

„Akkor merészen a debreceni Nagyerdő itteni változatát céloztuk meg, és találtunk rá megfelelő uniós pályázatot. Ennek keretében a város nyert közel egymilliárd forintot arra, hogy a zöld város kialakítására a Széchenyi 2020 programban megvalósítsuk azokat az elképzeléseket, amelyeket nagyvonalakban lefektettünk.” – emlékszik vissza Viza Attila.

Viza Attila önkormányzati képviselő szerint a következő évek fejlesztései a legmagasabb életminőséget biztosító lakóteleppé teszik Palotavárost (Fotó: Kiss László)
Viza Attila önkormányzati képviselő szerint a következő évek fejlesztései a legmagasabb életminőséget biztosító lakóteleppé teszik Palotavárost (Fotó: Kiss László)

Fejlesszünk, de miből?

2013-ban kezdődött el a tervezés, akkor, amikor a jelenlegi városvezetésnek szembe kellett néznie azzal a tizennyolc milliárdos adóssággal, amit az előzőtől örökölt. Ebben a helyzetben álmodni sem mertek ilyen fejlesztési lehetőségekről. Aztán az átstrukturált gazdasági illetve gazdálkodási szerkezetnek, majd a kormány adósság-átvállalásának köszönhetően Fehérvár javuló gazdasági eredményeket kezdett mutatni. „Álmomban nem gondoltam volna, hogy hároméves önkormányzati munka után ilyen nagyívű, Magyarországon is egyedülálló lehetőséghez jut a városrész.”

A megnyert egymilliárdos összegből mintegy kettőszáznegyvenmillió forint került Öreghegyre, ennek segítségével alakították ki a Túrózsáki úti szabadidőparkot. A parknak óriási sikere van, ma már nemcsak szabadidős elfoglaltságoknak, de konkrét programoknak is helyet ad. Egyértelmű lett, hogy létjogosultsága van a városban az ilyen parkoknak, melyek nemcsak kikapcsolódásra, pihenésre, de sportolásra is ösztönzik a fehérváriakat. Közben azonban kiderült, hogy ahhoz a tervhez, amit szerettek volna Palotavárosban megvalósítani, a megnyert pályázati összeg nem elegendő. A pályázati pénzt ezért visszamondták, majd nagyobb összegre pályáztak – és nyertek! Immár egymilliárd-kétszáznegyvenmillió forint állt rendelkezésre a fejlesztés megvalósítására. A közbeszerzést meghirdették, jelen pillanatban pedig arra vár az önkormányzat, hogy a közbeszerzést felügyelő hatóság elfogadja a szerződés tervezetét és a szerződés szeptember végén, október elején aláírásra kerüljön: „Jó hír, hogy a becsült érték alatt sikerült beárazni a terveinket, és bízom benne, hogy a kivitelezők hamarosan elkezdhetik a munkát!” – mondja Viza Attila.

Új parkolóhelyek is lesznek

A tavak környékének fejlesztéséhez kapcsolódik rengeteg olyan beruházás, amely az itt lakók mindennapi életét is segíti, ilyen például a parkolók kialakítása: „Ez a városrész is dinamikusan fejlődik, egyre magasabbak a lakásárak, az erősödő gazdaság és a vásárlóerő növekedése magával hozza azt is, hogy rengeteg autó van, melyeknek helyet kell biztosítanunk. Ez még mindig probléma, annak ellenére, hogy az októberben záruló ötéves önkormányzati ciklusban közel kétszázhetven új parkolót adtunk át.” –tudtuk meg Viza Attilától.

Milyen lesz a déli tó környéke?

A déli tó a Királyok parkjánál található. Körülötte sétány és futópálya lesz valamint egy "okos" közvilágítási rendszer, mely alaphelyzetben viszonylag halványan világít, de amikor elhaladnak a világítótestek előtt, akkor a fény felerősödik. Ezzel a megoldással minimalizálni lehet az energiafelhasználást és a fényszennyezést, mégis biztonságban érezhetik magukat a látogatók. Itt már van egy kutyafuttató, az meg is marad, viszont a közeli területen kialakításra kerül az a vásár- és főzőtér, ami a városvezetés reményei szerint nemcsak a Halünnep kapcsán telik meg minden évben, hanem egyéb rendezvények, szabadidős főzések is otthonra találnak itt. Ennek érdekben megfelelő úttal, vízzel, árammal, világítással lesz ellátva a terület. A rendezvénytér mögött alakítják ki azt a szabadidőparkot, ahol gyerekek játszhatnak és lubickolhatnak, hiszen a tervek szerint ez egy vizespark lesz. Ugyanitt alakítanak ki egy kosárlabdapályát illetve egy műfüves focipályát. A járda a Varga-csatornán keresztül vezet majd egy híddal ahhoz a parkolóhoz, amely kiszolgálja mind a tavakhoz érkező horgászokat, mind a rendezvényekre látogatókat. A déli tó oldalán alakítják ki a Kelemen Béla utca 12. és a Horog utca 1-9. számú épületekhez tartozó új parkolókat is. A képviselő elmondta, hogy emellett lesznek vizesblokkok is, hogy a rendezvényekhez, a főzőtérhez legyen kulturált vízvételi lehetőség illetve illemhelyek: „Úgy próbáltuk a fejlesztéseket megtervezni, hogy azok komplexek legyenek, így például a palotavárosi piac látogatói és kereskedői számára is fejlődést jelentenek majd a közeli korszerű, vandálbiztos vizesblokkok, melyeket a főzőhely és a többi létesítmény látogatói is használhatnak.”

Mindkét tónál lesznek újdonságok: egy hatalmas szabadidős terület jön létre, nemcsak a a városrészben élők számára (Fotó: Bácskai Gergely)
Mindkét tónál lesznek újdonságok: egy hatalmas szabadidős terület jön létre, nemcsak a a városrészben élők számára (Fotó: Bácskai Gergely)

Megmarad a horgászok helye is

Az északi tónál járdát építenek a közlekedés megkönnyítése érdekében. Lesz itt is rekreációs lehetőség, hiszen az iskolánál egy szabadidőparkot alakítanak ki, mely a gyerekeknek is új lehetőségeket teremt a mozgásra, sportolásra, játékra: „Testnevelésórákon a parkban lévő fitneszgépeket és egyéb eszközöket, amelyek lehetőséget adnak a modern és korszerű mozgásformára, a diákok is használhatják majd. A biciklitanpálya is itt kerül kialakításra. Ha az iskola közelében van egy ilyen lehetőség, az alkalmat ad arra is, hogy a környezettudatosság felé tereljük a gyerekeket. Ehhez nyújt segítséget a tanpálya, hiszen kerékpárral csak úgy biztonságos közlekedni, ha ismerjük a szabályokat, a sokszereplős nagyvárosi közlekedés viszonyait.” – magyarázza a képviselő.

Fontos újdonság ezeken kívül, hogy az északi tónál hoznak létre egy rehabilitációs sportközpontot is, amelyet olyan mozgáskorlátozott személyek is használhatnak, akik jelen pillanatban nem találnak megfelelő sportolási lehetőséget a városrészben. Itt is lesz egy kutyafuttató, továbbá asztalitenisz-pálya, vizesblokk és egy irodaépület – utóbbi a tervek szerint a horgászegyesület központja lesz. Nem éri hátrány tehát a horgászokat sem, lehetőségeik csak bővülnek.

Útban a zöldebb város felé

A Város Zöld Tüdeje Program részét képezi a palotavárosi tavak környékének fejlesztése, így nem hagyhatjuk figyelmen kívül a környék erdősítését sem. A tavak mögötti önkormányzati területeken már elkezdődtek a faültetések, ami hosszú távú folyamat, de amelynek gyümölcseként ez a több tíz hektáros terület fákkal népesül majd be, és valóban a város tüdejét adja. Az erdő és a város között jelenleg termőterület és nádas húzódik. Évtizedek múlva azonban dús erdősávok lesznek itt: „A Palotaváros szélén vagyunk: nagyon fontos szempont, hogy az itt létesítendő erdősávok megtörjék a beáramló északnyugati szél lendületét illetve friss levegővel lássák el a városrészt, ami enyhülést jelent a lakótelepeken élők számára a nyári kánikula idején.” – hangsúlyozza az önkormányzati képviselő.

A szakemberek szerint a tervezett erdősáv kedvezően befolyásolja a környéken lévő sűrűn lakott területek klímáját. Bizonyított tény, hogy ha egy kilométeren belül egy hatvan-száz hektáros erdő létesül, az képes a hőmérsékletet két-három fokkal is csökkenteni. Az erdő lombkoronája ugyanis felfogja a nap sugárzását, és a lombkorona alatt nem engedi felmelegedni a talajt. Ez a hűvös levegő az esti órákban kiáramlik, és javítja a környéken lakók életminőségét. Ez húsz-huszonötezer ember mindennapjait befolyásolhatja majd kedvezően.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Eseménynaptár

  • 18 egyetemen kezdődik meg a Programozd a Jövőd! program
    18 egyetemen kezdődik meg a Programozd a Jövőd! program
  • Kampányrendezvényt szerveznek az Alzheimer Világnapján
    Kampányrendezvényt szerveznek az Alzheimer Világnapján
  • Életet menthetnek a gyerekek is
    Életet menthetnek a gyerekek is
  • Kiállítják a Notre-Dame kórusszőnyegét Párizsban
    Kiállítják a Notre-Dame kórusszőnyegét Párizsban