Chili vagy erős paprika? Chili vagy erős paprika?
„A chili paprikának nagyon sok fajtája van. Ebből adódóan mindegyiknek különböző a színe, az alakzata, az íze és a csípőbőségük is változó: valamelyik gyengébb, valamelyik erősebb. Fajtától függően mind más ízvilággal ajándékoz meg minket.” – árulta el Istella Zoltán, aki már elég régóta foglalkozik e közkedvelt növény termesztésével ahhoz, hogy hozzá forduljak tanácsért, mert bizony az erős paprika / chili témakörben egyáltalán nem voltam járatos soha.
Nálam ott tetőztek eddig az információk, hogy mindegyik csíp – és pont. Mivel nem igazán fogyasztottam soha sem erős ételeket, így utána sem jártam még annak, hogy van-e egyáltalán különbség az erős paprika és a chili között, s ez utóbbi vajon hány rokoni szálat sző egyetlen gombolyaggá?
Arról ugyan már írtam cikket, hogy az erős paprikában található kapszaicin megoldást jelenthet fejfájás ellen, felgyorsítja az anyagcserét, lassítja a rákos sejtek növekedését, fájdalomcsillapító hatású, s hatékony segítséget nyújthat a szív- és érrendszeri betegségek esetében is – ám alaposabban nem merültem el a témában, pláne nem kertészeti szempontból nézve. (Az említett blogbejegyzés elolvasható itt.) Most viszont – a tavaszba kúszva nézzük csak meg, hogy mit kell tudnunk e zöldségféléről?
„Először is fontos megjegyezni, hogy fajtától függően mindegyik chili másként csíp – és itt a „csíp” szó nagy hangsúlyt kap, mert nem azonos a „mar” kifejezéssel! S, hogy ez miért fontos? Aki már sokfajta „erőset” kóstolt, annak bizonyára ezt nem kell elmagyarázni. A „csípés” élvezetes, a „marás” már nem annyira.” – részletezte Istella Zoltán – „A magyar erős paprika egyből a nyelv hegyén csíp. A moruga, a skorpió vagy a habaneró kapszaicin-tartalma fokozatosan önti el az embert, előbb a déligyümölcsös zamat érezhető. Vannak olyan fajták, melyeket a nyelvünk hátsó részén érzünk, valamelyiket az oldalán, s olyat is termesztek, amely ereje az egész nyelvet áthatja pár pillanat alatt.”
Bár a „Capsicum” szó jelentése „harapni”, „csípni” (a paprikák botanikailag ehhez a fajhoz tartoznak), mégis vannak árnyalatok a fajták között (és elég nagy átmenetekkel találkozhatunk). A fajon belül öt nagy fajcsoportot különböztethetünk meg, s ezek közé tartozik a chili paprika. Az elnevezéssel azokat a csípős fajtákat illetjük, melyek a trópusi / szubtrópusi éghajlaton őshonosak.
A csípősség okozója a kapszaicin, ami egy íztelen, színtelen vegyület. Csak alkoholban oldódik, vízben nem – ezért hiába próbáljuk meg vízzel enyhíteni az általa okozott kellemetlen érzést.
A kapszaicin nem az ízlelőszerveinkre hat, hanem azokra az idegvégződésekre, melyek a hőingert veszik fel. Ebből adódik, hogy ha hozzáérünk egy igen erős fajtához, akkor akár égési sérülést is szerezhetünk! Ezért is gyűjtik be kesztyűben azokat a példányokat, melyek nagyon erősek, s ezért kenik be az egyszerű afrikai földművesek chilivel a kerítésüket, ha távol akarják tartani a vadállatokat. (Érdekes egyébként, hogy a madarak immunisak a kapszaicinra!)
Biztosan sokan láttak már olyan műsorokat a tévében, melyekben chilievő versenyt rendeznek, és egyes emberek elképesztő erősségű paprikákat gyűrnek le a torkukon. No, ők nem valamiféle különleges adottságokkal megáldott egyedek, hanem egyszerűen csak gyakorlottak.
A chili fogyasztásához ugyanis hozzá lehet szokni: egy idő után érzéketlenné válnak a már említett idegvégződések.
Azért, hogy nagyjából értsük az „erősségek” közötti különbséget: a Scoville érték szerint az édes paprika értéke 0. A jalapeno 2500-10000, a serrano 5000-23.000, a tabasco 30.000-50.000, a rocotos 50.000-100.000, a habanero pedig 80.000-300.000!
A chilinek jelenleg kb. 2000 változata ismert a világon. Származási helye Dél- és Közép-Amerika. Az őslakos indiánok annak idején szívesen fogyasztották - és kereskedtek is vele. Az inka uralkodó állítólag az adót is chiliben szedte be. Mexikóban és Peruban már 7000 évvel ezelőtt is ismerték (erről régészeti leletek tanúskodnak) és 3500 évvel ezelőtt már tudatosan termesztették. Mondhatjuk, hogy az első háziasított növények közé tartozik. Mexikóban több, mint 140 különböző típust tartanak számon – mivel rendkívül gyorsan képes mutálódni.
Az azték asszonyok szépségápolásra is használták: vizeletből és chiliből állt a krém, amit kikevertek maguknak.
A chili Európába – sok más növénnyel együtt – Kolumbusz közvetítésével került: a híres felfedező orvosa, Alvarez Diego Chanca gyűjtötte be és írt róla Kolumbusz második útján, 1494-ben. Eleinte dísznövényként tartották színes bogyói miatt, majd, amikor 1806-ban Napóleon kontinentális blokádot rendelt el, nem tudták Európába szállítani az indiai borsot, így azt próbálták meg vele helyettesíteni. Ázsiában a XVI. században terjedt el.
Magyarországon kezdetben a főúri és a főpapi kertek dísznövényéül szolgált. (1570-ben például Zrínyi Miklós nevelőanyjának, Széchy Margitnak kertjében is díszlett „vörös törökbors” néven.) Majd, amikor a törökök a különböző járványok (vérhas, tífusz) ellen használni kezdték, gyógyszerként elterjedt az Alföldön.
Aki bele szeretne vágni a chili termesztésébe, annak jó hírt mondhatok: ma már a legegzotikusabb fajták magjait is könnyű beszerezni. E növénynek puha, jól öntözhető talajra van szüksége és igen nagy a fényigénye. A magokat tavasszal érdemes vetni... – De minderről a folytatásban beszélünk majd!
