4 évnél régebbi cikk

Szavazzunk fehérvári iskolákra - mosdófelújítást nyerhetnek
Szavazzunk fehérvári iskolákra - mosdófelújítást nyerhetnek

Három székesfehérvári intézmény is sikeres pályázatot nyújtott be egy iskolamosdó felújítási programban. Március 31-ig Te is szavazhatsz rájuk.

Idén is meghirdették a Domestos Iskolamosdó Felújítási Programot az Unilever Magyarország Kft. és a Klebelsberg Központ együttműködésében.

Székesfehérvárról az Arany János Óvoda és Általános Iskola, a József Attila Középiskolai Kollégium vagy a Zentai úti Általános Iskola mosdójának teljes körű felújítására ezen a linken lehet szavazni, 2020. március 31-ig.

2020-ban immár hatodik alkalommal indult útjára az a program, amelynek keretében az Unilever a kampány időtartama alatt minden – a kiskereskedelem felé eladott – Domestos termék után felajánl 10 forintot az iskolai mosdók higiéniájának javítására, amelyből vidéki intézmények elavult vizesblokkjai kerülhetnek felújításra.

A programot az Unilever Magyarország Kft. azért indította el, hogy támogatást biztosítsanak az iskolának az egyik legfontosabb problémakör, a higiénia javításának megoldásában, valamint ennek köszönhetően az esetleges megbetegedések megelőzésében is. A program célja, hogy megtalálja azokat az iskolákat, ahol legjobban hasznosulhat a támogatás, és helyszíni akcióval hívja fel a pedagógusok és a szülők figyelmét az iskolai illemhelyek higiéniájának fontosságára, emellett ösztönözze a gyerekeket a helyes tisztálkodási szokások elsajátítására.

A cégnek és partnereinek eddig 22 iskolát és több mint 500 négyzetméternyi mosdót sikerült felújítaniuk együttműködésük során, amellyel több mint 4000 gyermek higiéniás körülményei javultak.

 

Borítókép: facebook.com/Domestos
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek