4 évnél régebbi cikk

10 millió Fa Székesfehérváron is - az ültetéshez várnak még segítséget
10 millió Fa Székesfehérváron is - az ültetéshez várnak még segítséget

Magánemberek felajánlásából összesen 42 fát ültethetnek el november 9-én, szombaton a Vásárhelyi úti lakótelepen és Gorsiumban.

Összesen 42 fa elültetéséhez elegendő adomány gyűlt össze november 5-én, estig a 10 millió Fa - Székesfehérvár és környéke szervezésében. A növények november 9-én, szombaton foglalják el lakhelyüket.

"Nagyon örülünk, hogy ennyien a kezdeményezés mellé álltak, hiszen a negyvenkét fára elegendő összeget magánemberek adták össze. Ebből a negyvenkettőből huszonhatot Székesfehérváron, a Vásárhelyi lakótelepen ültetünk majd el, hogy pontosan hol, azt a Városgondnokság szakembereivel egyeztetjük" - mondta el Horváth Krisztina, szervező.

Ebben az akcióban adományokat tehát már nem kérnek, segítő kezet azonban annál inkább: 10 órától a Vásárhelyi úti lakótelepre várják azokat, akik szívesen részt vennének az ültetésben, ami nagyjából 13 órától a Gorsiumban folytatódik.

A székesfehérvári akció az országos, 10 millió Fa kezdeményezéshez kapcsolódik, amely nem kisebb céllal jött létre, mint hogy országszerte tíz millió fát telepítsenek és gondozzanak.

Borítókép: facebook.com/10milliofafeherva
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek