A Barátság Háza és az akvárium
A Barátság Háza és az akvárium
A Barátság Háza és az akváriumMert ha belegondolunk, ezzel a fehérvári intézménnyel biztosan szinte mindannyiunknak van egy története.
Az enyém úgy nagyjából harmincöt évvel ezelőtt kezdődött, sírva-nevetve. Óvodásoknak tartott angol órákra vittek először a szüleim a Barátság Házába. Máig emlékszem, ahogy teli szájjal zokogtunk Zsuzsi barátnőmmel, amikor először bent hagytak a teremben Edit nénivel.
Aztán ezt az órát még rengeteg követte, az elkövetkező évek során, persze már sok örömmel és nevetéssel. Kisiskolásként például valamiért azon kuncogtunk rettenetesen, hogy angolul hillnek nevezik a dombot, pont mint Benny Hillt. Szerettem az angol karácsonyi dalokat is, amiket ott tanultam, meg a sétákat hazafelé az egykori Marx téren keresztül.
Mégis a legélénkebb emlékem ezekből az évekből, ahogy angol óra után az öcsémmel hosszasan gyönyörködtünk a földszinti porta mellett kihelyezett akváriumban úszkáló színes halakban.
Ahogy teltek az évek, újra és újra visszavezetett az utam a Barátság Házába. (Tudom, hogy réges rég nem így hívják, de nekem mindig az marad és jó érzés kimondani a nevét.) Középiskolás koromban a művelődési központ színháztermében tartottuk az tavaszi kulturális gálát, ahol előadhattam a saját verseimet, musicaleket énekeltem. A gimis kórussal is jó párszor felléptünk itt.
Talán nem túlzás azt állítani: ez a hely segített az útkeresésben és a magamra találásban.
Később, már felnőttként a Felicita Táncklub gálaműsorait moderálhattam műsorvezetőként ugyanezen a színpadon évről évre.
Idővel már csak kiállításokra, rendezvényekre, interjúkra tértem vissza újra és újra, de ahányszor csak elsétálok az épület mellett, valahogy visszatér a gyerekkorom.
Ez az én történetem. Neked is van egy?
