Ne bohóckodjunk már! - Az - Második fejezet kritika
Ne bohóckodjunk már! - Az - Második fejezet kritika
Ne bohóckodjunk már! - Az - Második fejezet kritikaKülcsín
Stephen King korunk egyik - ha nem a - legolvasottabb szerzője, akit a popkultúra első számú írójaként szoktak emlegetni. 1974-ben adta ki első regényét, a Carrie-t (magyarul: A boszorkánylány), azóta pedig olyan sikerre tett szert, amely máig töretlen. A főleg horrorban utazó tollforgató még kezdeti éveiben (1986-ban) alkotta meg a sokak szerint legerősebb darabját, az Azt, amely akkora sikerre tett szert, hogy négy évre rá el is készítették első filmváltozatát.
Mivel manapság igencsak trendi lett Stephen King-könyveket adaptálni, így természetesen kedvenc Pennywise-unk története sem maradhatott ki a sorból, aki 2017-ben olyan újrafeldolgozást kapott, amely kőkeményen odacsapott a kritikusoknak. A népek is zabálták, így mindenki várta a kettészedett regény második felének megfilmesítését, amelyre olyan neveket sikerült megszerezniük, mint James McAvoy vagy Jessica Chastain. A rendezői székben továbbra is Andy Muschietti ült, így minden adott volt, hogy méltó folytatást kapjon a legendás horrortörténet.
Sztori
Huszonhét évvel járunk az első etapban látott (és a gyerekek által átélt) szörnyűségek után, amikor is Pennywise (Bill Skarsgård), a vérszomjas bohóc ismételten visszatér Derrybe, hogy új áldozatokat szedve visszacsalogassa legyőzőit, a Vesztesek Klubjának tagjait a csendes kis városba, ahol majd jól megbosszulja őket.
Igen ám, de a gyerekek azóta felnőttek, új életet kezdtek, és már szinte el is felejtették, hogy egykor Derryben éltek. Persze a gyilkosságok híre előhozza belőlük a félelmetes emlékeket, így megfogadott esküjüktől (ha újra felbukkan a bohóc, akkor ismételten levadásszák) vezérelve visszatérnek arra a helyre, akkor gyermeki éveiket töltötték, és végleg leszámolnak az őrült fenevaddal.
Karakterek
Egy valamit gyorsan szögezzünk le: az Az - Második fejezet legnagyobb pozitívuma a bravúros castingolás, amelynek köszönhetően olyan tökéletesen eltalálták a főszereplők idősebb változatait, mintha a készítők szimplán előre utaztak volna az időben, és visszarángatták volna a gyerekszínészek felnőtt verzióit. Zseniális.
Sajnos ugyanez nem mondható el a színészek játékáról, pedig olyan nagyágyúkat is sikerült a projekthez csábítani, mint James McAvoy és Jessica Chastain, de sanszos, hogy nem ezt a mozit használják majd a jövőben referenciamunkaként. Ott voltak, csináltak valamit (néha egymással), de szinte nulla karakterfejlődésen mentek keresztül, így mintha csak lógtak volna a levegőben. Pedig aztán a kettőjük kapcsolatában volt a legtöbb lehetőség...
A Vesztesek Klubjának többi tagja közül a Richie Toziert életre keltő Bill Hader, na, meg Eddie Kaspbrak idősebbik énje, James Ransone tudott színt vinni a moziba, ám mivel pont nekik köszönhetően tudnak egyre több borsot törni Pennywise orra alá, egy idő után ők borítják fel az egyensúlyt (horror-humor-dráma), és indokolatlan vicceskedésbe csap át a mozi, amellyel nem nagyon tudtam mit kezdeni. Nem vagyok mániákus, sőt, kifejezetten távol áll tőlem a műfaj, de ha horrort nézek, akkor rettegni akarok. Itt meg...
Na, és mi a helyzet Pennywise-zal? Mivel a készítők azt ígérték, hogy rémisztőbb lesz, mint valaha, rendesen felkötöttem a mozi előtt a gatyám. Végül a kiszámítható jump scare-eken kívül igencsak keveset mutatták a parás bohócot, helyette mindenféle rémséget küldtek csatasorba, akik ugyan elérték a kívánt hatást, ám én mégiscsak a címszereplőtől akartam magam alá csinálni.
Összegzés
Az Az - Második fejezet után igencsak vegyes érzésekkel hagytam el a mozitermet, ugyanis bár összességében rendben volt a film, valamiért mégis csalódott voltam. Persze aztán miután egész éjszaka az alkotáson agyaltam, leesett a tantusz, és megállapítottam, hogy az Az második felvonása nemhogy a nyomába sem az első résznek, hanem meg sem próbálja überelni azt, és olyan átlagos és kiszámítható horrort (vígjátékot?) kaptam az arcomba, amelyet inkább jobb lett volna, ha el sem készítenek.
Pedig bőven lett volna benne potenciál, csak hát az indokolatlanul elnyújtott játékidő - amely főként az emlékvadászatoknak köszönhető - sem tett jót a filmnek, így tényleg olyan érzése lehet a nézőnek, mintha a készítők egyáltalán nem tudnák, hogyan is épül fel horrorfilm. Az Az - Második fejezet elején szépen fokozatosan ellövik az összes puskaporukat, hogy aztán a mozi többi részében a poénkodásé legyen a főszerep. Ezen kívül nulla karakterfejlődés, nulla érdemi lezárás. Ez minden, csak nem tisztességesen összerakott ijesztgetős alkotás.
Most, hogy kitomboltam magam, meg kell jegyeznem, hogy azért bőven van miért meglesni az Az - Második fejezetet, ugyanis azon túl, hogy néha összekuszálódnak az események, az atmoszférát tökéletesen eltalálták, és a látványra, na, meg a szereplők közötti interakciókra sem lehet panasz. Úgyhogy, akik látták az első részt, illetve akiknél Stephen King-könyvekkel van tele a ház, azoknak kötelező. A többiek meg dobjanak be egy Snickerst, és várják ki a sorukat, hogy vérbeli horrort láthassanak.
