Fair6 °C
2021. március 6. szombat Leonóra
Menü
Házhozszállítás

30 érdekesség a 30 éves Reszkessetek, betörők! tiszteletére

30 érdekesség a 30 éves Reszkessetek, betörők! tiszteletére
Nincs karácsony Kevin nélkül! (Fotó: mafab.hu/20th Century Fox)

Hivatalosan 2020. november 10-én ünnepelte a Reszkessetek, betörők! amerikai debütálásának 30. évfordulóját, amely az évek során kedves és szerethető történetének köszönhetően a legtöbbeknél már-már egybeforrt a karácsony fogalmával. Hogy kellően megünnepeljük sokak kihagyhatatlan ünnepi kellékének kerek születésnapját (azon túl, hogy idén is elcsípjük Kevinéket), összeszedtem nektek 30 olyan különlegességet, amely olvasása után garantáltan más szemmel fogtok nézni a klasszikus jelenetekre.

Nincs karácsony Kevin nélkül! És már bármennyire is a könyökömön jön ki a sztori, idén sem lesz ez másképp, ugyanis olyan varázslatos hangulatot áraszt magából mindhárom klasszikus Reszkessetek, betörők!- mozi (igen, jól olvastátok), hogy jobb programot el sem tudnék képzelni szentestére az ajándékozás és családi programok, illetve a bejglipusztítás levezetéseképp.

Sőt, ahogy ráfordultunk a decemberre, már akkor azon kezdtem agyalgatni, vajon a töltött káposzta előtt vagy után konstatálja a legifjabb McCallister, hogy eltüntette a családját. Gyanítom, hogy után, mert jelen állás szerint december 24-én és 25-én 21:05-kor, december 26-án pedig 21:30-kor kezdődik a buli, nem máshol, mint a TV2 műsorán.

Nos, ha minden megvan, akkor jöhet 30 érdekesség a 30 éves Reszkessetek, betörők!-ről:

1. Oscar-díj

Az megvan, hogy a Reszkessetek, betörők! nemcsak a rajongókat, de a Filmakadémia szakembereit is lenyűgözte? Ennek köszönhetően 1991-ben a legjobb eredeti filmzenék és a legjobb eredeti dalok közé választotta be John Williams munkáját, illetve a Leslie Bricusse-szal közös Somewhere in My Memoryt.

2. Lengyel, magyar két jó barát

Ez stimmt. De mi köze van ennek Kevinékhez? Nos, a Reszkessetek, betörők!-et Lengyelországban is legalább annyira imádják, mint nálunk, 1990 óta minden karácsonykor leadják a helyi tv-csatornák.

3. Frank bácsi, mint betörő?

Az első felskiccelt tervek szerint a sokak által unszimpatikusnak vélt potyaleső, Frank bácsi lett volna a film fő antagonistája.

4. Joe Pesci, a megtestesült gonosz

Hogy hitelesebbnek tűnjön a fiatal Macaulay Culkin alakítása, a Harryt játszó Joe Pesci szándékosan kerülte a színészpalántát a forgatásokon, ezzel is rákontrázva arra, mennyire romlott a karaktere valójában.

5. Pizzaevés a limóban

A New York-i The Plaza Hotel, ahol Reszkessetek, betörők! 2. – Elveszve New Yorkban legtöbb jelenete forgott, minden karácsonykor meghirdeti a The Home Alone Experience-t, amely során a vendégek kibérelhetik Kevin szobáját, pizzát majszolhatnak egy limóból, és még a filmben látható játékáruházba is ellátogathatnak.

6. Tarantula-kalamajka

Az első epizódban látott tarantulás jelenet igazi pókkal készült - bár Marv visításától tuti sokkot kapott volna, így a hangot utólag szerkesztették alá.

7. Mintamókus

A Mintamókus című mozi eredetileg a Reszkessetek, betörők! spin-offja lett volna, amelyben Marv tovább folytatta volna kisstílű pályafutását.

8. Kevin szobája

Ti láttátok már Kevin szobáját? Merthogy csak az ő lakrésze maradt ki a betörős buliból.

9. Fuller titka

A Reszkessetek, betörők! első két felvonásában Macaulay Culkin öccse, Kieran is feltűnik: ő játszotta Fullert, aki ha kólát iszik, álmában bezony maga alá csurrant.

10. Buzz barátnője

A Buzz barátnőjét ábrázoló képen valójában egy fiú látható, akit lánynak maszkíroztak, mert a rendező úgy gondolta, hogy egy ilyen poént nem lehet elsütni egy kishölggyel. Nos, nem túl hálás munkát a művészeti vezető fia kapta.

11. Szennyes lelkű angyalok

A Reszkessetek, betörők! legtöbb szállóigévé vált sorát a filmekben többször látható Szennyes lelkű angyalok című produkció szállította, amely valójában egy nem létező alkotás. A klasszikus jeleneteket direkt a karácsonyi mozikhoz forgatták.

12. Harapós Harry

A Reszkessetek, betörők! végén, amikor a Vízi Naplópók a fogasra akasztják Kevint, Harry tényleg megharapta a lurkó ujját. 

13. Anya csak egy van

Macaulay Culkin mind a mai napig anyának szólítja filmbéli muterját, Catherine O'Harát.

14. Kevin, az imprókirály

"Elég volt, vagy kértek még a pofátokba?" - a filmsorozat egyik leghíresebb mondata Culkin improvizációjából született. Ügyes!

 

15. McCallister-házból turistalátványosság lett

A McCallister-ház Illinois államban, Winnetkában, a Lincoln Avenue 671. szám alatt található. Ma turistalátványosságként funkcionál.

16. No Home Alone, no party?

Bizony, Chris Columbus csak a Reszkessetek, betörők! után kapott rá a családi filmekre, így kérték fel a Harry Potter első két felvonásának rendezői székébe is.

17. Ugrabugra

Miközben Kevin az ágyon szökdécselt, néhány stábtag alatta megbújva figyelte, nehogy félreszambázzon az ifjú tehetség.

18. Elvis Presley életben van?

Bizony, maga a legenda is felbukkan a Reszkessetek, betörők!-ben egy pillanat erejéig (persze nem az igazi), ugyanis a készítők válton állították, hogy Presley csak megjátszotta a saját halálát.

19. Columbus és a szánkó

A rendező a Kevin által használt és a stábtagok által aláírt szánkót a forgatások után a dolgozószobájában állította ki.

20. Csodás gyógyulás

A lapátos idős bácsi az első jelenetében igencsak sérültnek látszik, míg az utolsóban már teljesen meggyógyult - ez egyfajta szimbóluma a családi csorbák kiköszörülésének.

21. Vízi Naplópók

Harry és Marv, avagy a Vízi Naplopók stílusosan egy duguláselhárítós autóval furikáztak. 

22. 1958

Ez az az év, amikor Buzz regéje szerint a hólapátos szomszéd eltette láb alól a családját, ami persze nem igaz. Az viszont igen, hogy ebben az esztendőben született a rendező, Chris Columbus. Hoppá, mi?

23. Trükkös furgon

Azt a jelenetet, amikor Harry és Marv éppenhogy meg tud állni Kevin orra előtt, fordítva rögzítették: tehát a fiú orrától tolatott a furgon, így a filmben lényegében visszafele látható az akció.

24. Családi biznisz

Chris Columbus számos családtagja feltűnt a Reszkessetek, betörők!-mozikban: anyósa és a kislánya utasok voltak a repülőn, a felesége pedig stewardesst játszott. A nem túl segítőkész rendőrt pedig az apósa játszotta el.

25. Az a bizonyos f-betűs szó

Joe Pesci rendszeresen káromkodott a forgatások alatt, mire a rendező, Chris Columbus arra kérte, hogy a fuck helyett a fridge (magyarul hűtő) szól használja. 

26. Kevin, a művész

Macaulay Culkin saját kezűleg készítette el a csillivilli haditerveket.

27. Ne, ne, csak a gumicukrokat ne!

A karácsonyfadísz, amelyre Marv mezítláb rálép, gumicukorból készült.

28. Tim Curry és a bohóc

Kevin egy bohóccal próbálja kikergeti Tim Curry karakterét a szobájából. Hogy ez miért érdekes? Hát, mert az 1990-es Stephen King: Az című horrorban, a színész testesíti meg a rémisztő bohócot, Pennywise-t.

29. Első és utolsó jelenet

Az 1990-es Reszkessetek, betörők! forgatása során a fogkefés jelenetet rögzítették először, utoljára pedig azt, amikor Kevin átgázol a vízzel elöntött pincén.

30. Playboy

Az első részben látható Playboy lapjait valójában összeragasztották, hogy Culkin ne kapjon sokkot a meztelenségtőt. Az újság amúgy 1989 júliusából való, amelyben Erika Eleniak volt a fő szenzáció.

(Forrás: GIPHY)

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Házhozszállítás

Most olvassák


Ez van

A hét sztorija

  • Online vetítéssorozatot rendez az Uránia Nemzeti Filmszínház
    Online vetítéssorozatot rendez az Uránia Nemzeti Filmszínház
  • Drogdílereket fogtak el Szegeden
    Drogdílereket fogtak el Szegeden
  • Folytatódnak a turisztikai fejlesztések
    Folytatódnak a turisztikai fejlesztések
  • Újdonság a Google-tól: online jelszóvizsgálat
    Újdonság a Google-tól: online jelszóvizsgálat
  • Szünetel a személyes ügyintézés a közműszolgáltatásoknál
    Szünetel a személyes ügyintézés a közműszolgáltatásoknál
  • Szállodák és panziók fejlesztését támogatja a kormány Pest megyében
    Szállodák és panziók fejlesztését támogatja a kormány Pest megyében
  • Ma van a Logopédia Európai Napja
    Ma van a Logopédia Európai Napja
  • Csökkent a vérplazmadonorok száma
    Csökkent a vérplazmadonorok száma

Eseménynaptár

  • Tucatszor is Tündérszó – április közepéig lehet beküldeni a meséket a pályázatra
    Tucatszor is Tündérszó – április közepéig lehet beküldeni a meséket a pályázatra
  • Megkezdődött a Duna-parti terület helyreállítása Szigetszentmiklósnál
    Megkezdődött a Duna-parti terület helyreállítása Szigetszentmiklósnál
  • Március 9-ig várja  a VOKE a gyermekrajzokat
    Március 9-ig várja a VOKE a gyermekrajzokat
  • Tíz székesfehérvári szállodát üzemeltető vállalkozás nyújtott be kérelmet
    Tíz székesfehérvári szállodát üzemeltető vállalkozás nyújtott be kérelmet
  • Rekordot döntött az új fertőzöttek és a lélegeztetőgépre kapcsoltak száma
    Rekordot döntött az új fertőzöttek és a lélegeztetőgépre kapcsoltak száma
  • Erdő Péter bíboros elrendelte a nyilvános szentmisék szüneteltetését
    Erdő Péter bíboros elrendelte a nyilvános szentmisék szüneteltetését
  • Csak időpontfoglalás alapján fogadják az ügyfeleket az adóhivatal központi ügyfélszolgálatain
    Csak időpontfoglalás alapján fogadják az ügyfeleket az adóhivatal központi ügyfélszolgálatain
  • 7269 az új fertőzöttek száma, elhunytak 146-an
    7269 az új fertőzöttek száma, elhunytak 146-an
  • Ha a helyzet engedi, június végén lesz a Tűzzel-Vassal Fesztivál a kézművesekkel
    Ha a helyzet engedi, június végén lesz a Tűzzel-Vassal Fesztivál a kézművesekkel