Cloudy22 °C
2020. július 14. kedd Őrs
Menü

A fehérvári Cappucino, a robbanóanyag-kereső kutyus és gazdája elismerésben részesültek

Cappucino, a robbanóanyag-kereső szolgálati kutya kapta a rendőség idei Szolgálatban négy lábon díját. A megyei rendőr főkapitányságon minden évben elismerik az egyenruhások munkáját segítő négylábúakat, ezúttal a hároméves eb és vezetője érdemelte ki az elismerést.

Mokka, hivatalos nevén Cappucino holland juhászkutya, aki nyolc hetes kora óta egy csapatot alkot vezetőjével, Vég Dániel főtörzsőrmesterrel. Ez az okos eb szolgálatba lépése óta több helyszínen segítette bombariadók során a kutatást. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ebben az évben a páros kiemelkedő munkáját ismerte el a Szolgálatban négy lábon elnevezésű díjjal.

"Alapvetően robbanóanyagot, fegyvert, lőszert keresünk. Ha bármi gyanú van arra, hogy valahol robbanóanyagot, fegyvert lőszert rejtenek, illetve tárolnak, akkor szokták a nyomozó kollégák kérni a segítségünket" -  mondta Vég Dániel, az Székesfehérvári Rendőrfőkapitányság Közrendvédelmi Osztály, Körzeti Megbízott Alosztály körzeti megbízottja.

A díjat 2013-ban alapították a híres nyomozókutya, Kántor halálának június 21-i évfordulóján, azóta minden évben elismeréssel jutalmazzák a szakma legjobb szolgálati ebét és vezetőjét.

Cappucino és gazdája elismerésben részesültek (Fotó: Fehérvár TV )
Cappucino és gazdája elismerésben részesültek (Fotó: Fehérvár TV )

Varga Péter rendőr főkapitány elmondta: nagy segítséget jelentenek a kutyák, éppen ezért tartják fontosnak a díjazásukat is.

"Nagyon fontos az, hogy megfelelő létszámban legyenek mind a kutyavezetők, mind a kutyák. Jelenleg Fejér megyében 12 kutyavezető 21 szolgálati kutyával lát el szolgálatot. Ez teljesen különböző az őrjárőr kutyától kezdve a nyomkövetőn keresztül, kábítószer-kereső, robbanóanyag-kereső kutyával rendelkezünk. Úgy gondolom, hogy a szakmai munkánknak az alapja az, hogy mindent megtegyünk azért, hogy a lehető legmagasabb színvonalon tudjuk végezni, és ebben óriási segítségre vannak nekünk a kutyák" - tájékoztatott Varga Péter, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitánya.

Az elismerés a kutyavezetőt további kiemelkedő, precíz, profi munkára sarkallja, Mokkával pedig még sok sikeres akcióra készülnek.

Végezetül pedig mutatunk néhány képet arról, hogyan üti el a hős blöki a mindennapjait:

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák


Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár