Juhász Roland: Nem a tehetség a legfontosabb a sikeres pályafutáshoz!Juhász Roland: Nem a tehetség a legfontosabb a sikeres pályafutáshoz!
Könnyen ment a váltás?
A lezárás nagyon szépen sikerült, ezért talán könnyebb volt az átállás, mint gondoltam volna. Az új pozícióba persze folyamatosan kell belerázódni, kicsit olyan, mint amikor futballozni kezdtem el, csak most már több tapasztalatom van.
Ez is egy olyan szakasza az életemnek, amiben végig tanulni kell, soha nem szabad megelégedni, ahogy a pályán is volt. Tettre kész vagyok, várom, mit hoz a jövő!
Hogy érzed, miért sikerült neked az, ami a legtöbb magyar játékosnak nem: karrier hazai és külföldi, jegyzett klubokban és siker a válogatottban?
Nagyon fontos volt, hogy a sérülések elkerültek – ez egy sportolónál meghatározó. A másik pedig, hogy sikeréhes maradtam, nem elégedtem meg egy bajnoki címmel vagy egy jobb szezonnal. Mindig többet akartam. Sokszor elmondtam, hogy itt Fehérváron is volt egy időszakom, amikor azt hittem, a kevesebb is elég, de akkor kaptam egy pofont az élettől, és sikerült megújulnom.
A klub, a szurkolók bíztak bennem, ez is, és még számos dolog szerepet játszik abban, hogy az ember szinten tudja tartani magát. A harmincas éveimben sikerült itthon a Vidivel bajnokságot, Magyar Kupát nyerni, nemzetközi kupában szerepelni, a válogatottal Európa-bajnokságon játszani.
A tehetségnek mekkora szerepe volt ebben a karrierben?
Nagyon fontos, de az alázatosság, a céltudatosság és a kitartás még fontosabb!
Akkor kerültem az MTK-hoz, amikor nagyon sok fiatal tehetséget, válogatottakat összevásároltak. Ódákat zengtek arról a korosztályról. Nagyon tehetségesek voltak, de valami plusz hiányzott belőlük, amit talán fel sem ismertek. Azt gondolták, több bulizás, csajozás belefér, én ellenben már akkor nagyon céltudatosan készültem a pályára.
Sok elkallódott tehetség rossz példáját láttam, akikkel nem foglalkoztak eleget – vagy maguk nem érezték fontosnak, hogy mindent beleadjanak. Megtanultam, hogy a karrier előrehaladtával a nyomás csak nő, egyetlen edzésen sem fér bele a lazsálás!
Megéri a rengeteg áldozat, a lemondás?
Igen, megéri! Gyönyörű élményeket kaptam a labdarúgástól. Az Európa-bajnokságon való részvételt szurkolóként is nagy varázslat volt mindenkinek megélni, akkor el lehet képzelni, játékosként mennyit adott!
Remélem, lesznek hamarosan újabb magyar tehetségek és példaképek, amilyen most Szoboszlai Dominik. Rajta látom, hogy olyan tehetséges és sokra hivatott játékos, aki nagyon jól kezeli a helyzetet, hogy egyre nagyobb teher nehezedik rá. Nem nyomasztja, hanem a jót hozza ki belőle. És a válogatotton is azt érzem most, hogy egészséges önbizalommal rendelkező csapat, amely adhat újabb példaképeket.
A sikeres jövő most már a pálya mellett, a klubépületben dolgozó szakemberként múlik rajtad. Mennyire sikerült belelátni a futball viszonyaiba a Vidinél, ahol magyar szinten kiemelkedőek a lehetőségek?
A jelenlegi helyzetben nehéz beilleszkedni a rendszerbe, hiszen hol leállunk, hol nem. Leginkább a második csapatnál van dolgom, közben folyamatosan tanulok. A Vidinél lehet nagy terveket szőni, adottak a feltételek hosszabb távon a nemzetközi részvételhez is. Amikor játékosként külföldre mentem, még nem gondoltam, hogy valaha is ilyen lehetőségek lesznek Magyarországon.
Most az is a feladatom, hogy a tapasztalataimat, amiket külföldön szereztem, átadjam, ezzel segítve a további előrelépést.
A ti generációtok sikeres magyar játékosai közül Gera Zoltán edzőként dolgozik, Hajnal Tamás ugyanakkor klubvezető a Ferencvárosnál. Neked melyik út lesz az igazi, mik az ambícióid?
A kettő között vagyok jelenleg, ami nem rossz, mert fontos minden területre rálátni. Egy klubvezetőnek mindenképpen jó, ha van szakmai tapasztalata. Talán a spotvezetői munka áll közelebb hozzám, még ha egyre jobban megszeretem az edzősködést is, most, hogy volt benne részem.
A teljes beszélgetést itt találjátok:
