3 évnél régebbi cikk

A Damniczki vörösboros-málnája lett Az év laktózmentes szaloncukra
·Gasztroszaloncukor·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
facebook/Damniczki Cukrászda
A Damniczki vörösboros-málnája lett Az év laktózmentes szaloncukra
·Gasztroszaloncukor·Utolsó frissítés: undefined

Idén először rendezték meg civil kezdeményezésként az Év Szaloncukra versenyt, ahol összesen kilenc kategóriában díjaztak.

Az első Év Szaloncukra versenyre az összes hazai gyártó meghívást kapott, és szabadon dönthettek, hogy részt vesznek-e, illetve, hogy a teljes szaloncukor kínálatukból hányat indítanak el a versenyben - áll a verseny kapcsán kiadott közleményben.

A szervezők azt is fontosnak tartották, hogy a nagy cégek mellett a kisebb hazai gyártók és a kézműves gyártók is lehetőséget kapjanak, továbbá, hogy a különböző étel összetevőkre érzékeny fogyasztók, a kis pénzből gazdálkodók és az újdonságot keresők, valamint a gyermekeknek vásárlók számára is segítségül lehessenek a választásban.

Ezért az Év Szaloncukra díj mellett a gluténmentes, laktózmentes, cukormentes szaloncukrok, valamint az olcsóbb szaloncukrok közül is megkeresték a legjobbakat. A legjobb zselés szaloncukor, a legjobb új íz és a gyerekek kedvence extra kategóriaként került be, így ezekben a kategóriákban csak egy győztest hirdettek. 

Székesfehérvár újabb büszkesége, hogy a Az év laktózmentes szaloncukra a Damniczki Cukrászda 2013-ban az Év Fagylaltja díját is elnyerő vörösboros-málna (a szekszárdi Mészáros Pál Pincészet Merlotjával) szaloncukra lett. 

Damniczki Balázs négy éve kezdett szaloncukrokat készíteni, miután nem talált olyat, ami ízlett volna neki. A legnagyobb kihívást a zselés szaloncukor jelentette, amik többnyire festékből és aromából állnak, gyümölcstartalmuk pedig elenyésző,

A fehérvári cukrász egy franciaországi utazás során ismerte meg a pâte de fruit nevű helyi édességet, ami leginkább a hitlerszalonnához hasonlít: gyümölcsökből kemény lekvárt főznek, az egészet felkockázzák, majd kristálycukorba forgatják. Damniczki Balázs a cukrozást elhagyta, helyette inkább csokiba forgatta a saját zseléjét, így született meg a vörösboros-málna szaloncukor, melynek 50 százalékos a gyümölcstartalma, nem tartalmaz festékanyagot és ízfokozókat sem.

– Azért a vörösboros-málna íz mellett döntöttünk, mert fagyiban ez a legnépszerűbb ízünk - tudtuk meg Damniczki Balázstól. – Akárcsak a fagylalthoz, a szaloncukorhoz is a szekszárdi Mészáros Pince többszörös díjnyertes Merlot-ját használjuk.

A cukrász kihangsúlyozta: a vörösboros-málna nem kifejezetten laktózérzékenyek számára készült szaloncukor, pusztán arról van szó, hogy az eredeti receptúra nem tartalmaz tejtermékeket. Ugyanezért ajánlja vegánoknak is, mert zselatint sem használnak készítése során.

Az Év Szaloncukra verseny díjazottjai:

Az Év Szaloncukra győztesei:

  1. Demeter Chocolate - sós-karamellás szaloncukor
  2. Kézműves Cukrászda (Gyula) - kókuszkrémes szaloncukor
  3. Stühmer - pisztácia krémes szaloncukor

Az Év Kézműves szaloncukrai:

  1. Kézműves Cukrászda (Gyula) - mogyorónugátos tejcsokoládés szaloncukor
  2. Demeter Chocolate - Irsai Olivér szőlőpálinkás szaloncukor
  3. Sulyán Cukrászda - sós-tökmagos fehércsokoládés trüffel szaloncukor

Az Év Cukormentes szaloncukrai:

  1. Sulyán Cukrászda - mandulás-aszalt szilvás-diós étcsokis szaloncukor (édesítőszert sem tartalmaz)
  2. Stühmer - mogyorókrémmel töltött tejcsokoládé szaloncukor
  3. Tesco Finest - mandulás-csokoládés szaloncukor

Az Év Laktózmentes szaloncukrai:

  1. Damniczki Cukrászda - vörösboros-málna (a szekszárdi Mészáros Pál Pincészet Merlotjával) szaloncukor
  2. Lissé - Lissé Fitt Rumos-kakaós szaloncukor
  3. Chocco Garden - banánhabos szaloncukor 

Az Év gluténmentes szaloncukrai:

  1. Upper Bars - belga étcsokoládéba mártott narancsos szaloncukor
  2. Majomkenyér - mogyoróvajas szaloncukor
  3. Szerencsi - Paleobon mogyorókrémmel töltött szaloncukor

Az Év szaloncukra 499 Ft/100g alatti árkategóriában:

  1. Tesco - karamell krémmel töltött szaloncukor
  2. Dolcetta - Csendes Éj - Rumos-kakaós szaloncukor
  3. Auchan - tejkaramellás szaloncukor

A legjobb zselés szaloncukor: Chocco Garden - meggyes szaloncukra szaloncukor
Az Év Új Íze: Piros Mogyorós - kókusz (egész mogyoróval a közepén) szaloncukor
A gyerekek kedvence: Tesco banános-ropogós és málnás-robbanócukorkás szaloncukor

További részletek a verseny honlapján.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek