Cloudy1 °C
2020. december 2. szerda Melinda
Menü
Házhozszállítás

Hétfőtől újraindul az egészségügy, feloldották a látogatási tilalmat a Szent György Kórházban

Június 15-étől, hétfőtől valamennyi egészségügyi ellátás korlátozás nélkül elvégezhető a járványellenes készültség fenntartása mellett - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Kásler Miklós elmondta, ez a kórházak esetében azt jelenti, hogy a koronavírus-fertőzöttek ellátására korábban elkülönített ágyak 80 százalékát újra az egyéb gyógyítás szolgálatába lehet állítani, 20 százalékot azonban továbbra is a COVID-betegek ellátására kell fenntartani.
 

"A járóbeteg- és az alapellátás esetében is időkorlátozás nélkül újraindulhatnak az ellátások hétfőtől, tehát megszűnik az óránként négy beteg ellátását előíró rendelet" - ismertette a miniszter.

A szakrendelésekre azonban továbbra is telefonon kell időpontot kérni, az egészségügyi ellátó intézményekben el kell végezni a pre-triázst,  a gyanús betegeket pedig pcr-teszttel kell kontrollálni, és segíteni kell a diagnózishoz jutást.

Kásler Miklós közölte azt is: amint a parlament feloldja a veszélyhelyzetet, az egészségügyi dolgozók ugyanúgy utazhatnak külföldre, mint a többi magyar állampolgár.

A miniszter felidézte, hogy a járványveszély csökkenésével négy lépcsőben, kéthetes periódusokban indították újra az egészségügyi ellátást.

Az elhalasztott beavatkozások miatti lemaradását nagyjából két hónap alatt tudja behozni a magyar egészségügy.

FRISSÍTÉS!

A Fejér Megyei Szent György Kórház honlapján olvasható közleményből az is kiderül, hogy az egészségügyi intézményekben az általános látogatási tilalmat feloldották.

A kórház vezetősége felhívja a figyelmet arra, hogy az intézményben még mindig ápolnak koronavírusos betegeket, illetve az Intézmény két megyére van kijelölve koronavírusos betegek ellátására, fokozott elővigyázatosságot javasolnak.

A látogatás során a maszk viselése kötelező és egy beteget csak egy hozzátartozó látogathat limitált időtartamban.

(mti)

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Házhozszállítás

Most olvassák


Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár

  • Nagyot nőtt az e-autók forgalma Európában
    Nagyot nőtt az e-autók forgalma Európában
  • Drágul a fenyő
    Drágul a fenyő
  • Kivonul az Aegon Magyarországról
    Kivonul az Aegon Magyarországról
  • Digitalizál a Magyar Posta
    Digitalizál a Magyar Posta
  • Koronavírus - a héten indulhat az előjegyzés az oltásra
    Koronavírus - a héten indulhat az előjegyzés az oltásra
  • Hamarosan kinyithatnak az iskolák Ausztriában
    Hamarosan kinyithatnak az iskolák Ausztriában
  • Közelít a 400 ezer forinthoz a bruttó átlagkereset
    Közelít a 400 ezer forinthoz a bruttó átlagkereset
  • Madárinfluenza – zárva kell tartani a baromfikat
    Madárinfluenza – zárva kell tartani a baromfikat
  • Új helyre költöztek a városüzemeltetési cégek Gárdonyban
    Új helyre költöztek a városüzemeltetési cégek Gárdonyban