5 sütőtök fajta: melyiket mire használjuk?5 sütőtök fajta: melyiket mire használjuk?
Sütőtök fajták
Sárga hosszú, szürke vastag héjú, cirmos gerendás vagy éppen halloween-lámpásnak való. Szépen, mondhatni, katonás rendben álltak a tökök Keszler László, a gárdonyi négyszeres tökkirály standján: „Az őszi tökfajták közül a legnépszerűbb a hosszúkás kanadai sárga, a provence-i, a Hokkaidó- és a szürkés nagydobosi tök. Ezeket viszonylag sok helyen lehet kapni, és a spájzban vagy a panellakás jól szellőző szekrényében – ha nem sérül meg a héjuk – akár hónapokon keresztül is elállnak.”
1. Kanadai tök
A kanadai tök hosszúkás, nyújtott körte alakú. Sárga kívül, sárga belül. A töktermesztő szerint minél narancsosabb a színe, annál magasabb a cukortartalma és annál finomabb. Viszonylag kicsi a magháza, és elég sok benne a hús. Kiváló köret készíthető belőle, de levesnek is finom.
2. Nagydobosi tök
A nagydobosi töknek vastag, szürke a héja. A felbontásához komoly, éles késre van szükség. A magháza nagyobb, mint a kanadaié. Keszler László hangsúlyozta, ezt a fajtát érdemesebb novemberben vásárolni, mert ha megcsípi a dér, akkor sokkal édesebb. Általában ezt szokták sütőben sütni. Egy kis fahéjas mézzel meglocsolva akár önálló desszertként is megállja a helyét.
3. Provence-i tök
A provence-i tököt a vastag hurkáiról lehet megismerni. Ha érett, ennek is vastag héja és narancssárga színe van. A többihez képest nagyon nehéz, zömök, ezért általában darabolt formában lehet kapni.
4. Hokkaidó-tök
A Hokkaidó-tök viszonylag kisebb. A súlya nagyjából fél és másfél-két kiló között mozog. Valamivel drágább, mivel nem annyira gyakori. A termesztő megjegyezte: a mérete miatt akkor célszerű ezt a fajtát választani, ha valaki egy vagy két főre főz. Levesként, köretként vagy csak magában, sütve is nagyon finom.
5. Halloween-tök
Keszler László kiemelte, hogy az utóbbi években egyre népszerűbb lett a lámpásnak való halloween-tök, melynek a hagyományos narancssárgán kívül létezik fehér változata is:
„A halloween-tököt takarmánytökfélékből nemesítették. Meg lehet enni, de nincs olyan beltartalma, amiért érdemes lenne, ezért csak ki szokták őket vájni. A dísztökök többsége nem ehető, ha mégis, akkor is rossz az ízük, ráadásul kevés bennük a gyümölcshús és macerás őket megpucolni."
+1 Olajtök
Érdekesség, hogy az Őrségben hagyományosan olajtököt termesztenek, mely valamivel kisebb, mint egy halloween-tök csak a héja zöld-cirmos. A magjának viszont nagyon magas az olajtartalma, amit ki lehet préselni. Tökmagolajjal lehet sütni-főzni, de kozmetikumként is lehet használni. A benne lévő E- és A-vitamin valamint a magas antioxidáns-tartalma jótékony hatással van a gyulladt bőrre.
Sütőtök hatása
A töktermesztő végül hozzátette: ha azt látjuk – fajtától függetlenül – hogy a sütőtök héja megrepedt, és a résen gyantaszerűen kicsordult a leve, akkor biztosan magas a cukortartalma, és akárhogy is használjuk fel, ízletes fogást készíthetünk belőle!
Nagyon egészséges!
A sütőtök igazi őszi vitaminbomba, tele van B2, B11 és C-vitaminnal valamint karotinnal. Jelentős a kalcium-, a cink-, a mangán- és a réztartalma.
Tökhéjból edény
A tökök az emberiség történetében nagyjából a kutyákkal egy időben lettek háziasítva. Hamarabb kezdték őket termeszteni, mint a búzaféléket, mert könnyen lehetett őket szaporítani. A héjukat később edényként is lehetett használni.