Partly cloudy24 °C
2020. július 15. szerda Henrik
Menü

Koronavírus: 12-re nőtt a fertőzöttek száma hazánkban, a polgármester a fehérváriak együttműködését kéri

Magyarországon jelenleg tizenkettő, koronavírussal igazoltan fertőzött beteget tartanak nyilván: nyolc iráni, egy brit és három magyar állampolgárt. Székesfehérváron még nem ütötte fel a fejét a fertőzés.

A Szent László Kórházban már napok óta járványügyi zárlat alatt álló újabb három iráni SE hallgatónál diagnosztizáltak új koronavírus-fertőzést (COVID-19). Mindhárman az elsőként koronavírussal diagnosztizált iráni fiatalhoz kapcsolódóan kerültek a népegészségügyi hatóság látókörébe.

Az országos tisztifőorvos által kiadott eljárásrendnek megfelelően az ő esetükben is haladéktalanul megkezdődik a járványügyi vizsgálat és kontaktuskutatás.

A népegészségügyi hatóság kikérdezi őket is, ahogy minden egyes fertőzöttet, hogy az elmúlt két hétben – a kórházba bekerülésük idejét is figyelembe véve – hol és kikkel álltak szoros kapcsolatban.

Velük együtt hazánkban eddig 12 új koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, közülük 8 iráni, 1 brit és 3 magyar állampolgár (egy 70 éves beteg férfi és a felesége, továbbá a brit állampolgárságú beteg magyar felesége).

Ahogy a legtöbb vírusfertőzésnél (Az Országos Mentőszolgálat korábban egy képen összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat), úgy ennél a betegségnél is a legfontosabb a megelőzés: senki se vállaljon felesleges kockázatot utazással, mosson mindenki rendszeresen kezet, és kerüljék az emberek a fölösleges fizikai kontaktusokat, mint a kézfogás, ölelkezés. 

Továbbá a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs azt javasolja, hogy mindenki tekintsen el a nemzeti ünnepre tervezett rendezvények megtartásától, beleértve az iskolákat is: ennek szellemében, ahogy a központi március 15-i ünnepség lemondása mellett döntöttek, úgy Székesfehérvár Önkormányzata is elfogadta az operatív törzs szakmai ajánlását, és lemondta a városi megemlékezést.

A városban egyre több nagylétszámú programot mondanak le elővigyázatosságból, legutóbb az István Király Általános Iskola jelentette be, hogy március 11-én elmaradnak a bemutató órák, illetve március 24-én az óvodásoknak szóló foglalkozások:

Minden megyében - így Fejérben is -, valamint a fővárosban is plusz kocsikat állított szolgálatba az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), hogy biztosítsák a koronavírus-fertőzés gyanúja miatti kórházba szállításokat - mondta a szervezet szóvivője az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában (Így néz ki egy mentőautó, amiben minden felszerelés megvan koronavírusos beteg szállításához).

Győrfi Pál kiemelte: az OMSZ története során mindig fel volt készülve arra, hogy fertőző betegeket lásson el, jelenleg is minden mentőautónak tartozéka az ehhez szükséges védőfelszerelés. Hozzátette: arra is felkészültek, hogy kórházba szállítsák azokat az embereket, akiknél felmerül a koronavírus-fertőzés gyanúja.

Székesfehérvár Önkormányzata nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester az alábbi lakossági tájékoztatót tette közzé Március 10-én, kedden délután:

"Tisztelt Fehérváriak!

A COVID-19 koronavírus megjelenésének és terjedésének megelőzése érdekében számos egyeztetést folytattunk és folyamatosan követjük az Operatív Törzs ajánlásait. Mindezek alapján Székesfehérvár Önkormányzata nevében nyomatékosan kérem Önöktől a következőket! 

- Kérem, hogy mindenki kizárólag az Operatív Törzs folyamatosan frissülő ajánlásait tekintse mérv- és irányadónak a koronavírus kapcsán! Székesfehérvár Önkormányzata is minden esetben ezt a gyakorlatot követi.

- A következő hetekre tervezett utazásaikat, különösen a nemzetközi utazásokat felelősen gondolják át, lehetőségeik szerint halasszák el! Székesfehérvár Önkormányzata minden delegációs látogatást és kiküldetést lemond a következő időszakra, ezen felül az önkormányzati cégeket is utasítom, hogy hasonlóan járjanak el. Az egyeztetések során örömmel tapasztaltuk, hogy Székesfehérvár legnagyobb munkáltatói az utazási korlátozásokat napokkal korábban bevezették – ennek követésére kérem a többi céget is!

- Tartsák be a Tisztifőorvosi szolgálat és a szakemberek tanácsait! Gyakori, alapos kézmosást, kézfertőtlenítést alkalmazzanak, és ellenőrizzék, hogy gyermekeik is megteszik ezt.

- A Volánbusz soron kívüli higiéniai intézkedéseket vezetett be utasai és munkavállalói érdekében. Ezek keretében fokozottan takarítják az autóbusz-állomásokat és a járműveket, vírusölő szerrel mossák le a kapaszkodókat. Kérem, hogy a járművek és megállók tisztaságára fokozottan ügyeljünk!

- A következő hetekben ajánlott kerülni a kézfogással vagy egyéb fizikai kontaktussal járó köszönési formákat. Rendszeresen fertőtlenítsék a gyakran megérintett felületeket, eszközöket! Ne feledkezzenek meg a számítógépek billentyűzeteiről és a mobiltelefonok teljes felületéről sem!

- Amennyiben a napokban térnek vagy tértek haza a fertőzéssel érintett területről, ne menjenek munkába vagy iskolába! Akkor is maradjanak otthon legalább 14 napig, ha tüneteket nem érzékelnek magukon!

- Abban az esetben is gondosan mérlegeljék a munkába állást és az iskolába való visszatérést, ha olyan területről térnek vagy tértek haza az elmúlt napokban, melyet a koronavírus nem súlyt járványos méretekben.

- Amennyiben tüneteket észlelnek magukon vagy közvetlen közösségeikben, maradjanak otthon, telefonon lépjenek kapcsolatba háziorvosukkal! Amennyiben a háziorvos ezt szükségesnek ítéli, speciális mentőegységet fog küldeni, amely a vírusteszt elvégzésére alkalmas létesítménybe szállítja a feltételezett betegeket.

- Kérem az intézményeket, vállalatokat, civil szervezeteket és közösségeket: gondosan fontolják meg nagyobb csoportosulással járó rendezvényeik megtartását, és vegyék figyelembe az Operatív Törzs legfrissebb ajánlásait! Kérem a fehérváriakat, hogy mérlegeljenek, mielőtt ilyen rendezvényeken részt vesznek!

- Bejelentést tehetnek és további információt kaphatnak a koronavírussal kapcsolatban az Országos Ügyeleti Központ zöldszámain és e-mail címén éjjel-nappal: 06-80-277-455, 06-80-277-456; koronavirus@bm.gov.hu.

Az általam kézhez kapott tájékoztatások és helyzetjelentések azt mutatják, hogy minden eszköz rendelkezésre áll a járvány megelőzése érdekében.  Azonban látnunk kell azt, hogy a legprecízebb állami, szervezeti, önkormányzati felkészülés is csak részleges megoldást jelent az egyes polgárok és a kis közösségek tudatossága és fegyelmezettsége nélkül! Kérem, hogy a fenti ajánlásokat betartva, fokozott figyelemmel és alaposan tájékozódva tegyünk egyéni, de ezáltal mégis közös erőfeszítést az esetleges járványhelyzet megelőzése érdekében!

Szeretteik és saját egészségük védelméért a fehérváriak felelős együttműködését kérem!"

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák


Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár