4 évnél régebbi cikk

A fehérvári Szántó Éva ezüstéremmel térhetett haza a stuttgarti cukrászolimpiáról
Fehérvár Médiacentrum fotója
Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség
A fehérvári Szántó Éva ezüstéremmel térhetett haza a stuttgarti cukrászolimpiáról

Február 14-19-ig bonyolították le az IKA Culinary Olympicset (vagy csak szimplán cukraszolimpiát) Stuttgartban, ahol számos magyar versenyző, többek között az a fehérvári Szántó Éva is megmutatta cukrász-tehetségét. Évának ez olyannyira jól sikerült, hogy végül kategóriájában (cukrászati artisztikában) egy hindu istenséget ábrázoló tortával ezüstérmet szerzett. Vele beszélgettünk a kezdetekről, a versenyről, a felkészülésről és természetesen a jövőről.

Hogyan kerülték kapcsolatba a cukrászattal?

A cukrászat iránti érdeklődésem a párom harmincadik születésnapjára készített elég nagy méretű Balaton-formájú tortával indult nyolc évvel ezelőtt, ami valljuk be elég csúnyácska volt, de akkor nagyon büszke voltam rá. Aztán egymást követték a kerek születésnapok a baráti társaságban, és egyre  természetesebbé vált, hogy formatortát készítsek.

Egy idő után kíváncsi lettem a szakmai hátterére is, így hogy teljesen képben legyek, 2017-ben elvégeztem a cukrász képzést. Ezután igyekeztem minél jobban elmélyülni nemcsak a formatorták készítésében, a desszertek világában és az új technikákban, hanem a cukrászati artisztikában is. Mindig lenyűgöztek az ehető anyagokból készült szobor alkotások, mindig is kíváncsi voltam, hogyan készülnek.

Összeszedtem minden bátorságom és még 2017-ben elindultam az első versenyemen egy bulldog-fejformájú tortával, amivel ezüst érmet szereztem - ez adott lendületet az újabb versenyekhez, amelyek újabb érmeket jelentettek: az első nagyobb megmérettetésem a Cake Designers World Championship itthoni selejtezője volt, ahol egy négy emeletes designtortával indultam, amiben ismert magyar meséket mutattam be cukorfigurákkal.

Ezen kívül 2019-ben elindultam az országos gasztronómiai bajnokságon, a Tatai Farsang Kupán két kategóriában is érintett voltam: cukrász, illetve cukrászati artisztika. A cukrász kategóriában összetett munkát kellett prezentálni: egy dísztortát, egy tányérdesszertet, nyolcfajta napi desszertet és öt különböző petit fourt. A cukrászati artisztika kategóriában ezüst érmet, míg a cukrász kategóriában bronz érmet szereztem. Tudtam, hogy még nagyon sokat kell fejlődnöm és csiszolódnom, de nagyon boldog voltam, hogy egyáltalán díjazták a munkáimat.

Szintén 2019-ben vettem részt a minden évben Szolnokon megtartott gasztronómiai kiállításon és versenyen, a Pelikán Kupán, ahol arany érmet kaptam az indián táncost ábrázoló mellszobromért. Az év végén pedig az I. Royal Cake elnevezésű versenyre is beneveztem, ahol a barokk-rokokó stílusú alkotásokkal lehetett indulni: ezen a versenyen a fiatal Mozart-munkámmal bronz érmet szereztem.

Honnan jött az ötlet, hogy jelentkezz a cukrászolimpiára?

Korábban egy nagyon tehetséges cukrász ismerősöm részt vett az IKA Culinary Olympicsen. Ahogy a képeit nézegettem és jobban utána olvastam ennek a rendezvények, azt éreztem, hogy de jó lenne ezt átélni egyszer az életben, ám a munkákat látván nem éreztem, hogy készen állnék erre megmérettetésre. Majd miután meghirdették a versenyt a 2020-as évre, úgy éreztem meg kell próbálnom bárhogy is alakul, mert ilyen lehetőség csak négy évente van.

Dióhéjban mit kell tudni a cukrászolimpiáról?

Az IKA Culinary Olympicset (Olympiade der Köche) négy évente szervezik meg (1992-ben bonyolították le először ezen a néven), legutóbb, 2016-ban Erfurt idén pedig Stuttgart adott neki otthont. 2020-ban február 14-19-ig zajlott a verseny, ahol nemzeti csapatok, nemzeti junior csapatok, nemzeti katonai csapatok, regionális csapatok és egyéni indulók mérettetik meg magukat a világ minden tájáról.

Egyénileg a következő kategóriákban lehetett nevezni: gyümölcs-zöldség faragás (Individual classic fruit and vegetable carving), cukrász artisztika (Artistic sculptures), kulináris artisztika (Individual Culinary Art) és desszert artisztika (Individual Pastry Art).

Milyen kategóriában indultál és lettél díjazott?

Én cukrászati artisztikában indultam, ahol ezüstérmet szereztem.

Milyen alkotással álltál a zsűri elé?

Az én alkotásom körülbelül hetven-hetvenöt centiméter magas hindu istenség, Ganesha volt. Ez egy ember arcú, de elefánt orrú és fülű, illetve négykarú istenség.

Az elkészült kompozíció tele van szimbólumokkal a nagy has a nagylelkűséget és teljes elfogadást, valamint a jó és rossz dolgok könnyű emésztését jelenti. A feje azt sugallja, hogy a sikerhez nagy gondolkodás szükséges. A hatalmas fülek azt jelzik, hogy a tanításra kell összpontosítani, a kis száj pedig arra int, hogy kerülni kell a felesleges beszédet. Bátorsága a hatékonyság és az alkalmazkodóképesség szimbóluma, a fél szarv a nemes ügyért való feláldozást, a jó dolgok megtartását és a hátrányok elutasítását jelenti. Előtte egy tál szent étel és gyümölcs ösztönöz a lelki út törekvéseire.

Hogyan zajlott a felkészülés?

2019 decemberének közepén kezdtem el dolgozni rajta munka mellett minden egyes nap. A karácsonyt és szilvesztert is teljesen végigdolgoztam, sokszor éjszakába nyúlóan. Csak és kizárólag erre koncentráltam.

Nagyon sok mindent újra el kellett készítenem, mert összetört, letört vagy csak egyszerűen nem tetszett. Ennyi újratervezésre talán egyik versenyfelkészülés alatt sem volt szükség. Például amikor az utolsó napokban leszakadt az ormány, akkor a legjobb barátnőm olyan merevítést talált ki, ami végig stabilan tartott.

Az biztos, hogy ha nincs mellettem a párom és nem hisz bennem, akkor nem jutok ki a cukrászolimpiára. Nagyon sokszor kerültem mélypontra, a sokadik újratervezés után volt olyan pillanat, amikor fel akartam adni, de végül nem tettem.

Egyébként az egész felkészülést az egyik Rocky Balboa-idézet inspirálta: "A világ nem csak napfény és szivárvány. Ez egy kegyetlen, undok hely és bármilyen tökös srác vagy térdre kényszerítenek, ha hagyod és soha nem engednek felállni. Senki nem tud olyan nagyot ütni, mint az élet. De nem az számít mekkorát ütsz, hanem, hogy mennyi ütést állsz ki, amikor talpon kell maradni. Bírni kell a pofont és muszáj menni tovább! Csak így lehet győzni! Ha tudod, hogy mit érsz, menj és küzdj meg azért, ami jár és közben viseld el a pofonokat. Ne mutogass másra, ne mondd, hogy nem te vagy a hibás, hanem ő, vagy ő, vagy akárki… ez gyáva duma és Te nem vagy gyáva! Te jobb vagy annál!"

Milyen szempontokat vett figyelembe a zsűri?

Innováció és ötlet, kompozíció-összkép, professzionális technikák és tudás, illetve a prezentálás voltak a főbb szempontok.

Mit jelent számodra ez a siker?

Nehéz szavakba önteni, amit most átélek és az egész verseny alatt éreztem. Az az élmény, hogy a magyar nemzeti válogatottal, katonai válogatottal, egyéni indulókkal, illetve a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség képviselőivel bevonulhattam a megnyitó ünnepségen, örökre bevésődött. Még most is kiráz a hideg, ha megnézem a videót, pedig már jó néhányszor megnéztem. Óriási élmény volt, hogy ennyi tehetséges ember munkáját láthattam.

És hát az ezüstérmet még mindig nem hiszem el. Az az igazság, hogy mindig elégedetlen vagyok, mert iszonyatos bizonyítási vágy van bennem magammal szemben, és mindig tökéletességre törekszem. Sosem tudtam - ahogy most sem - egyik alkotásomra sem azt mondani, hogy teljesen hibátlan lett. Azt gondolom, az a legfontosabb, hogy kellő alázattal álljunk hozzá egy adott munkához és sose szégyelljünk tanulni, illetve kísérletezni. Semmi sem fog magától az ölünkbe pottyanni, mindenért keményen meg kell dolgozni, ami nagyon sok lemondással jár.

Mit hoz a jövő?

Most pihenni szeretnék, megemészteni a történteket. Be kell fogadnom ezt a rengeteg élményt. A következő cukrászolimpia négy év múlva lesz, így ha az élet is úgy hozza, akkor elképzelhető, hogy ismételten elindulok rajta, hiszen az olimpiai aranyérmet még nagyon jó lenne bezsebelni.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek