3 évnél régebbi cikk

Hogyan karácsonyozzunk, ha magányosak vagyunk?
Hogyan karácsonyozzunk, ha magányosak vagyunk?

Folyamatosan szükségünk van visszajelzésre arról, hogy másoknak is fontosak vagyunk. Karácsonykor ez még fokozottabban jelentkezik, hiszen ez a szeretet, az összetartozás, a családi hagyományok ápolásának ünnepe. Éppen ezért érzékeny időszak azoknak, akik egyedül vannak, akiknek nincsenek barátaik vagy elvesztették a családtagjukat. Mit tehetünk, hogy elkerüljük a magányosság érzését? Erről beszélgettünk Dorotovics Miléna pszichológussal.

 

– Ez az ünnep más lesz, mint a többi: sokan nehezebben oldják meg, hogy családtagjaikkal találkozzanak, és van, akinek a távolság, esetleg egészségügyi okok miatt erről idén le kell mondania. Mégis fontos, hogy ne magányunkba burkolózva töltsük az ünnepet, hanem találjuk meg a saját örömforrásainkat!

– Karácsonykor az ajándékozás legfőbb célja a „szeretlek” és a „szeretve vagyok” érzésének a megélése, ez azonban kimaradhat azoknak, akik egyedül töltik az ünnepet. Ilyenkor a magányosságérzés felerősödik, és negatív gondolatok alakulnak ki önmagunkkal kapcsolatban: „Engem nem szeret senki, én nem vagyok fontos senkinek!” Ráadásul egy ilyen lelkiállapotban a másik öröme még inkább felértékelődik: „Ők biztosan gazdagabb, örömtelibb karácsonyt élnek át!” Ennek hatására pedig nagyon hamar beszűkülhet a lehetőségeink perspektívája. Ilyenkor nem látjuk, hogy a problémánk meg fog oldódni, nem tudatosítjuk magunkban, hogy a magányosságérzés egy átmeneti állapot.

– Mit lehet tenni a negatív gondolatok ellen?

– Ha tudjuk, hogy egyedül töltjük az ünnepet, akkor is tartsuk meg, ugyanúgy készüljünk rá! Ajándékozzuk meg magunkat a várakozás örömével! Azzal, hogy feldíszítjük a lakást, sütünk-főzünk, illatokkal, fénnyel, zenével töltjük meg az otthonunkat, ahogy akkor tennénk, ha nagy családi összejövetelt szerveznénk. Fontos, hogy tudjuk: mi vagyunk a felelősek azért, hogy örömmel éljük meg a hétköznapokat és az ünnepet is! Figyeljünk oda, mivel töltjük ilyenkor az időt! Töltsük meg tartalommal akkor is, ha egyedül vagyunk! Kedveskedjünk magunknak egy forró fürdővel, egy jó könyvvel, éljük át az ünnepet annak minden nyugalmával, ízével, hangjával, fényével, illatával!

– Ajándékozni sem tudunk. Hogyan lehet áthidalni ezt a hiányérzetet?

– Bár a járványhelyzet hatására a személyes kontaktusok csökkennek, így nincsenek közösségi programok, nem lehet utazni, de ott van a telefon, ott vannak az online lehetőségek. Az ajándékozás legyen most az, hogy elmondjuk egymásnak, mennyire hiányzik a másik, azt, hogy fontos nekünk! Ez már elég ahhoz, hogy a magányosságérzés csökkenjen. Az elégedettségérzésünket növelhetjük kiadós mozgással, sétával is. Ilyenkor, télen ugyanis könnyebb befordulni, hiszen nagyon hamar sötétedik, hideg is van, ezért fontos, hogy tudatában legyünk, hogy a szervezetünknek mire van szüksége! Már egy jó séta is képes átlendíteni egy borongósabb napon, nem beszélve arról, mit fogyasztunk, például viszünk-e be elég vitamint a szervezetünkbe. Lelki szempontból pedig talán az a legfontosabb, hogy arra kell fókuszálnunk, amink megvan! Keressük meg magunkban, mi az a jó, ami adott az életünkben, mi az, amiért hálásak lehetünk!

– Az a kép, hogy másoknak milyen szép, milyen tökéletes a karácsonya, leginkább a közösségi oldalakon jön át. Sokan ehhez a képhez mérik a saját életüket.

– Ezt tudatosan kell kezelni! Örülni kell a másik örömének, de nem érdemes összehasonlítani a saját örömömmel! A közösségi oldalakon általában az emberek a kellemes élményeiket osztják meg, de az oda vezető utat nem. Ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni! Sikert látunk, örömöt, boldogságot, de azt, hogy az az egyén azt hogyan érte el, milyen verejtékes munka árán, arra nem gondolunk. Pedig mindenki életében megvannak a nehézségek, a csalódások, ahogy a siker is.

– A magány nem múlik el a karácsonnyal, nem gyújthatunk minden nap gyertyát és nem süthetünk minden nap karácsonyi finomságokat, a tél azonban még legalább két hónapig velünk marad. Hogyan tovább? Hiszen hátra van még két hónap!

– A hétköznapokban is ugyanolyan fontos, hogy ne csüggedjünk, mint az ünnepek alatt! Ebben segít, ha kialakítjuk a napirendünket. Ez biztonságérzetet ad, feladatot minden napra, nem beszélve arról, hogy értékesnek és hasznosnak érezzük magunkat. Nem kell nagy dolgokra gondolni, elég egy bevásárlás vagy egy kis takarítás – minden napra valami kis hasznos teendővel lássuk el magunkat! Ezek az elfoglaltságok sikerélményt adnak, hosszú távon pedig örömforrássá válhatnak.

Borítókép: Unsplash/Chad Madden
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek