A fehérvári kisvasút története
A fehérvári kisvasút története
A fehérvári kisvasút történeteA székesfehérvári Vidámpark 1960-ban, egészen pontosan május 1-jén nyitotta meg kapuit. Kezdetben még szerény mennyiségű játék várta a kilátogatókat. A bővítés azonban folyamatos volt, a nagy durranás, a parkon áthaladó kisvasút is ekkor épült. A fennmaradt adatok alapján 2400 méter hosszúra tervezték a kisvasút nyomvonalát, ám később kisebb változtatásokkal ez 100 méterrel megnőtt. Váczi Márk, a Magyar Városkutató Intézet topográfiai munkatársa volt segítségünkre abban, hogy felidézzük a városi kisvasút születésének körülményeit.
A kisvasút építése főleg a város lakóinak köszönhetően társadalmi munkában valósult meg. 1962 júliusában például a Villamossági-, Televízió- és Rádiókészülékek Gyárának három brigádja mintegy 1000 méternyi vágány-alapzatot készített el, a munkákat a vasút részéről Sándor István felügyelte. Abban az esztendőben egyébként nagyon erős volt a társadalmi munka városunkban: az év során 10 ezer társadalmi munkás 70 ezer munkaórában építette-szépítette Székesfehérvárt.
A kisvasút nyomvonalának munkái 1962 szeptemberére el is készültek, nagyban hozzájárulva a Vidámpark egyre nagyobb népszerűségéhez. 1963-ban már 60 ezer látogató fordult meg a parkban, melynek fejlesztése folyamatosan a tervek között szerepelt. Kempinget, botanikus kertet, a kisvasút további bővítését, sőt, egy kisebb állatkertet is terveztek a szintén abban az időben megvalósuló mesterséges tó, vagyis a mai Csónakázó-tó partjára, illetve közelébe.
Ekkor már csökkent a társadalmi munka iránti lelkesedés, 1963-ban például komoly gondod jelentett a vágányköz salakozása, illetve a sín melletti területek kaszálása, rendben tartása. A gyerekek persze nem foglalkoztak ezzel, csupán élvezték a nyarat, a parkot, a kisvasutat. Ahogy Kátay Antal „Ovisok a Vidámparkban” című versében írta:
„Csónak siklik a tó vizén,
a körhinta körbe fut,
Vígan füttyent a kanyarban
az úttörő kisvasút”
A kisvasút fejlesztése 1964-ben kapott új lendületet. A Vidámpark a téli leállás után május 1-jén nyitott újra, ebben az évben a fehérvári kisvasút állomásépületének kivitelezése is gőzerővel zajlott. Érdekesség, hogy a Vidámpark területén és a kisvasút mentén elhelyeztek 550 darab csővázas padot, melyek okos és takarékos megoldással készültek: az alapanyagot leselejtezett vasanyag adta, melyet a MÉH-től vásárolt a város.
Ugyanebben az évben a rendszeres problémát, a kisvasút nyomvonalának rendben tartását is sikerült átmenetileg megoldani, mondanom sem kell, társadalmi munkában: A József Attila Gimnázium 200 növendéke szerdánként a töltés gyomtalanításával foglalkozott, de más iskolák tanulói is rendszeresen dolgoztak a kisvasút állagának megóvásán.
A kisvasút (főleg a gyerekek által Mukinak elkeresztelt mozdony) pedig köszönte szépen, vígan pöfögött a tavaszi nyitástól az őszi zárásig. Telente a Csónakázó-tavon kialakított korcsolyázási lehetőségnél is hasznát vették, egészen pontosan a kisvasút állomásépülete kapott feladatot, itt rendezték be ugyanis a korcsolyázni vágyók számára a melegedőt.
A Vidámpark tavaszi nyitását ekkorra már előrehozták, a hatvanas évek második felétől már április negyedikétől nyitva volt a park, no meg a kisvasút is megkezdte útját körbe-körbe a sínpályán. Ekkoriban különös jelenségre figyeltek fel az illetékesek: a Vidámpark látogatóinak 60 százalékát a felnőttek adták.
Az érdekes adat jól mutatta, hogy a Vidámpark már nem csak a gyerekek számra nyújtott szórakozási lehetőséget, egyfajta közösségi térré nőtte ki magát, az emberek pedig igényelték a felnőttesebb szórakozási lehetőségeket. A koncertek, előadások, szabadtéri vetítések voltak azok az igények, melyek egyre jobban megmutatkoztak.
A kisvasút kihasználtságát a Vidámpark látogatóinak száma is jól mutatja. Míg 1963-ban 60 ezer látogatót regisztráltak, addig 1968-ban már 198 000 vendég lépte át a Vidámpark kapuit. És a látogatók nagy része bizony nem is hagyta ki a lehetőséget, hogy körbepöfögjön a városi kisvasúton.
A csúcsról azonban gyorsan jött a zuhanás. A hetvenes évek elejére a Csónakázó-tó eliszaposodott, szeméttel és döglött halakkal telt meg. Nyaranta szúnyogok milliós hadai támadtak, a Vidámpark látogatottsága csökkent. A kisvasút is leállt, vágányait, megkezdte a rozsda. Később ugyan rendszeresen újra meg újra életet leheltek belé, de huzamosabb ideig soha nem működött már olyan szinten és kihasználtsággal, mint a hatvanas években.
A kilencvenes években a Vidámpark is bezárt, ma a helyén már a Koronás Park várja a város legifjabb lakóit. A kisvasút dicső múltjának szomorú mementóival utoljára 2017 nyarán találkozhattunk, amikor a Ligetsor felújítása során a Vörösmarty Általános Iskola előtt vasúti talpfákat, síneket fordított ki a földből az egyik munkagép. Igen, Székesfehérvár egykori kisvasútjának talán utolsó, föld alá temetett emlékét.
