1 évnél régebbi cikk

Fehérvári siker a Duatlon OB-n
·TestszobrászatTestszobrászat·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvári siker a Duatlon OB-n
·TestszobrászatTestszobrászat·Utolsó frissítés: undefined

Ismét remekelt a székesfehérvári triatlonista, Dévay Márk: a hétvégén megrendezett VII. BÚI Sprint és Utánpótlás Duatlon OB-n második helyezést ért el kategóriájában és abszolútban is!

Balatonbogláron rendezték meg a VII. BÚI Sprint Utánpótlás Duatlon országos bajnokságot, melyen a székesfehérvári Trion SC Triatlon Szakosztályának tagja, Dévay Márk ismét dobogós helyezést ért el. Testvére, Zsombor sajnos betegség miatt nem tudott rajthoz állni.

A fiatalember elmondta, hogy a szervezők maximum 400 főben határozták meg a versenyzők létszámát. Az ő futamában kb. 150-en indultak (felnőtt, U23, junior, ifi). Sok résztvevő volt, ám egész napra el voltak osztva a sportolók, így soha sem volt mindenki egyszerre egy helyszínen. A maszk viselése kötelező volt, s nézők sem látogathatták az eseményt, így maximális volt a biztonság.

A verseny nagyjából olyan volt, mint amilyenre számítottam” – mesélte Márk – „A rajtnál mindenki megindult, ám sokan igen hamar kifáradtak, így előre álltam, hogy leszakítsam magamról a többieket. Az első körre, ami 2,5 km-es volt, már csak ketten maradtunk. A futást a második helyen fejeztem be és már ültem is fel a kerékpárra. Én a technikás pályákat szeretem, mert ott jól kijön a kerékpáros tudásbeli különbség a versenyzők között. Ez a pálya viszont egyenes és sík volt, oda-vissza tekertünk. Ennek ellenére felértem az első versenyzőre és így fejeztük be a 20 km-t. A második futást könnyebbnek éreztem, mint amire számítottam. Itt dőlt el a versenytársam és közöttem a végeredmény. Végül az Országos Bajnoki ezüst lett az enyém, aminek nagyon örülök.”

A tehetséges triatlonista egyébként nem készült különösen erre a megmérettetésre. Úgy tekintett erre a napra, mint egy edzésre, mely a szezonra való felkészülés egyik eleme csupán.

Amiket nagyon várok, azok az olimpiai kvalifikációs versenyek”

– vallotta be – „Ezen kívül az EB és a VB is központi helyet foglal el a gondolataimban, azokra is fókuszálok. Ha nem így lenne, nem jutottam volna el idáig. Májusban elkezdődnek a nemzetközi versenyek, ezért itthon nem is nagyon fogok versenyezni.

Mivel a tiratlon nyári sport, így gyerekkorom óta a nyár a versenyekről szól. Az idei évben is nagyon mozgalmas hónapok várnak rám, a szokásokhoz híven utazgatni fogok a világ különböző pontjaira. Októberben lesz majd a szezon vége, majd egy kis pihenő következik. Örülök, hogy az öcsém idén több nemzetközi versenyen is indul, mert így tudjuk egymást segíteni.”

Márk szerencsére nem volt beteg az elmúlt egy évben. Próbálja betartani a szabályokat és egészségesen étkezni: igyekszik minél több zöldséget és gyümölcsöt enni a nap folyamán. Táplálékkiegészítők terén az alapvitaminokat emelt adagú C- és D-vitaminnal egészíti ki.

Borítókép: Dévay László
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek