Cloudy14 °C
2020. október 24. szombat Salamon
Menü

A jó varrógépműszerész ért a nők nyelvén is! - beszélgetés a székesfehérvári Molnár Lászlóval

A jó varrógépműszerész ért a nők nyelvén is! - beszélgetés a székesfehérvári Molnár Lászlóval
Az antik varrógépek és legmodernebb darabok is újjászületnek a székesfehérvári mester keze alatt (Fotó: Kiss László)

Az antik varrógépek és legmodernebb darabok is újjászületnek a székesfehérvári mester keze alatt. Egyedi gyűjteményében a régi gyűszűktől a vasalókig számtalan különleges darab található. Meg is mutatjuk!

Hol vannak ma már a jó öreg varrógépműszerész bácsik, akik a vállukra csapott kis táskában néhány szerszámmal járták a háztartásokat a kerékpárjukkal? Udvaroltak kicsit a háziasszonynak, közben azért komótosan rendbe szedték a masinát is, majd továbbálltak.

Ez szakma is a kihalófélben lévőkhöz tartozik manapság, alig néhányan vannak az országban, akik még foglalkoznak vele. Persze a ruhaipar fejlődésével a követelmények is megváltoztak, számos ipari varrógép rendbetételéhez, vagy akár egy antik darab restaurálásához nem elég egy táskányi felszerelés. Utánpótlás nincs, de azok között, akik még maradtak ebben a szakmában szerencsére nem mindenki öreg bácsi.

Molnár László székesfehérvári varrógépműszerész kiváló üzleti érzékkel megáldott mesterember, aki számos viszontagság ellenére sem mondott búcsút a varrógépek iránti szenvedélyének, és műhelyébe belépve olyan egyedülálló gyűjteménnyel szembesülhetünk, melynek láttán azonnal megállapíthatjuk: szerencsére, hogy kitartott!

Kuriózumnak számító antik kincsekkel körülvéve a legmodernebb varrógépek születnek újjá a keze alatt, feladata pedig minden percben akad.

De hogy hogyan vezetett az útja az elmúlt harminc évben a Vörös Október Ruhagyártól mostanáig, arról a műhelyében beszélgettünk vele.

Hogy jutott eszedbe tinédzserként, hogy éppen varrógépműszerész legyél?

Egyházi középiskolát végeztem Esztergomban. Az nem volt épp a legjobb ajánlólevél akkoriban a továbbtanuláshoz, akármilyen jók is voltak az eredményeim. Így elszántam magam, hogy olyan kétkezi szakmát keresek, amivel el tudom tartani magamat és a családomat. Az optikus, az aranyműves ékszerész és a varrógépműszerész közül végül az utóbbira esett a választásom.

A Puskás Tivadarról elnevezett iskolában, Budapesten szereztem varrógép-, kötőgépműszerész képzettséget. Az első munkahelyem Székesfehérváron a Vörös Október Férfiruhagyár volt a Vértanú utcában – ma lakópark áll már a helyén. A TMK, azaz tervszerű megelőző karbantartás csapatához tartoztam, ahol fiatal kisrácként az esztergálástól a hegesztésig mindent elleshettem a tapasztaltabb kollégáktól. Ott alakult ki igazából a barkácsolási szenvedélyem, a mai napig a baráti körben is folyton engem hívnak, ha meg kell valamit javítani.

Az antik varrógépek és legmodernebb darabok is újjászületnek a székesfehérvári mester keze alatt (Fotó: Kiss László)
Az antik varrógépek és legmodernebb darabok is újjászületnek a székesfehérvári mester keze alatt (Fotó: Kiss László)

Mikor döntöttél úgy, hogy a saját utadra lépsz?

Katonaság után a kilencvenes évek elején már a Tulipán Rt.-nél dolgoztam, és közben egyre többször hívtak házhoz egy-egy varrógépet megjavítani. A gyárban a munkaidőm mindig hattól kettőig szólt, így belefért az időmbe, hogy szépen nyissak mellette egy saját kis üzletet. Eleinte anyukám volt az első alkalmazottam, napközben ő volt ott, én pedig délutánonként és esténként javítgattam, amit behoztak. Végül válaszút elé kerültem, mert nem győztem együtt a kettőt. Attól kezdve főállásban végeztem ezt a tevékenységet.

Sikertörténet kerekedett belőle?

A szorgalmamnak, a kitartásomnak és a környezetem támogatásának köszönhetően, igen. Az elkövetkező tizenhét évben itt a városban volt, hogy egy üzletem volt, de volt, hogy három is. A varrógépek mellé még hímzőstúdiót is nyitottam. A semmiből egyszer csak ott találtam magam, hogy kiállításokon kapok különféle trófeákat, vásárdíjakat, közönségdíjakat például az iparkamarától vagy az önkormányzattól. De ami számomra a legfontosabb, a családom és legfőképpen a párom támogatása, hogy kitart mellettem, és elviseli a varrógépek iránti különös (gyűjtő) szenvedélyem is.

Mi történt tizenhét év után?

Akkor jött a 2008-as válság. Nagy érvágás volt, kártyavárként omlott össze a cég. Akkor volt nyolc alkalmazottam, három webáruházam, harminc viszonteladóm az országban. Öt cégnek voltam a Magyarországi képviselete. Hátamra vettem az országot, és folyamatosan mentem. A válság után egy időre búcsút mondtam a hivatásomnak.

Most még is itt ülünk, tucatnyi varrógép között a saját műhelyedben, nem is beszélve a rendkívüli gyűjteményedről.

Szenvedélyemmé vált ez a tevékenység az évek során. Tetszik, hogy nincs két egyforma varrógép, sem ruhagyár, vagy termék. Minden feladat új kihívás. Értékesíteni is épp ezért szeretem a varrógépeket: mindig új emberekkel találkozom közben, sosem monoton a napom. Hozzátartozik ehhez a munkához az emberismeret, a hölgyek ismerete tizennyolctól nyolcvannyolc éves korig. Mindenkivel meg kell találni a közös hangot.

Az antik varrógépek és legmodernebb darabok is újjászületnek a székesfehérvári mester keze alatt (Fotó: Kiss László)
Az antik varrógépek és legmodernebb darabok is újjászületnek a székesfehérvári mester keze alatt (Fotó: Kiss László)

Javítanivaló tehát újra akad bőven. Fokozatosan alakult ki mellette a régi varrógépek iránti gyűjtőszenvedély?

Tóth Gyuri bácsi barátom fertőzött meg ezzel, ő egy budapesti varrógép-kereskedésnek volt a tulajdonosa, sok üzletet kötöttünk egymással.

Minden családban akadnak emlékek arról, ahogy a nagymama dolgozott a régi, lábbal hajtós Singer varrógépen, mi meg gyerekként bújócskáztunk alatta, vizsgálgattuk, hogy visszafelé is lehet-e hajtani. Sokan hiszik, hogy ezek a régi darabok százezreket érnek, valójában az eszmei értékük a nagyobb. Leginkább a gyűjtőknek jelent izgalmat, ha sikerül beszerezni egy-egy ritkább darabot.  

És persze felújítva a családokban maradt egykori varrógépek sokféleképp szolgálhatják díszét az otthonuknak. Folyamatosan érkeznek is hozzám ilyen szerkezetek, rendszeresen restaurálok.

Kevesen végzik ma már ezt a tevékenységet?

Talán én vagyok az utolsó mohikán, aki még ilyen iskolába járt, ilyen végzettsége is van. Már az iskola sincs meg Budapesten, ahol ezt a képzést végezhették. Nincs utánképzés, elfogytunk és kiöregedett a szakma. Itt Fehérváron ketten vagyunk varrógépműszerészek, és a kollégám lassan nyugdíjba megy. A megyében sincs más, talán a legközelebb Győrben.

Gondolkodom rajta, hogyan tudnám továbbadni a tudásomat. Legtöbben bele sem gondolnak, mi minden készül varrógéppel az autók üléshuzatától kezdve a cipőfelsőrészig. A mai napig találkozom olyan varrógépekkel, amelyeket előtte még sosem láttam. A lábhajtós gépektől a számítógép vezérelte hímzőgépig mindenhez érteni kell, mert sosem lehet tudni, mivel találkozom a legközelebb!

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák


Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár