3 évnél régebbi cikk

Az Alba Plaza tulajdonosa megvenné a budapesti repteret
Az Alba Plaza tulajdonosa megvenné a budapesti repteret

Elismerte az Indotek Csoport, hogy tárgyalásokat folytatnak a Budapest Airport megvásárlásról egy nemzetközi konzorcium részeként. A cégcsoport Magyarországon húsz bevásárlóközpontot működtet, köztük 2018 óta a székesfehérvári Alba Plazát is.

Közleményben erősítette meg a Bloomberg péntek reggeli értesüléseit az Indotek Csoport, miszerint a cégcsoport érdeklődik a Budapest Airport megvásárlása iránt. Jellinek Dániel vezérigazgató és többségi tulajdonos az információt Magyarországon elsőként közlő Portfoliónak úgy fogalmazott:

"Az Indotek Csoport folyamatosan keresi a felvásárlási célpontokat, elsősorban az ingatlan- és a kapcsolódó gazdasági szektorok területén. A cégcsoport kiemelt erőssége olyan piaci célpontok akvizíciója, majd konszolidációja és fejlesztése, amelyek gazdasági nehézségekkel küzdenek.

Az Indotek Csoport üzleti tárgyalásokat folytat dominánsan piaci (magyar és kisebb részben amerikai) befektetőkkel a Budapest Airport Zrt. konzorciumban történő potenciális megvásárlásáról. Az Indotek Csoport által szervezett konzorcium kizárólag politikai kapcsolódással semmilyen formában nem rendelkező professzionális szereplőkből áll.

Az üzleti tárgyalások bizalmas jellegénél fogva semmilyen további tájékoztatást nem áll módomban közzétenni."

A Budapest Airport három jelenlegi tulajdonosa, a szingapúri állami befektetési alap, a GIC, egy kanadai nyugdíjalap és az AviAlliance, egy reptereket működtető, szintén kanadai cég. A Bloomberg információi szerint a jelenlegi tulajdonosok egyelőre nem tervezik a reptér eladását. Ugyanakkor a Portfolio azt írja, hogy a koronavírus-járvány érzékenyen érintette az utazási szektort, köztük a légiközlekedést is. A tavaly még 3 milliárd euróra (1000 milliárd forint) becsült reptérhez a lap szerint most kedvezőbb áron lehetne hozzájutni. 

Az Indotek Csoport Magyarország egyik vezető befektetéskezelő cégcsoportja, mely háromszáznál is több ingatlan felett rendelkezik. Érdekeltségébe tartozik 2018 novembere óta – több budapesti és vidéki bevásárlóközpont mellett – a székesfehérvári Alba Plaza is.
Borítókép: YouTube/Traveller
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek