3 évnél régebbi cikk

Tünetek, amikből a szülők felismerhetik a koronavírus okozta sokszervi gyulladást gyerekeiken
Tünetek, amikből a szülők felismerhetik a koronavírus okozta sokszervi gyulladást gyerekeiken

Magyarországon is már több tucat gyereknél okozott súlyos tüneteket. Fontos, hogy idejében észleljük a bajt!

Lassan-lassan egy éve, hogy Magyarországon is az életünk része a koronavírus. A járvány eltelt hónapjai alatt egyre több utólagos szövődményre, mellékhatásra derül fény. Többek között arra is, hogy sajnos a gyerekeknél sem mindig marad súlyos következmények nélkül az átélt fertőzés

szeretlekmagyarorszag.hu cikkében arról számolt be, hogy már több mint hatvan gyereket kezeltek összesen a Heim Pál Gyerekkórházban és a Semmelweis Egyetemen a koronavírus fertőzés után több hónappal kialakult, súlyos sokszervi gyulladással. (Az első esetről mi is beszámoltunk.) Többek között egy Fejér megyei kisfiú történetét is bemutatták

Dr. Fekete Ferenc, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet orvosigazgatója a lapnak elmondta: szerinte a COVID-19 fertőzésen átesettek 1-2%-át érinti a ritka, de súlyos betegség.

Elmondása szerint tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel jelentkező fertőzés után általában 2-4 héttel jelentkezik a MIS-C (Multisystem Inflammatory Syndrome in Children).

Vezető tünete a több napja tartó magas láz, lehet sebészeti kórképeket utánzó erős hasi fájdalom, hányással vagy hasmenéssel, gyakoriak a bőrtünetek, valamint a kétoldali kötőhártya gyulladás, szemvörösödés. A labor paraméterek rendkívül súlyos gyulladást igazolnak és a teljes vérképben gyakori akár több komponens alacsonyabb száma. A betegek többségénél jelen van valamilyen szív érintettség, ami jelentkezhet ritmuszavarban vagy szívizomgyulladásban is, mely a szív súlyos működészavarát okozhatja.

Dr. Constantin Tamás, a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika orvosa közösségi oldalán közzétett bejegyzésével igyekszik segíteni a kisgyermekes szülőket abban, hogy felismerjék, ha a gyermeküknek ez lehet a baja. Bár ez szerencsére egy ritka betegség,  fontosnak tartja kiemelni, hogy a gyerekek állapota gyorsan romolhat, ezért lényeges, hogy mielőbb szakértő kezekbe kerüljenek. 

A teljes posztot itt lehet elolvasni: 

 Dr. Novák Hunor gyermekorvos videóban adott hasznos tanácsokat ezzel kapcsolatban a szülőknek. 

Borítókép: pexels.com
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek