Partly cloudy-1 °C
2021. január 18. hétfő Piroska
Menü
Házhozszállítás

Okosórát a nagyinak is!

Okosórát a nagyinak is!
Az időseknek kitalált okosóra legalább annyira tud trendi és hétköznapi lenni, mint bármely hagyományos karóra (Fotó: shutterstock.com)

Lassan már minden és mindenki okos lesz. Még én is. De, hogy egy okosóra lehet-e okosabb mint egy ötödikes, arról már többször is írtam. Azonban így az év végi hajrában megjelent egy újabb reinkarnációja a sima okosórának. Ez pedig nem más, mint a senior okosóra.

Nos, két eshetőséget tudok elképzelni: vagy lecsengőben van a klasszikus okosóra ipar és ezért kell a marketingeseknek mindent elkövetni, vagy csak szimplán annyira fut a szekér, hogy most vagy soha alapon még gyorsan kifacsarják ebből is az utolsót, mielőtt végleg kimúlna.

Akárhogy is, a lényeg az, hogy megjelent a kereskedelemben, és ez azt is jelenti egyben, hogy akár már meg is vehető, még itt Fehérváron is, az első idősek számára kitalált okosóra. Pestiesen szólva, ez eddig még semmi. Okosóra a nagyinak vagy a nagyfaternak. Aki ismer az tudja, hogy nem vagyok egy maradi típus, azonban arra kíváncsi leszek, hogy a papa, közel ötven éve ketyegő Doxa óráját mikor fogja erre a Senior Okosórára lecserélni. De ez legyen a marketingesek nyűgje!

Szóval, akkor lássuk, hogy mivel kéne meggyőznöm a nagyszülőket! Egy kicsit más a helyzet, mint a hasonló ötletek alapján kitalált kicsiknek fejlesztett gyerek okosórával. Bár az alapötlet itt is a biztonság. Gondolom nem kell bemutatnom a helyzetet, amikor aggódunk az idős nagyszülők testi-lelki épségéért. Na, pont ez az ahonnan indul az egész. Ez volt ugyebár a gyermekek esetében is, de itt egy kicsit túlpörgették magukat a fejlesztők, no, meg a szolgáltatók.

A Senior Okosóra első ránézésre lehet egy modernebb karóra is. Sőt, igazából az is. Azonban funkcióját tekintve annál sokkal több. Ha rá tudjuk venni a nagyszülőket, vagy el tudjuk nekik magyarázni, hogy ez a saját biztonságuk érdekében is jó, akkor nagyban segítheti a hétköznapokat. Ellenben ez lesz az a pont, amikor a biztonsági szolgálatok elkezdhetnek aggódni, lévén sok olyan cég van, melyek hasonló elven működő, de csak vészhívásokra alkalmas rendszert üzemeltetnek borsos havidíj fejében.

Okosórát a nagyinak is!

A PS Senior Okosóra havidíjas konstrukcióban már az egyik hazai mobilszolgáltatónál is beszerezhető, de hasonló tudású típusok az internetről is rendelhetők. Bár ahhoz magunknak kell gondoskodnunk SIM-kártyáról és a hozzá letölthető alkalmazás sem fog velünk magyarul kommunikálni.

De az időseknek kitalált okosóra igazából egy klasszikus okosórából, és egy menő fitnesz karkötőből összegyúrt, könnyen kezelhető, biztonsági funkciókat is ellátó karóra. Az elsődleges célja az, hogy viselője a nap bármely szakában segítséget tudjon kérni általa. Erre az órában elhelyezett SIM-kártya által elérhető mobilinternet ad lehetőséget.

Az órán található egyetlen gomb megnyomásával kezdeményezhető a segélyhívás, melyet előre mi saját magunk tudunk beprogramozni. Az óra tutira megy, mert a segély gomb megnyomása után nem csak híváskezdeményezéssel próbál meg kommunikálni, hanem ezzel egy időben SMS-t és e-mailt is küld. Jelezve ezzel a család többi tagjának, esetleg az unokának is, hogy a nagyi segítségre szorul. Teszi ezt a világ bármely pontján, lévén mobilinternet van benne.

De ezeken felül egy sor hasznos funkció is elérhető: vérnyomásmérés, pulzusmérés, lépésszámláló, GPS-es helyzetmeghatározás. Mindezeket természetesen úgy, hogy az óra okostelefonra telepíthető alkalmazásából, távolról is kezdeményezhetjük. Tehát napközben úgy tudom a nagyszülők egészségi állapotát és helyzetét monitorozni, hogy nekik nem is kell ehhez semmit sem tenniük. Sőt, arra is van lehetőség az alkalmazásban, hogy adott terület elhagyása esetén értesítést küldjön. És igaz, a mért adatok nem egy orvosi műszerből érkeznek, de viszonyítás szempontjából nagyon hasznosak tudnak lenni.

Ha azt is hozzá veszem még, hogy az idősek többsége idegenkedik a technikai kütyüktől, és nem igazából boldogul még egy kevésbé okos mobiltelefonnal sem, akkor az okosóra ilyen jellegű felhasználása igen hasznos tud lenni. Simán el tudom képzelni azt az életszerű helyzetet, amikor a nagyi elesik hazafelé a boltból, megbotlik a lépcsőn, beszorul egy liftbe, esetleg rosszul lesz a nyári hőségben. De tudnék saját tapasztalatomból ennél sokkal rosszabbat is, ha csak arra gondolok, hogy egy demenciával küszködő, egyedül élő idős nagyszülő elesik otthon és eltöri a lábát. Egy ilyen helyzetben, ha nincs egy fülelő szomszéd, aki meghallja a segélykiáltásokat, nem sok esélye lenne bárkinek is.

Visszatérve a gondolatindító sorokhoz, igazából nem is a marketingesek nyűgje, hogy meggyőzzem a nagyit a Senior Okosóráról. Sokkal inkább a miénk, hozzátartozóké, mert segítségével olyan, cseppet sem hamis biztonságérzetet nyújthat, melyen akár emberéletek is múlhatnak.

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Házhozszállítás

Most olvassák

Ez van

A hét sztorija

  • Eredményes lett a Városgondnokság hajléktalanokat foglalkoztató programja
    Eredményes lett a Városgondnokság hajléktalanokat foglalkoztató programja
  • Több milliárdos költségvetési csalást leplezett le az adóhivatal
    Több milliárdos költségvetési csalást leplezett le az adóhivatal
  • A hermelin lett 2021-ben az Év Emlőse
    A hermelin lett 2021-ben az Év Emlőse
  • HÍRADÓ 1-kor 2021. január 18.
    HÍRADÓ 1-kor 2021. január 18.
  • Fehérváron is indít képzéseket a Mathias Corvinus Collegium
    Fehérváron is indít képzéseket a Mathias Corvinus Collegium
  • Megdőlt az éjszakai hidegrekord
    Megdőlt az éjszakai hidegrekord
  • Új udvari játékokat vehetnek birtokba a gyerekek a Napsugár Oviban
    Új udvari játékokat vehetnek birtokba a gyerekek a Napsugár Oviban
  • Megdőlt az éjszakai hidegrekord
    Megdőlt az éjszakai hidegrekord

Eseménynaptár

  • Újrakezdődött a tanítás a szerbiai általános és középiskolákban
    Újrakezdődött a tanítás a szerbiai általános és középiskolákban
  • Ötmilliárd forintos pályázat a magyar élelmiszeripari vállalkozásoknak
    Ötmilliárd forintos pályázat a magyar élelmiszeripari vállalkozásoknak
  • Szent Sebestyén napján, szerdán lesz Székesfehérvár fogadalmi miséje
    Szent Sebestyén napján, szerdán lesz Székesfehérvár fogadalmi miséje
  • Március 31-ig várják a javaslatokat a 2021-es Ember Mária díjra
    Március 31-ig várják a javaslatokat a 2021-es Ember Mária díjra
  • Több ezren tüntettek Amszterdamban a járvány elleni lezárások miatt
    Több ezren tüntettek Amszterdamban a járvány elleni lezárások miatt
  • Már több mint másfél millióan regisztráltak oltásra
    Már több mint másfél millióan regisztráltak oltásra
  • Elkezdődött az ökumenikus imahét
    Elkezdődött az ökumenikus imahét
  • Világszerte már több mint 95 millió koronavírus-fertőzöttet azonosítottak
    Világszerte már több mint 95 millió koronavírus-fertőzöttet azonosítottak
  • Koronavírus: 1000 alatt az új fertőzöttek száma
    Koronavírus: 1000 alatt az új fertőzöttek száma